2022. szeptember 5. hétfő

szept. 5
11:33
A fenntarthatóság nem kétbites téma (MMonline)
A vállalati döntések befolyásolásával tehetünk igazán sokat marketingesként a szervezetek fenntarthatóbb működése érdekében – véli van der Wildt Nikolett. A Szentkirályi Magyarország Kft. marketingigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt a fenntarthatóság kapcsán a vékony határvonalról a valódi tettek és a „green washing” között és el
szept. 5
11:33
Ukrán külügy: nem a háború gyengítette meg az EU-t, hanem a magyar kormány (Demokrata)
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője Szijjártó Péter pénteki kijelentésére reagált.
szept. 5
11:33
Kiskereskedelem: uniós élmezőnyben a júliusi magyar adat (Üzletem)
A júniusi 2,4 százalék után 2022 júliusában 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
szept. 5
11:33
Iskolából hazafelé menet megerőszakolta 9 éves lányát egy 29 éves borsodi férfi (rtl.hu)
A férfi este vitte haza a lányát a nagymamához, aki észrevette, hogy a gyerek ruházata szakadt, piszkos, a teste pedig össze volt karmolva.
szept. 5
11:36
Kitüntetést kapott Orbán Viktor, nem is akárkitől (Blikk)
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
szept. 5
11:36
A nap kérdése: ki kezelheti a pénztárgépet? (Adózóna)
Van-e előírás arra vonatkozóan, hogy a pénztárgép kezeléséhez szükséges valamilyen végzettség? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
szept. 5
11:36
Vészhelyzeti jóváhagyást kapott egy új, koronavírus elleni vakcina Kínában (Portfolio)
A kínai CanSino biotechnológiai vállalat vasárnapi bejelentése szerint az országban vészhelyzeti engedélyt kapott legutóbb kifejlesztett Covid-vakcinája – írja a Reuters.
szept. 5
11:36
Kitüntette Orbán Viktort a szerb ortodox pátriárka (ATV)
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
szept. 5
11:38
Aszály veszélyhelyzet: rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indul (Adózóna)
A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kárt szenvedett gazdálkodók és az állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszintet 3 százalékra mérséklik – jelentette be Nagy István agrárminiszter vasá
szept. 5
11:39
Egekben az alapkamat, mégis lakáshitelkamat-csökkentéssel indult az ősz (Infostart)
A bankok egymás közötti versenye és az egyre halványabb kereslet már nemcsak a moderált emelésre, hanem alkalmanként a korábbi kamatok csökkentésére is ráviszi a bankokat.
szept. 5
11:39
Valóban megkapta a Három évtized a Magyar Bányászatért emlékérmet Koncz Zsófia (SzMo)
Ahogy az Ünnepi Elnökség minden tagja, köztük Palkovics László miniszter, és Becsó Zsolt, Salgótarján parlamenti képviselője is.
szept. 5
11:39
Kitüntette Orbán Viktort a szerb ortodox pátriárka (Magyar Hírlap)
A kereszténység védelméért járt az elismerés.
szept. 5
11:39
Egy hónapig bírná fizetés nélkül a magyarok harmada (MMonline)
Bár a fizetések az utóbbi években több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható időszak. A 30-59 évesek átlagosan 7 hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jövő felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez. A K&H biztos jövő felmérése évek óta m
szept. 5
11:39
Hegyi Gyula: Kié legyen a Krím? (Mandiner)
A sokat dicsért liberális demokráciák egyik legnagyobb hiányossága az etnikai kisebbségek jogainak tagadása, vagy szőnyeg alá söprése.
szept. 5
11:39
Kiszúrták a szemfülesek: Németh Szilárd megpróbálta leírni, hogy Csepel (Nyugati Fény)
Lássuk, sikerült-e!
szept. 5
11:41
Robbantottak az orosz nagykövetségnél (Magyar Hírlap)
Öngyilkos merénylet Kabulban.
szept. 5
11:42
Forradalmi áttörés: egy új alkalmazás pusztán a hangunk alapján egy perc alatt megállapítja a koronavírus-fertőzést (Blikk)
Egy új alkalmazás kevesebb mint egy perc alatt képes észlelni a koronavírust pusztán azáltal, hogy meghallgatja valakinek a hangját. Az új technológia állítólag pontosabbnak bizonyult, mint a hagyományos covid-tesztek.
szept. 5
11:42
Elszállt az infláció, a Magyar Telekom 3 milliárd forintot ad a dolgozóinak (Portfolio)
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a Magyar Telekomot és a T-Systems Magyarországot érintő bérfejlesztés mértékéről, valamint egy egyszeri munkavállalói javadalmazás kifizetéséről.
szept. 5
11:42
Ők magyarország legnagyobb nyertesei: brutálisan elszálltak az árak, ebből kaszálnak nagyot (Pénzcentrum)
2022. júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Júliusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,9%-kal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 27,6%-kal emelkedett az értékesítés n
szept. 5
11:42
Kitüntette Orbán Viktort a szerb ortodox pátriárka (444.hu)
Egyedülálló államférfinek látja Orbánt az egyház, amely semleges állásponton van az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
szept. 5
11:43
Útkeresés előtt a svéd politika (Magyar Hírlap)
Markánsan megjelent a svéd jobboldal a politikai palettán.
szept. 5
11:45
Nagy bajban van Törökország (ATV)
Augusztusban tovább gyorsult a fogyasztói árak növekedése Törökországban.
szept. 5
11:45
Teherán a vizsgálatok leállítását kéri az atomalkuért cserébe (Magyar Hírlap)
Három helyen is uránium nyomait mutatták ki Iránban.
szept. 5
11:45
Harry herceg örökké bánni fogja Diánával való utolsó telefonbeszélgetését (Hamu és Gyémánt)
Így emlékezett vissza az utolsó beszélgetésre Harry Herceg.
szept. 5
11:45
Elromlott egy szabadesés-torony Indiában, 15 méter magasból zuhant le vele 50 felnőtt és gyerek (Mandiner)
Félelmetes képsorok.
szept. 5
11:45
Ez várhat ránk is: a világon elsőként Angliában kezdték el beadni az omikronra kidolgozott oltásokat (Helló Magyar)
Úgynevezett bivalens oltóanyagok lakossági alkalmazását elkezdték Alngliában:
szept. 5
11:47
Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi (Mandiner)
A férfi iskolába vitte kilencéves kislányát, a hazafelé vezető úton bántalmazta és szexuális erőszakot követett el ellene.
szept. 5
11:48
Újra együtt Zámbó Krisztián és Zsuzsika? Itt tűntek fel közösen (Blikk)
Könnyen meglehet, hogy Zámbó Krisztián és egykori barátnője, Zsuzsika ismét egymásra találtak. A páros folyton együtt utazik valahova, sőt, azt sem titkolják, hogy az énekest szinte minden koncertjére elkíséri Zsuzsika. Most ismét együtt mutatkoztak egy fellépésen.
szept. 5
11:48
Milyen lehet a Retro véradás? (Vital)
Régi idők véradásainak hangulatát felidézve, sör-virsli (néhol kolbász) menüvel, meglepetés ajándékokkal és hamisítatlan retró hangulattal várja az Országos...
szept. 5
11:48
Ma kiderül, ki lesz az új brit miniszterelnök (Infostart)
A brit Konzervatív Párt hétfőn jelenti be annak a szavazásnak az eredményét, amelyen a párt tagjai arról dönthettek, hogy Rishi Sunak, vagy Liz Truss legyen a távozó Boris Johnson utóda a párt és kormány élén. Az új miniszterelnök akár már kedden hivatalba léphet.
szept. 5
11:48
Meghalt Puskás Ferenc testvére (Blikk)
Hétfő hajnalban elhunyt Puskás Ferenc egyetlen testvére, Puskás Éva.
szept. 5
11:48
Elon Musk beszólt a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjének (Portfolio)
Számos csetepatéja volt a hivatalos szervekkel a szabadosan fogalmazó Elon Musknak a Twitter-tevékenysége miatt, az elmúlt hónapokban azonban nem igazán voltak ebből a szemszögből érdekes megnyilvánulásai a világ leggazdagabb emberének. A hétvégén azonban ismét virtuális tollat ragadott a Tesla-cégvezér, most a világ egyik legnagyobb hitelminősítőj
szept. 5
11:48
Sokkoló drágulás után nagy mértékű árcsökkenés jön a kutakon szerdától (Auto Pult)
Úgy látszik az üzemanyagárok mozgása igen végletessé vált az elmúlt időszakban: a korábbi sokkoló mértékű drágulások után ezúttal nagyobb mértékben csökken mind a két üzemanyagtípus ára szerdától. A 95-ös benzin piaci átlagára bruttó 30, a gázolajé pedig 35 forinttal csökken literenként a hét közepétől – utóbbi ezzel visszatér 800 forint alá, de az
szept. 5
11:51
Diákmegmozdulások: „A fiatalság indította mindig a változást” (Menedzsment Fórum)
Miközben éjjel négy gimnáziumban is virrasztást tartottak a diákok, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) székházában a tanárok fejezték ki a hálájukat este 9 órától, Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke nyílt levelet írt Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkárnak. A szeptember 2-val elindult diákmegmozdulások kapcsán sokan úgy látják,
szept. 5
11:51
Így néz ki az új parkolási rendszer Budapesten (Femcafe)
Hétfőtől többet kell fizetni a parkolásért Budapesten.
szept. 5
11:51
Arcfelismeréssel azonosíthatják a hidzsábot nem viselő nőket Iránban (SzMo)
Az augusztusban hozott új, a nők öltözködését tovább korlátozó rendelet ellen rengetegen tiltakoztak. A hatóságok új módszerrel találná meg a szabályszegőket.
szept. 5
11:51
Megkezdődött az omikron vírusváltozatokra kidolgozott oltások beadása (Demokrata)
A brit gyógyszerfelügyelet a világon elsőként engedélyezte a bivalens oltóanyagok lakossági alkalmazását.
szept. 5
11:51
Lehet fokozni a rezsipánikot: Nagy bajban vannak azok, akik kályhával akarnak fűteni (Nyugati Fény)
Lehet tapsolni, Fidesz-szavazók!
szept. 5
11:51
Megrázó fejlemény a reggeli vonatbalesetről: heten ültek a kis Corsában, mindenki meghalt (Autószektor)
A rendőrség a balesetről korábban azt közölte, hogy a földúton haladó autó sofőrje és négy utasa a helyszínen meghalt. A legfrissebb információk szerint azonban az Opel Corsában heten utaztak, és az ütközést senki nem élte túl. A mozdonyvezetőt könnyű sérülésekkel kórházba vitték. A helyszínelés ideje alatt az 5412-es számú út 7-es kilométerénél fé
szept. 5
11:54
Hét halottja van a kunfehértói vasúti átjáróban történt balesetnek (Infostart)
Mindannyian a motorvonattal ütköző Opel Corsában utaztak.
szept. 5
11:57
Angliában már oltanak az új koronavírus-elleni vakcinával (ATV)
Megkezdődött hétfőn Angliában az omikron koronavírus-változatokra kidolgozott oltások beadása - közölte az MTI.
szept. 5
11:57
Simicska Lajos a sok cigizés ellenére jól tartja magát, alakra pedig kiköpött Orbán (444.hu)
Szivásváradon nézte meg a lányát a díjugrató bajnokságon, klassz volt a dzsekije.
szept. 5
11:57
Heti időjárás: Melegszik az idő, a hét közepétől ismét számítani kell csapadékra (Biztosító Magazin)
A héten lassan melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 23-29 fok között várható a hűvös hajnalok ellenére.
szept. 5
11:57
Fokozott óvatosságra intenek: ismét Európa-szerte terjed a madárinfluenza (Agrofórum)
Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát, ami egyértelmű igazolja, hogy a betegség továbbra is fokozott és folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy állataik védelme érdekében kiemelten fontos a járványügyi el
szept. 5
11:57
Elhunyt Puskás Ferenc testvére (Mandiner)
Egy nappal 93. születésnapja után, Budapesten elhunyt Puskás Éva, a világhírű magyar labdarúgó, Puskás Ferenc húga.
szept. 5
11:59
MNB: Hiányosan tájékoztatta ügyfeleit a MetLife Magyarországi fióktelepe (Biztosító Magazin)
Az Mnb 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a MetLife biztosítótársaság magyarországi fióktelepére többek között az ügyféltájékoztatást, a panaszkezelést érintő jogszabálysértések miatt
szept. 5
12:03
Magyar Bankholding: Létrejött Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője (Biztosító Magazin)
Sikeresen lezajlott a Magyar Bankholding két alapkezelő leányvállalatának egyesülése, augusztus 31-én az Mkb-Pannónia Alapkezelő beolvadt a Budapest Alapkezelőbe, így létrejött Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője - tájékoztatta a bankholding az Mti-t.
szept. 5
12:03
Ukrán megoldás a magas rezsiszámlákra: Adjanak több támogatást nekünk! (Demokrata)
Az ukrán külügyér megoldása a magas rezsiszámlákra: Adjanak több támogatást, hogy minél hamarabb legyőzhessük Putyint.
szept. 5
12:06
Elképesztő gyorshajtás: 90 km/h helyett 183-mal száguldozott egy autós Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (Blikk)
A járművezető az útszakaszon megengedett legnagyobb, 90 km/h helyett 183-mal közlekedett.
szept. 5
12:09
Arcfelismerő technológiával azonosítaná az iráni kormány a hidzsábot nem viselő nőket (ATV)
Az iráni kormány arcfelismerő technológiával azonosítaná a tömegközlekedési eszközökön azokat a nőket, akik nem tesznek eleget a hidzsáb kötelező viselésére vonatkozó új szigorú szabályoknak - írta az MTI a The Guardian című brit lap nyomán hétfőn.

Keresés