2023. január 18. szerda

jan. 18
7:21
Nem lesz gomb az új iPhone 15 Pro és 15 Pro Max modellen (GSMring)
Az amerikai vállalat idén ősszel dobhatja majd piacra az új iPhone 15 sorozatot, amiről most újabb információk szivárogtak ki. Állítólag az új modellek fizikai gombok nélkül fognak érkezni. Az Apple szinte mindig szeptemberben leplezi le új okostelefonjait, ahogyan az idei évben is így lesz az eddigi jelentések szerint. Az iPhone 15 széria pontos f
jan. 18
7:21
A hatóságok világszerte továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a versenykorlátozó megállapodásokat (KKV Magazin)
A pandémia megjelenését követően a hatóságok engedékenyebb megközelítést alkalmaztak azon, versenytársak közötti megállapodások esetén, ahol az együttműködés a termelési és az ellátási hiányok mérséklését szolgálta. A járvány fokozatos enyhülése azonban új lendületet hozott a kartellellenes eljárásokban, a tendencia pedig a jövőben tovább erősödhet
jan. 18
7:21
Stier Gábor: Milyen hosszú lesz a 2022-es év? (Mandiner)
Az Egyesült Államok a háború kirobbanásakor ellentmondást nem tűrően felsorakoztatta maga mögé a Nyugatot, ennek ellenére e szövetségi rendszeren belül is látszanak bizonyos repedések.
jan. 18
7:21
Fehéroroszország nem fog beszállni a háborúba, elmondjuk miért (Helló Magyar)
Fehéroroszország és a 22-es csapdája Ukrajna északi határán. Fehéroroszország, sokkal hasznosabb, ha nem lép be a háborúba.
jan. 18
7:21
Horror Csernelyen: 14 éves fiú ölte meg a 83 éves nénit (AC News)
Még aznap elfogták a gyilkos gyereket.
jan. 18
7:24
Rosszul kezdi a napot a forint (vg.hu)
.
jan. 18
7:27
Jegesmedve ölt meg egy nőt és egy gyereket Alaszkában (444.hu)
Egy korábbi hasonló támadás évtizedekkel ezelőtt azért történt, mert az állat éhezhetett.
jan. 18
7:27
Egy munkásszállón lakik Beat a Fekete Vonatból, mert összeveszett a feleségével (SzMo)
„Otthon volt egy kis balhé, gondoltam, a koncert előtt nem csinálom ki magam érzelmileg, mert akkor nem tudok rendesen koncentrálni” – mondta.
jan. 18
7:27
Keverék dinoszauruszt találtak, ilyet még a tudósok sem láttak (Promotions)
Megvan egy újabb hiányzó láncszem.
jan. 18
7:27
Australian Open: Swiatek továbbjutott (Magyar Hírlap)
Az év első nagy teniszversenyének szerdai programja, így a magyarok meccsei is az eső miatt csúszik.
jan. 18
7:27
Mikor lesz 100 millió eurós futballistánk? Avagy a szomszéd fűje… (Magyar Nemzet)
Egyelőre Szoboszlai Dominik rekordára is messze van a szomszédos Ukrajna új, méregdrága sztárjától.
jan. 18
7:27
Földművesként is termel áramot az olajipari óriás (Villanyautósok)
Eddig volt a gáz és az olaj, mostantól viszont a jobb búza és szőlő is cél.
jan. 18
7:30
Jobban teszi, ha nem most vált eurót (Menedzsment Fórum)
Gyengült szerda reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben az előző esti jegyzéséhez képest.
jan. 18
7:30
High-tech villámhárítás: erős lézerekkel terelnék el a ménkűt (Blikk)
A lézerek használata a potenciálisan káros villámcsapások elterelésére úgy hangozhat, mintha csak a tudományos fantasztikumból származna, de úgy tűnik, sikerült ezt a bravúrt elérni.
jan. 18
7:30
Sanyarú évet vár az építőipar, felére eshet az új lakások száma (Portfolio)
Az építőiparban a termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), ezeket a várakozásokat azonban a szövetség elnöke, Koji László szerint az idén is elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mérsékelheti.
jan. 18
7:30
Sokkoló hír jött a csernelyi borzalomról! Egy 14 éves gyerek ölte meg a 83 éves nőt (Metropol)
Néhány óra alatt rendőrkézre került egy halálos bántalmazás 14 éves gyanúsítottja Csernely településen – közölte a rendőrség a Police.hu oldalon szerdán.
jan. 18
7:33
Siklós Gabriella: emelkedett a Balaton és a Velencei-tó vízszintje, de még sok csapadék kellene (Infostart)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint egyelőre csak a kisebb folyókon várható jelentős vízszintemelkedés.
jan. 18
7:33
Kitálalt Molnár Gusztáv exe: mellettem vágta fel az ereit (BorsOnline)
Súlyos vádak hangzottak el a színész ellen.
jan. 18
7:33
Munkásszállón húzza meg magát Beat, a Fekete Vonat tagja (Life)
Beat a napokban azt nyilatkozta, hogy a Fekete Vonat nagykoncert után anyagi mélypontra került, most pedig azt is elárulta, a helyzet annyira súlyos, hogy egy munkásszállón kell meghúznia magát. Azért költözött el otthonról, mert összeveszett a feleségével.
jan. 18
7:33
Kiszámíthatatlan a dizájnerdrogok hatása (Magyar Nemzet)
A dizájnerdrogok hatásai kiszámíthatatlanok, ám viszonylag olcsón hozzá tudnak jutni a fogyasztók.
jan. 18
7:33
A súlyos tüdőfertőzéseket okozó gombák ma már az USA egész területén ott vannak (Magyar Mezőgazdaság)
A súlyos tüdőfertőzéseket okozó gombák három típusa, amelyekről korábban azt hitték, hogy az Egyesült Államok bizonyos régióira korlátozódnak, mára azonban széles körben elterjedtek. Az orvosoknak emiatt résen kell lenniük, mondják a kutatók.
jan. 18
7:33
Massa keserű vallomása a Ferrariról és Alonsóról (Racing)
Felipe Massa kimondta a Fernando Alonso mellett töltött éveiről, amit már akkor is érezni lehetett.
jan. 18
7:36
Bal lábbal kelt a forint (Privátbankár)
A hazai fizetőeszköz gyengébben kezdte a mai napot annál, mint ahol az előzőt befejezte.
jan. 18
7:36
Milyen lesz a tél hátralevő része? A mai nap időjárása meghatározza a következő 40 napot is (Metropol)
Napindítónkban ma a világháborús évfordulóval, sztárszületésnappal és népi hagyománnyal is foglalkozunk.
jan. 18
7:36
Szijjártó: Ez a háború rossz. Ezt már egyértelművé tettem az orosz félnek is, amikor tárgyaltunk, hogy ez rossz, és fejezzék be (444.hu)
Nem fejezték.
jan. 18
7:36
Velünk marad a heves esőzés (vg.hu)
Szerdán 5 és 13 fok közötti enyhe idő lesz.
jan. 18
7:36
Orosz nagykövet: Még mindig sokan érdeklődnek az orosz nyelv és kultúra iránt Németországban (ATV)
Szergej Necsajev német orosz nagykövet arról beszélt egy interjúban, hogy még mindig sokan vannak azok, akik érdeklődnek az orosz kultúra iránt Németországban, valamint több civil kezdeményezés is indult az oroszok kirekesztése ellen – írja a TASS.
jan. 18
7:39
Olajipari óriással foghat össze a Renault (autopro)
A Saudi Aramco beszállhat a Renault és a Geely közös, belső égésű motorokkal foglalkozó vállalkozásába.
jan. 18
7:39
Szerdán bejelenthet valamit Putyin – az amerikaiknak és az ukránoknak van egy tippjük (Mandiner)
A nap folyamán Szentpéterváron szónokol majd az orosz elnök.
jan. 18
7:42
Erasmus: Navracsics abban bízik, márciusra megállapodnak a Bizottsággal (ATV)
Biztos abban a miniszter, hogy bár több körben, de lesz megállapodás az Európai Bizottsággal az Erasmus-ügyben. Navracsics Tibor még nem gondolkozott a kuratóriumi pozíciójáról való lemondáson.
jan. 18
7:42
Elhunyt André nővér, a világ legidősebb embere (vg.hu)
Lucile Randon 1904. február 11-én született.
jan. 18
7:45
118 évesen hunyt el a világ legidősebb embere (Magyar Hírlap)
Lucile Randon Dél-Franciaországban született 1904. február 11-én, tíz évvel az első világháború kitörése előtt.
jan. 18
7:45
Embereket ölt egy jegesmedve Wales-ben (Mandiner)
Nem, nem Nagy-Britanniában, hanem egy Alaszka nyugati részén található településen.
jan. 18
7:45
Szomorú levél Pressman úrnak (2. rész) (Magyar Nemzet)
A nagykövet úr meséi csak az angolszász képmutatás jól ismert kliséit ismételgetik.
jan. 18
7:48
A lehető legrosszabb nap vár a Kosra (Metropol)
Többszörös válaszút elé állíthatja az élet.
jan. 18
7:48
Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések (ProfitLine)
Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések: a tervek között szerepel egy újabb, Miyawaki-kiserdő telepítése, valamint nagyjából 12 ezer új tő cserjét ültetnek el és újabb komplett fasorok újulnak majd meg Budapesten - közölte a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió kedden az MT
jan. 18
7:48
Fokozódik a versenyfutás az ügyfelekért a fizetési piac átalakulásával (Portfolio)
Az utóbbi évekre jellemző innovációs potenciál a digitális fizetési piacon is erőteljes változásokat hozott, amelyekből végső soron az ügyfelek profitálhatnak a legtöbbet, hiszen a sok új üzleti modell és szolgáltatás az ő igényeik mentén jönnek létre. A gyakorlatban fog eldőlni, hogy mekkora az új szolgáltatók és szolgáltatások létjogosultsága, az
jan. 18
7:48
Földrengés rázta meg Indonéziát, cunamiriasztást nem adtak ki (Metropol)
Az amerikai geológiai kutatóintézet szerint 6,1 erősségű földrengés rázta meg szerdán Indonézia Szulavézi szigetének északi és középső részét, valamint a Maluku-szigetek északi részét. Az indonéziai meteorológiai, klímaügyi és geofizikai hivatala nem adott ki cunamiriasztást.
jan. 18
7:48
Két emberrel végzett egy jegesmedve Alaszkában (vg.hu)
.
jan. 18
7:51
„Nyugodjon békében apukád" - Sírva aggódnak Michael Schumacher rajongói (Ripost)
Rosszat sejtenek a fotó miatt...
jan. 18
7:51
Recessziós hatás: többen vesznek újracsomagolt termékeket (Márkamonitor)
Az új termékeknél kedvezőbb árú, de azonos jótállási és visszaküldési feltételekkel kínált áruknak minden évben jellemzően decemberben, januárban és februárban van szezonja, forgalmuk azonban a tavalyi rezsicsökkentés változásával kapcsolatos kormánybejelentések nyomán is megugrott.   A nehéz gazdasági helyzet közepette közel 25 százalékkal több új
jan. 18
7:51
Megunta a könnyű nőket, lelkésznek állt a manchesteri focista (BorsOnline)
A klubszeretet az istentisztelet egy fajtája.
jan. 18
7:51
Az EU búzaexportja 6 százalékkal növekedett (Agrofórum)
A búza exportja az Európai Unióból a júliusban kezdődött 2022/23-as gazdálkodási szezonban január 15-re elérte a 17,67 millió tonnát, ami 6 százalékos növekedést jelent éves alapon a 2021/2022-es év azonos hetére mért 16,63 millióhoz képest – derült ki az Európai Bizottság által közzétett adatokból.
jan. 18
7:51
Minden, ami fontos a középiskolai felvételihez – Jocó bácsitól (WMN)
„Hónapokig, sokszor évekig riogatják a gyerekeket ezzel a nappal, aztán hirtelen azt várják, hogy a legjobb formájukat hozzák a legnyugodtabb állapotukban. Hát, ezt nehéz elképzelni.”
jan. 18
7:51
Az összes mobilszolgáltató díjat emel (Mínuszos)
Idén inflációkövető díjemelést hajt végre a Magyar Telekom és a Vodafone is, igaz nem egyforma mértékben: az egyik jobban emel, mint a másik… A Magyar Telekom azt közölte, hogy az inflációs nyomás, az energiaárak és beszállítói költségek erőteljes növekedése miatt hajt végre inflációkövető díjkorrekciót 2023. március 1-től, amelynek mértéke 14,5
jan. 18
7:51
Nvidia chipek fogják vezérelni a Foxconn önvezető autóit (newtechnology.hu)
A két cég partneri megállapodással ünnepli az új évet, miután eldöntötték, hogy együtt vágnak bele autonóm járműplatformok fejlesztésébe – írja a Technology.org. A tajvani Foxconn közölte: az autói irányítórendszerének alapját mostantól az Nvidia alkatrészei biztosítják. A számítástechnikai vállalat lesz a beszállítója például a Drive Orin chipekne
jan. 18
7:51
Rafael Nadal újra megsérült, kiesett az Australian Openről (Magyar Nemzet)
A címvédőt a teste és az amerikai Mackenzie McDonald győzte le.
jan. 18
7:51
Földrengés rázta meg Indonéziát (Mandiner)
Egyelőre nem adtak ki cunamiriasztást.
jan. 18
7:51
Mi a különbség a kedd esti és a szerda reggeli forint között? (Forbes)
Gyengült szerda reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéshez képest
jan. 18
7:51
Most érkezett: Elképesztő hatalmat kapott Lázár János - kiderült, miről fog dönteni (Nyugati Fény)
Nem aprózták el.

Keresés