Feke Pál mindig is a családjára volt a legbüszkébb és arra, amit a korábbi feleségével, Gyenesei Leilával felépített. Azonban minden romba dőlt, amikor 2019-ben úgy döntöttek, elválnak. A családcentrikus színész mindent megtett azért, hogy a kislányuk ebből a lehető legkevesebbet észlelje, de most bevallotta, hogy nagyon kemény időszakon ment keres
A brit Lidl-boltokban az elmúlt 28 év legforgalmasabb napját mérték december 23-án, a forgalom pedig az év utolsó hónapjában 24,5 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
Olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk, Nagy Viktor már második éve a Highlights of Hungary kezdeményezés nagykövete, amely a legkiválóbb magyar teljesítményeket mutatja be Kárpát-medence-szerte. Amikor megtalálta a feladat, pont olyan szakaszában tartott az élete, hogy úgy érezte, nem ismerik el a teljesítményét, mondja a tokió
Egyelőre csak a brit leányvállalat Instagram-fiókján jelent meg az átalakított M betű. A képhez nem írtak semmit, be is indult a találgatás, hogy vajon mit jelenthet.
Már az esztendő második hetében együtt kávézhatnak-teázhatnak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanáraival, oktatási szakértőivel és hallgatóival az intézmény képzései iránt érdeklődők Budapesten. A Mate népes csapata január 12-14. között, a Hungexpo területén sorra kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, az A pavilon Hf24-es st
A negyedik szezonját kezdi meg a McLaren az IndyCar-ban, a nagy múltú F1-es istálló eddig négy győzelmet aratott a legrangosabb amerikai formaautós sorozatban. Az új pilótájuknak már nem célja visszajutni a világbajnoki küzdelembe, de úgy véli, másoknak pompás lehetőséget kínál a wokingiak jelenléte. Alexander Rossi öt versenyen indult 2015-ben a F
Néhány nap után ismét átlépte a 400 forintos határt az euró/forint, igaz, egyelőre csak átmenetileg. Pedig a gázár csökken, az olaj alig emelkedik, és a dollár is nyugalomban van. Megindult az európai gyorsjelentési szezon, beruház a Tesla, feldarabolnák a Bayert.
Megugrott a kiberincidensek száma 2022-ben, a készülékcsere-program keretében okoseszközökre váltó felhasználók egy része is az adathalászok áldozatává válhatott.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke szerint azokat a döntéseket, hogy bezárnak-e, most hozzák meg a munkaadók, de annak a pályázatnak, amely ezt refinanszírozni tudja, még nem tiszták a feltételei. A beszerzési árakat mindenki igyekszik áthárítani a fogyasztókra, abban bíznak, hogy nem lesz nagy keresletcsökkenés.
Térdproblémák miatt félbeszakította Danyiil Medvegyev elleni edzőmérkőzését Novak Djokovic, aki kilencszeres győztesként készül az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői rajtjára.
A Jazzy rádióban ma este az Antenna Entertainment Central and Eastern Europe két vezetője, Benda Gergely ügyvezető igazgató és Bartus Szilvia kommunikációs igazgató lesz a vendégünk. Benda Gergely pályafutása nagy részét a zeneipar és a televíziózás között osztotta meg, Bartus Szilvia ügynökségi tapasztalatszerzés után televízióknál dolgozott, eg
Számos jelzés érkezett a Nébih-hez az elmúlt napokban, hogy a tuzifanagyker.hu oldalon hatósági áron hirdetett termékek végül nem jutnak el a vásárlókhoz. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy ne rendeljenek fenti oldalról tűzifát, illetve semmiképp se utaljanak előre az 10300002-13367208-00014900 MKB Banknál vezetett számlaszámra.
Alapvetően a katari világbajnokságon szereplők közül állította össze a 2022-es álomválogatottat a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon. Ez 2021-ben alig volt több, mint 2 százalék. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzésében. A magyar vállalatok ezért is pesszimistábbak a régiós átlagnál az idei évvel kapcsolatban.
A leggyakrabban elkövetett visszaélés a használtautó-piacon még mindig a kilométeróra-számláló visszaállítása. Ugyan a vásárlók egyre jobban odafigyelnek a gépjárműveket érintő csalásokra, a carVertical tanulmányai szerint még mindig igen magas számban tekerik vissza a kilométerórákat.
Az afta fájdalmas, kerek vagy ovális alakú hólyag, vagy a hólyag felszakadása után keletkező fekély a szájüreg nyálkahártyáján. Többnyire ártalmatlan, és szövődmények nélkül gyógyul. De mivel kellemetlen és fájdalmat okoz, nagyon zavaró, főleg, ha időről időre kiújul.
Kalandos egy éve volt a magyar HBO-nak, hiszen az HBO Go-ból HBO Max lett, ráadásul a fejlesztések nem értek véget: még az idén át fog alakulni a felület. Az HBO Max ugyanis mostantól magában foglalja többek között a Discovery, Animal Planet, TLC és az olimpiai játékokat is.
Az OTP Bankon keresztül bonyolított kártyás fizetések új rendszeren keresztül futnak. A gyorsabb folyamatok mellett így még a költségeken is spórol a pénzintézet.
Békéscsabán napok óta nem érte el az ismerősét valaki. A tűzoltóegység kivonult a megadott lakcímre a Kis-Tabán utcai házhoz, ahol láthatóan tűz volt korábban. A tűzoltók egy holttestet találtak a kiégett házban.
Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök szerda délelőtt arról beszélt, hogy Ukrajna azt tervezi, hogy megállítja Oroszországot, amivel az elnök szerint megelőznék a harmadik világháború kirobbanását.
Negatív a közép- és kelet-európai gazdaságok 2023-ra szóló szuverén hitelképességi kilátása – áll a Moody’s Investors Service kedden Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben. A Moody’s tanulmánya szerint a negatív regionál
Átlátható és ellenőrzött árpolitikát akar teremteni Olaszországban a Giorgia Meloni vezette kormány szerdától életbe léptetett rendelkezésével, miszerint az üzemanyag-állomásokon fel kell tüntetni a benzin és gázolaj napi átlagos árát is.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a Facebook-oldalán tett közzé egy közleményt, melyben azt írják, hogy felháborodva szembesültek azzal, hogy nem valósult meg idén januárban az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés.
Chloe Cherry nemrég Emily Ratajkowski High Low című podcastjának vendége volt, ahol nyíltan beszélt arról, hogy milyen szexuális zaklatással találkozott, amíg a vendéglátásban dolgozott.