2023. január 18. szerda

jan. 18
6:51
Elő a szánkót: mutatjuk, hol és mennyi hó lesz (Ripost)
A meleg- és a hidegfront nemcsak kellemetlenségeket hoz.
jan. 18
6:51
Hogyan sugározzunk stabilitást és biztonságot? (Márkamonitor)
Míg a világjárvány nem minden szektorban okozott problémákat, addig a többrétegű gazdasági válság valamilyen módon mindegyiket érinteni fogja. A cégeknek oda kell majd figyelnie az emberek költéshez való megváltozott hozzáállására. Bővíthető-e ilyenkor az üzlet és ügyfélkör? Langmár Zsuzsanna üzleti kommunikációs szakértő többek között ezekre a kér
jan. 18
6:51
Tragikus hirtelenséggel hunyt el a fiatal édesanya, férje magára maradt két kicsi gyermekükkel Földeákon (BorsOnline)
Két gyermekével maradt egyedül Gábor, egyikőjük még kisbaba.
jan. 18
6:51
A dél-amerikai esők és az exportkereslet növelte az árakat (Agrofórum)
Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a terményárak. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 1,8 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal drágult kedden. A repce kurzusa 0,6 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
jan. 18
6:51
Frenetikusan átverős kvíz: 10 kérdésből 5 jó válasszal már a kvízek császára vagy (Promotions)
Hoppá, 10 kérdésből vajon mennyire tudsz jó választ adni?
jan. 18
6:51
Tévézés: végre kiderült, hogy mire panaszkodnak a legtöbben (Mínuszos)
Az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a média- és hírközlési biztos hivatalához a médiabox és a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a legtöbben a műsorfelvételi és -visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvétel funkció nem megfelelő működését és a felvételnél
jan. 18
6:51
Halálos bántalmazás: pár órán belül rendőrkézen volt a 14 éves gyanúsított (Magyar Hírlap)
A rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták - közölte a police.hu.
jan. 18
6:51
Kényelem és hatékonyabb energiafelhasználás – ezt viszi el az otthonokba a Schneider Home (newtechnology.hu)
Különleges ajánlattal állt elő az idei Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n (CES) a Schneider Electric, a vállalat az otthoni energiamenedzsmentet új szintre emelő megoldást mutatott be. A Schneider Home segít az energiafelhasználás csökkentésében, növeli a kényelmet és az energiafüggetlenségre törekvő lakástulajdonosoknak is hasznos támogatást
jan. 18
6:51
Elhallgatott irodalmunk színpadon (Magyar Nemzet)
A magyar kultúra napja alkalmából rendeznek programokat a hétvégén a Klebelsberg Kastélyban.
jan. 18
6:51
Megnevezték a Kékfény riporterét, aki az országos bordélyházláncot üzemeltette (Mandiner)
Berkes Bélát letartóztatták.
jan. 18
6:51
Közeleg a kriptotél vége? Beindult a Bitcoin és az Ethereum (BitcoinBázis)
Az előző két hét jelentős hozamot hozott a kriptokereskedőknek. A Bitcoin mindössze két hét alatt 27%-ot erősödött, egészen a több
jan. 18
6:51
Már több, mint 100.000 villanymotort gyártott az Audi Hungária egyetlen év alatt (Villanyautósok)
Egyre fontosabb villanyautós központ a győri gyár.
jan. 18
6:54
Ismét fokozódott a Magyarországra tartó menekültáradat (Menedzsment Fórum)
Az egy nappal korábbinál mintegy ezerrel többen, közel 10 ezren érkeztek tegnap.
jan. 18
6:54
Ha építkezik, ennek nagyon nem fog örülni (Privátbankár)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint az idén visszaeshet az ágazat.
jan. 18
6:54
Kiadták a riasztást is: zivatar, eső, viharos széllökések, lesz itt minden (Blikk)
Szerdán kis időre eltűnnek a fejünk felől a felhők, de csak rövid időre, ugyanis hamar visszatér az utóbbi időben megszokott borús, esős időjárás.
jan. 18
6:54
Megerőszakolták, ezért öngyilkos lett a 28 éves Hannah (BorsOnline)
Végső bánatában már nem látott más kiutat.
jan. 18
6:54
Nem csak Magyarországról, egész Európából eltűnt a hó (Agroinform)
Egyre aggasztóbb a hó hiánya, amely a mezőgazdaságban is nagy károkat okoz.
jan. 18
6:57
Egy család négy generációját ölték meg Kaliforniában (444.hu)
Egy 16 éves anya, 10 hónapos fia, és a gyerek nagyanyja és dédanyja is az áldozatok között van. A rendőrség „kartellszerű kivégzésnek” nevezte az esetet.
jan. 18
7:00
Jegesmedve ölt meg két embert Alaszkában (HírTV)
Jegesmedve ölt meg egy nőt és egy kiskorú fiút kedden egy Alaszka nyugati részén fekvő faluban - közölték a helyi hatóságok.
jan. 18
7:00
Durva, hogy milyen időjárás jön, ezért adták ki a riasztást (Metropol)
Hiába várják rengetegen, hogy végre tartósan fehérbe boruljon a táj, számukra nagyon rossz hírünk van.
jan. 18
7:03
Több ezer éves kívánságkút (Magyar Hírlap)
Ebbe nem érméket dobáltak, hanem különböző tárgyakat helyeztek el rituális céllal.
jan. 18
7:03
Joe Biden a potenciális bűnözőket védi a rendőrökkel szemben (Magyar Nemzet)
„Be fogom tiltani az automata lőfegyvereket” – fogalmazott az amerikai elnök egy eseményen.
jan. 18
7:03
Demkó Attila: A sokadik orosz lakosságú települést törlik el az oroszok a föld szinéről (Mandiner)
Amit nyerni fognak, egy felperzselt vidék.
jan. 18
7:05
Pornófilm hangjai szakították félbe a BBC sportközvetítését, megvan az év kínos műsora (Mandiner)
Egy vlogger trollkodta meg sikeresen a brit közszolgálati média vezető csatornáját.
jan. 18
7:06
Sanna Marin: a Nyugat megtanulta a leckét remélhetőleg (Infostart)
A finn miniszterelnök szerint, országa egyszer már háborúzott Oroszországgal, és nem akar többször.
jan. 18
7:06
Megmutatjuk, hogyan segít a kormánynak a vágtató infláció (Portfolio)
Főleg a negatív oldaláról hallunk annak, hogy több évtizedes csúcsra emelkedett az infláció Magyarországon: az élet egyre drágább, a jegybanknak magasan kell tartania a kamatot, magas béremeléssel kell kompenzálni a munkavállalókat, ami az ár-bér spirál veszélyét vetíti előre. Az állam szempontjából ugyanakkor vannak komoly előnyei is a magas inflá
jan. 18
7:06
Jegesmedve ölt meg két embert Alaszkában (hirado.hu)
A faluban megjelenő jegesmedve több embert is üldözőbe vett.
jan. 18
7:06
Púp volt a napelemes cégek hátán a most megszűnt kötelezettség (vg.hu)
Előzheti a tendereken a gázüzemű megoldásokat a napelem-akkus kombináció.
jan. 18
7:09
7 tápanyagdús gyümölcs, amit minden héten fogyasztanod kellene (Hamu és Gyémánt)
A gyümölcsfogyasztást szinte minden hozzáértő kulcsfontosságúnak tartja, de nem mindegy mikor és milyen finomságokat viszünk be a szervezetünkbe. Az alábbi cikkben 7 olyan gyümölcsöt sorolunk fel, amit minden héten fogyasztanod kellene.
jan. 18
7:09
Mesés ajánlat, fokozódó harc a Manchester United tulajdonlásáért (Magyar Nemzet)
Jim Ratcliffe, ha már lemaradt a Chelsea-ről, a Vörös Ördögökkel vigasztalódna, de nyomulnak az arabok is.
jan. 18
7:09
Ingázik Ausztriába? Erre nagyon figyeljen (Autószektor)
Az autósok mintegy kétharmada már digitálisan váltja meg az autópálya-használatot. Számukra fontos információ, hogy amíg a trafikokban, autókluboknál vagy benzinkutakon személyesen megváltott digitális matrica azonnal érvényes, az ASFINAG autópálya-fenntartó internetes oldalán vagy másutt online megvásárolt termék csak 18 nappal a vásárlást követőe
jan. 18
7:09
WEC: F1-es világbajnokkal tér vissza egy legendás név (Racing)
Hosszú hónapok huzavonája után végre megkapta az FIA jóváhagyását a hosszútávó világbajnokságon (WEC) való részvételre a ByKolles Racing. A német-osztrák csapat azonban nem ezen a néven fog indulni a 2023-as esztendőben, hanem ahogy korábban már tudni lehetett – csak akkor még nem tudták megszerezni maguknak a márkanevet – Vanwall Racing Team-ként.
jan. 18
7:11
Fiatalítás a Magyar Honvédségnél (Magyar Nemzet)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A biztonság az első, ehhez fiatal, modern hadsereg kell.
jan. 18
7:12
Kőkemény spórolásra fogta a cégeket az elszálló energiaárak (Piac és Profit)
A háromszorosára növekvő áramár a cégek villamosenergia felhasználását 6 százalékkal mérsékelte.
jan. 18
7:12
Már nincs harag! Bódiék elindultak a békülés útján (Metropol)
Bódi Guszti legidősebbik fia tavaly ősszel egy főzőműsor kamerái előtt mondta el, hogy jó ideje nem találkozott sem a testvérével, sem a szüleivel, mivel „kitagadták" őt. Most végre elindultak a békülés felé.
jan. 18
7:12
Javított a világgazdaság tavalyi növekedésére vonatkozó becslésén az Opec (ProfitLine)
Javított kissé a világgazdaság tavalyi GDP-növekedésére vonatkozó becslésén, az idei előrejelzésén viszont nem változtatott az Opec a havi rendszeres olajpiaci jelentésének januári kiadásában. A növekedés mértéke lassul az idén a tavalyihoz képest mind globális, mind regionális szinten a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete szerint.
jan. 18
7:12
Vizsgálat jöhet a magyar EU-biztos, Várhelyi Olivér ellen (444.hu)
Mert az EP szerint szándékosan csorbítja a jogállamisági reformok jelentőségét.
jan. 18
7:12
2022-ben az oroszok több ingatlant vásároltak Törökországban, mint az azt megelőző hat évben (ATV)
Az orosz állampolgárok 2022-ben közel 16 ezer ingatlant vásároltak Törökországban – írja az RBC a hivatalos török statisztikákra hivatkozva.
jan. 18
7:15
Az illegális migrációt meg kell állítani (Magyar Hírlap)
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatornán idézte a kormány álláspontját, miszerint az illegális migrációt meg kell állítani.
jan. 18
7:15
Meggyilkoltak egy idős nőt Csernelyen, 14 éves fiú a gyanúsított (Mandiner)
A rendőrök még kedd este azonosították és elfogták a helyi fiatalt.
jan. 18
7:18
Meghalt André nővér, a világ legidősebb embere (Infostart)
Korábban túlélte a koronavírus-fertőzést a francia apáca.
jan. 18
7:18
Three Arrows Capital: mindenkit tönkretettek, most a saját tőzsdéjükre invitálnák a károsultakat (Kripto Akadémia)
Saját tőzsdét indítana a bedőlt Three Arrows Capital (3AC) két egykori vezetői. Su Zhu és Kyle Davies egy éve még a kripto iparág legbefolyásosabb szereplőiként voltak nyilvántartva. Az általuk vezetett 3AC látszólag nem tudott hibázni, a 2021-es bika piac több nagy nyerőjében (AVAX, AAVE, SOL, LUNA) és befutott vállalkozásában (Deribit, BlockFi) i
jan. 18
7:18
Egyre szebben csillog az ezüst (vg.hu)
Az elmúlt években egyre inkább a befektetők figyelmének fókuszába került a nemesfém.
jan. 18
7:21
Az eladó nem engedi az átvizsgálást? Mutatjuk, mikor sétálj el! (Autónavigátor)
Miért fordulhat elő olyan manapság, hogy egy eladó nem engedi átvizsgáltatni a használt autóját, amiért cserébe te egy igen komoly
jan. 18
7:21
Szívszorító: Hónapjai vannak hátra a 3 éves angyalarcú kislánynak (Ripost)
Azt hitték, már kigyógyult a rákból, de újra beteg lett.
jan. 18
7:21
Napi horoszkóp: Ne hagyd magad manipulálni - január 18. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 18
7:21
Indul a nevezés az immár 16. KAFF-ra (Márkamonitor)
Megindult a nevezés a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. A fesztivál versenyprogramjába 2021. február 1. után befejezett hazai és európai animációs munkákkal lehet nevezni, téma megkötés nélkül.   A filmalkotásnak kockáról-kockára, valamilyen animációs technikával kell készülnie. Fontos, hogy az animáció aránya több mint 50% legyen a filmalk
jan. 18
7:21
Eden Hazard lehet az első, aki követi Cristiano Ronaldót Szaúd-Arábiába (Igényesférfi.hu)
Eden Hazard akár már a januári átigazolási időszakban követheti Cristiano Ronaldót Szaúd-Arábiába - hangzott el az El Chiringuito spanyol televíziós sportműsorban.
jan. 18
7:21
Leragasztják a szájukat éjszakára Rippel Feriék (BorsOnline)
Rippel Feri meggyőződéssel éli az életét és erre tanítja fiát is.
jan. 18
7:21
Napi horoszkóp 2023. január 18.: a Kos válaszút előtt áll, a Ráknak váratlan találkozásban lesz része (Life)
Az Ikrek pedig arra figyeljen szerdán, hogy kitérjen a provokáció elől, és fel se vegye... Napi horoszkóp következik minden csillagjegynek szerdára.

Keresés