Németországban számos uszodát bezártak az energiaválság miatt, ám a medencék vizének észszerű felhasználása érdekében az üzemeltetők több városban együttműködnek a kertészeti vállalatokkal, és a vizet a helyi zöldfelületek öntözésére használják.
Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán háborúval szemben, mint a hagyományos cégek, ugyanis jelentős részük számol árbevétel-növekedéssel.
A köztestület honlapján szerdán megjelent közleményben azt írták: az új szabály a meglévő protokollt érdemben csak adminisztratívan módosítja, eddig is szükséges...
Szerdán felravatalozták II. Erzsébet királynő koporsóját a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban. Csütörtök reggelre már több kilométeres sor alakult ki a ravatal előtt, ezrek akarják leróni tiszteletüket egykori uralkodójuk előtt. A temetési előkészületekről Szvetnik Endrét, az InfoRádió londoni tudósítóját kérdeztük.
A hét első két napján úgy tűnt fellélegezhetünk, hiszen jelentősen enyhülni látszott a gázpiaci nyomás, a keddi mélyponton már egészen a 180 eurós szintekig zuhant a gáz ára, azonban ez a szint, valamint a tény, hogy nem tudtak az Európai Uniói tagállamai érdemben előrelépni az energiaválság kezelésének irányairól a spekulánsoknak is teret adhatott
A Szemléleknek adott interjút a népszerű műsorvezető, amiben azt mondta, hogy az őt és családját ért támadások miatt közéleti témákban nem publikál többet.
Miller Dávid igazán szerencsés géneket örökölt, hiszen édesanyja, Ullmann Mónika és édesapja, Miller Zoltán közel az 50-hez is fantasztikusan néznek ki.
Történelmi lépésre szánta el magát az Emirates és a United azzal, hogy codeshare partnerségi megállapodást írt alá. Ennek értelmében bővül mindkét légitársaság hálózata, és utasaik számára kényelmes elérést biztosítanak több…
Mattia Binotto és Lewis Hamilton is bocsánatot kért az Olasz Nagydíj hétvégéje alatt, Sebastian Vettelt pedig felszólították erre. Úgy tűnik, hogy a bocsánatkérések napjait éljük a Forma-1-ben, az Olasz Nagydíjon ugyanis Lewis Hamilton és Mattia Binotto is bocsánatot kért valamiért. Sebastian Vettelt ugyanakkor egyelőre csak felszólították erre, am
Elgázolt a HÉV egy fiatal fiút Pomáz közelében. Egy pomázi lakossági csoportban az eset kapcsán azt írták, az áldozat egy fiatal fiú volt, aki fülhallgatóval telefonozva próbált átkelni a HÉV-sínen, ezért nem hallotta és nem látta az érkező szerelvényt.
A klímaváltozás elleni küzdelemre ajánlja fel több milliárd dollárt érő vállalatát Yvon Chouinard, a túraruházatot és -felszereléseket kínáló Patagonia alapítója.
Parragh László például támogatja a vasárnapi boltzár ötletét, amellyel az egyik szakszervezet állt elő a magas energiaárak miatt. Az OKSZ szerint viszont másodlagos a kérdés, hiszen a kisboltok léte forog kockán.
Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán katonai konfliktussal szemben, mint a hagyományos cégek, ugyanis jelentős részük számol árbevétel növekedéssel, és a tervezett beruházásokból sem lesz hiány a következő egy évben. Kétharmaduk a jelenlegi helyzet gyors, idei befejezésében bízik, emellett többségük szerint a gazdaság
A következő évtizedben több mint 300 új bánya építésére lehet szükség, hogy kielégítsék az elektromos járművek és az energiatároló akkumulátorok iránti keresletet - írja a Benchmark egy friss elemzésében.
A színész Sylvester Stallone élvezi az olaszországi nyaralását, először a Forma-1-es nagydíjon vett részt Monzában, majd emlékezetes ajándékot kapott Rómában. A Rocky Balboa és John Rambo szerepeiről ismert, nemzetközi hírű filmsztár egyike volt a Monzában megrendezett Forma-1-es futamon részt vevő számos hírességnek. Ezután elutazott az olasz fővá
„Tavaly a Frankfurt volt ott a fináléban és nyertek. Mi egyszer miért ne nyerhetnénk?” – mutatott rá lapunknak adott exkluzív interjújában a Fradi vezetőedzője.
2000 óta legnagyobb szintjére ugrott a 2 és 30 éves amerikai államkötvény hozamok közötti inverz állapot - írják az Erste elemzői mai friss anyagukban.
Tihanyi-Tóth Csaba 23 évig szerepelt a Barátok közt sorozatban, amit most az RTL Gold ismétel. Sokan Novák Lászlóként ismerik és emlegetik, és ez őt nem zavarja. A Reggeliben felidézte: a legelején csak néhány évet saccoltak kollégáival a sorozatnak, végül több mint két évtizeden keresztül az életük része lett. A színész mesélt arról is, hogy milye
Becsengettek, ennek az időszaknak pedig elmaradhatatlan velejárója az, hogy a gyerekek jelentős része csomagolt uzsonnát is magával visz az iskolába. Utánaszámoltunk, hogy mennyivel drágult ez az elmúlt években mindez átlagosan, mennyivel hagytak ott több pénzt a boltokban azok a szülők, akik még az iskolakezdés előtt elugrottak bevásárolni auguszt
Ez a nyár nem kedvezett az almafáknak sem, a forróságban a fák elkezdték ledobálni gyümölcseiket. Almaecet, vadállatok eledele, komposzt – lehet még más is a hullott almából? Ha gondosan megtisztítod, igen!
Szurkolói információk szerint nagyon pórul járhatnak azok a Fradi-drukkerek, akik repülővel érkeztek, de ami még fontosabb, azzal is akarnának majd távozni Franciaországból a Monaco elleni Európa-liga-meccs után, hiszen kiderült, hogy a Nizzából Bécsbe tartó közvetlen járatot a Wizz Air törölte.
Az új vállalatvezető október 1-jével veszi át az ügyvezetői feladatokat elődjétől, Dunai Zoltántól. Elsődleges feladata a cégcsoport közép- és hosszú távú értékesítési stratégiájának kidolgozása, végrehajtása, illetve a folyamatban levő projektek támogatása - írták. A svájci központú Stadler 195 szerelvény legyártásával a magyar vasút legjelentőseb
A népszerű tévés személyiség, Gundel Takács Gábor a csendet választja, nem szólal meg többet közéleti kérdésekben, mert szerinte nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, kulturált hangnemben. Az őt és családját ért támadások miatt ilyen témájú írásokat többé nem olvashatunk tőle, a kvízjátékok és a sport viszont továbbra is kedvenc terepe marad.
Az üzbég fővárosba érkezett Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök reggel a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozójára - közölte az Interfax orosz hírügynökség.