Idén 80. alkalommal került megrendezésre a Golden Globe-díjátadó gála, amelynek vörös szőnyegére kedvenc hírességeink ezúttal is fantasztikus összeállításokban érkeztek.
„A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra 2023. január 2. és január 31. között ismét pályázhatnak a gazdálkodók.
Az államadósság a vártnál erőteljesebben csökkenhetett, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 73,5 százalékra javult az előző évi 76,8 százalékról.
Kedden délelőtt látványosabb megugrást láthattunk az európai tőzsdéken. Az emelkedés egy részét már délután visszaadta, majd szerda délelőtt folytatódott a TTF gáz esése.
Csalók kínálnak hatósági áron Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe előre utalást kérnek a vásárlóktól, azonban az utalást követően senki nem vehette át a kifizetett árut - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai közleményében.
Az év utolsó hónapjában ismét rendesen kilyukadt a költségvetés: csak decemberben 1287 milliárd forintos mínuszt termelt a büdzsé. Így az egész éves pénzforgalmi hiány 4753 milliárd forint lett, ami jelentősen meghaladja az eredeti előirányzatot. Ez a hiányelszállás úgy jött össze, hogy év közben a kormány végrehajtott egy jelentős költségvetési ki
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint a donyecki régióban található Szoledar város "jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt áll, és ez a jövőben is így fog maradni".
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint a donyecki régióban található Szoledar város „jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt áll, és ez a jövőben is így fog maradni”.
A helyi idő szerint kedden este Los Angelesben megrendezett Golden Globe díjátadó gálán egymásra licitáltak Hollywood bombázói, szebbnél szebb és látványosnál látványosabb ruhadarabjaikban, az est képzeletbeli legjobban öltözött sztárjának díját azonban kétségtelenül Salma Hayek vitte el.
Az FIA elnöke a kedvezőtlen fogadtatás miatt korhol, miközben nem is volt fogadtatás, Michael Andretti a csapatok kapzsiságát emlegeti, miközben azok meg sem szólaltak. Mi zajlik a háttérben a mezőnybővítés ügyében, hol van és mire fel a nagy ellenállás?
Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors 2023-ban is hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal Kopitár Viktóriát, hazánk egyik legjobb női horgászát mutatjuk be.
A Samsung SDI fontolgatja, hogy újabb akkumulátorgyárat épít Magyarországon a meglévő kettő mellé, ahol kizárólag a BMW számára állítana elő erőforrásokat – írja a G7 a dél-koreai Csoszun Ilbo lap értesülésére hivatkozva.
Alapvetően a katari világbajnokságon szereplők közül állította össze a 2022-es álomválogatottat a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
A Volkswagen konszern érdekeltsége, a Skoda Auto globális kiszállításai 16,7 százalékkal 731 ezerre csökkentek tavaly az alkatrészhiány, a beszállítói lánc fennakadásai és az ukrajnai háború miatt - közölte szerdán a cseh autógyártó, amely az idén már a volumen növekedésére számít.
Az Európai Szabadalmi Hivatal és a Nemzetközi Energiaügynökség összesítette a hidrogéntechnológiai szabadalmakat. Európa és Japán vezet, az USA leszakadóban.
Akár 40 tonnányi, a karácsonyi ünnepek után kidobott fenyőfát is elégethetnek a következő időszakban a két biomassza-tüzelésű blokkal működő pécsi hőerőműben – tájékoztatta a tulajdonos Veolia Energia Magyarország Zrt. A közleményben tudatták: a 31 500 lakás és 480 közintézmény távfűtését szolgáló, tisztán biomassza alapon működő pécsi hőerőmű a fe
Az előző héten 1597 új fertőzöttet igazoltak, és meghalt 32 koronavírusos beteg - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont. Jelenleg 727 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 36 vannak lélegeztetőgépen.
Kedden délelőtt látványosabb megugrást láthattunk az európai tőzsdéken. Az emelkedés egy részét már délután visszaadta, majd szerda délelőtt folytatódott a TTF gáz esése.
Csaknem ezer rohamrendőr bevetésével kezdtek meg szerda reggel Németországban kiüríteni egy bánya bővítése miatt lebontásra váró települést, amelyet klímaaktivisták szálltak meg.
Csaknem ezer rohamrendőr bevetésével kezdtek meg szerda reggel Németországban kiüríteni egy bánya bővítése miatt lebontásra váró települést, amelyet klímaaktivisták szálltak meg - írja az MTI.
Szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy megnyerje a lottón a főnyereményt. Sokan gondolatban már el is költötték a százmilliókat, ám közel sem olyan mesés hirtelen gazdaggá válni, mint hinnénk.
A szántóterületek esetében kötelezően fenntartandó nem termelési célú területekre és tájképi elemekre vonatkozó várható előírásokról (HMKÁ 8) tett közzé tudnivalókat Feldman Zsolt Facebook-oldalán.