Újranyit Franciaországban az a harminc nyilvános uszoda, amelyeket két héttel ezelőtt azért zárt be az üzemeltető vállalat, mert nem tudta kifizetni a többszörösére emelkedett energiaárakat - írja az MTI. Az önkormányzati beavatkozás azért is érdekes, mert Magyarországon is komoly veszély fenyegeti a magas energiaárak miatt a sportlétesítményeket.
Vasárnap reggel elindult II. Erzsébet királynő londoni temetésére Novák Katalin köztársasági elnök, aki a férjével együtt képviseli Magyarországot a történelmi eseményen.
Sokat beszélünk arról, hogy egyéni, vállalati és kormányzati szinten is mindenkinek megvan a felelőssége a legnagyobb kincsünknek, a környezetnek a megóvásában, értve ez alatt például a klímaváltozás negatív hatásainak a visszaszorítását, vagy a vízkészletek védelmét. A nagyobb, tőkeerős vállalatokra a felelősség kifejezetten igaz, ezek ugyanis a b
A felfedezést magyar kutatók találták. A képzelet élénksége 12 és 60 éves kor között az életkor előrehaladtával folyamatosan hanyatlik – derült ki az ELKH-ELTE-PPK Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport online kérdőíves vizsgálatából. A kutatásról szóló tanulmány a Cortex című nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg.Az eredmények arra utalnak,
Sajtóinformációk szerint az AlphaTauri már írt is egy szerződést Nyck de Vries számára. A holland versenyző Monzában ugrott be Alex Albon helyére, és rögtön az első futamán pontot szerzett. Így megnőtt a kereslet a 26 éves pilóta iránt. A Williams mellett az Alpine és a faenazi kis csapat is lecsapna rá, sőt a Red Bull
A világ egyik legtapasztaltabb autópiaci fogyasztóvédelmi szervezete, a J. D. Power a legváltozatosabb nézőpontokból elemzi az autógyártók, illetve azok termékeinek
A zajszennyezés drasztikus csökkentését uniós szinten 2030-ra tűzték ki. Sehol nem állunk. Párizs most keményebb eszközökhöz nyúl, ha bejön neki, érdemes megfontolni az ötletet máshol is.
Az idei aszályos időjárás, ahogy bármilyen más növényfajnak, úgy az őszi füzértekercsnek sem kedvezett. Azokon a területeken, ahol korábban szép számmal jelen volt, most alig-alig találni belőlük. Öröm az ürömben, hogy a Duna menti síkon a természetvédelmi őrök olyan 200 töves állományra bukkantak, ahol korábban ez a növény nem volt ismert.
Az 1961-ben hatalmas sikerrel bemutatott West Side Story Bernardója, George Chakiris korát meghazudtoló formában ünnepelte a 90. születésnapját. Szerintünk harminc évet minimum letagadhatna. Ott jártunk a születésnapi partiján Hollywoodban.
A brutális rezsiszámlák miatt egymás után döntenek takarékossági intézkedésekről a magyar települések, a spórolásnak pedig a karácsonyi ünnepek is áldozatául eshetnek.
Schobert Lara fotóját még Rubint Réka sem hagyta szó nélkül, Berki Mazsit új párjával kapták lencsevégre, Kulcsár Edináról pedig kellemetlen felvétel került ki.
Újabb futballsztár esett esett rablók áldozatául: a német Bayern München világbajnok ászát, Thomas Müllert a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés alatt lopták meg.
„Néhány hete maradt a kormánynak, hogy elkerüljük a tragédiát. Tragikus következménye lenne ugyanis annak, ha a megélhetési- és energiaválság közepette Magyarország nem jutna hozzá a neki járó európai uniós forrásokhoz." - írja közösségi oldalán Karácsony Gergely.
A Magyarországon tapasztalható megélhetési válság legfőbb okozója Orbán Viktor miniszterelnök, amíg ő hatalmon van, a válság is marad – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője első árnyékminiszterelnöki beszédében Budapesten.
A hideg és a rekordmagas árak ellenére megteltek a sörsátrak az első este a világ egyik legnagyobb népünnepélyén, müncheni Oktoberfesten, amely két év járványügyi szünet után szombaton kezdődött el.
Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyago - jelentette be az olajcég.
Az uralkodó házastársának lenni nem egyszerű feladat, Fülöp herceg azonban a legmegfelelőbb ember volt rá, hosszú évekig kitartóan támogatta Erzsébet királynőt. A királyi házaspárra emlékezve cikkünkben elhoztunk tíz fotót, amelyek felidézik az együtt töltött éveiket.
A szakemberek szerint közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor a számítógépek okosabbak lesznek az emberi agynál. Egy új tanulmány szerint a Tesla számítógépes chipjei alig több mint egy évtized múlva több művelet elvégzésére lesznek képesek, mint az emberi agy, ha továbbra is ugyanilyen ütemben fejlesztik a technológiát. A Vanarama autó- és
Európa első számú vegyszermentes kullancs- és bolhariasztó készülékét egy magyar kisvállalkozás gyártja. A Tickless kullancsriasztó idén tízéves, és immár 1 millió darabot adtak el belőle 5 kontinens 52 országában. A számos innovációs és környezetvédelmi díjjal kitüntetett eszközt olyan ismert partnerek forgalmazzák, mint a Fressnapf, a PetSmart és