2022. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
0:12
Kék-sárgába öltözve fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával az EP képviselőnői (Demokrata)
Erről több kép is megjelent a közösségi médiában.
szept. 15
0:12
Megérkezett Monacóba a Ferencváros (Demokrata)
A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön találkozik a hercegség együttesével az Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában.
szept. 15
0:12
Brüsszel szemfényvesztése a szankciókkal (Demokrata)
Miközben egyre több európai országban kezd elege lenni a polgároknak az Oroszország elleni szankciókból, addig Brüsszel folytatja az ámokfutást.
szept. 15
0:12
Vissza a szénkorszakba (Demokrata)
A legújabb németországi megnyilatkozásokból úgy tűnik, érik a fordulat, vagyis az atomenergia ismételt elismerése.
szept. 15
0:12
Úgy látszik, Brüsszel beleáll a magyar ügybe, sorsdöntő lesz a következő hét (Forbes)
Nagyon úgy tűnik, hogy a politikailag eddig engedékenyebbnek mutatkozó Európai Bizottságot sem sikerült egyelőre meggyőznie a magyar kormánynak arról, hogy az uniós források biztonságban vannak Magyarországon. Jövő héten döntést hoznak a magyar ügyben. Tovább gyűri egymást az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány az ún. kondicionálási eljárás,
szept. 15
0:12
A focistafeleségek és a jó ügyek – Avagy kire számíthatunk, ha baj van? (Helló Magyar)
Azt tehát elmondhatjuk, hogy a legnagyobb sztárok a legtöbb esetben a feleségükkel az oldalukon adakoznak, és
szept. 15
0:12
Lindholm fantasztikus sikerével WRC2 bajnokesélyes lett (Racing)
Emil Lindholm fantasztikus teljesítményt nyújtott az Acropolis Rally WRC2-es mezőnyében, ahol csaknem rajt-cél győzelmet aratott, és amivel ismét feléledtek esélyei a vb címre is.  Emil Lindholm nagyszerű győzelmével a WRC2 második helyére lépett 20 pont hátránnyal a tavalyi bajnokot Andreas Mikkelsent követve, azonban amíg a norvég versenyző már t
szept. 15
0:12
Dideregni ugyan nem fogunk a boltokban, de spórolniuk kell a rezsivel a kereskedőknek is (rtl.hu)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megosztott néhány takarékoskodási tippet a nyilvánossággal.
szept. 15
0:12
Repkednek a bírságok az eldobott cigarettacsikkek miatt a II. kerületben (rtl.hu)
Öt nap alatt 29 embert büntettek meg, amiért eldobta az utcán a cigarettacsikkjét Budapest II. kerületében. A polgármester szerint sokan nem tudják, hogy ez szabálysértés, ezért figyelemfelhívásnak is szánták az akciót. A büntetés ötezertől 150 ezer forintig terjedhet. A Greenpeace szerint a csikkeknek csak a harmada kerül a szemetesekbe, és a lebo
szept. 15
0:12
Időjárás 2022-09-14 (rtl.hu)
Közelítenek hozzánk a hűvösebb, hidegebb légtömegek, és amilyen időt most Nyugat-Európában láthatunk, hamarosan az lesz a jellemző Magyarországon is, sőt, még annál is alacsonyabb hőmérsékletek lesznek jellemzők.
szept. 15
0:12
Családjával együtt ment Novák Katalinhoz az amerikai nagykövet (rtl.hu)
A diplomata partnerével és közösen nevelt fiaikkal ment a köztársasági elnökhöz.
szept. 15
0:12
Prosztatavibrátorral csalhatott egy fiatal sakknagymester (rtl.hu)
Bizarr vádaskodás borzolja a sakkvilág idegeit egy amerikai sakkversenyen történtek farvizén. Még Elon Musk is hozzászólt Twitteren a témához, és támogatta azt az elképzelést, hogy az egyik játékos anális vibrátort használhatott a csalás megkönnyítésére.
szept. 15
0:12
Pumped Gabo meghalt, mégis túlélte (rtl.hu)
Az influenszer halálhírét terjesztették, de tisztázta a helyzetet.
szept. 15
0:12
Felmentették a nőt, aki L.L. Junior kisfia kezét fogta az autóbaleset előtt (rtl.hu)
A bíró szerint ha történik egy tragédia, akkor annak nem feltétlenül van büntetőjogi felelőse. A nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták.
szept. 15
0:12
„Ahogy én írok, úgy nem ír senki más” – exkluzív interjú Werner Herzoggal (rtl.hu)
Neki köszönhetjük Nicolas Cage legjobb filmjét, és ezt nem csak ő állítja, de állítólag Nicolas Cage is. Werner Herzoghoz hozzátartoznak az ilyen kijelentések és az olyan forgatások, ahol Christian Bale-nek élő férgeket kell ennie, vagy valaki levágja a saját lábát. A legendás rendező most egy regénnyel jelentkezett: a Dereng a világ magyarul is ol
szept. 15
0:16
Megfejtettük, hogy kikre nem vonatkozik az új gázárkedvezmény (Infostart)
Meglehetősen bonyolult a többgenerációs családi házban élő családoknak nyújtott friss gázárkedvezmény. A lényeg, hogy legalább két fürdőszoba és két konyha kell legyen az épületben, de vannak további kérdőjelek is.
szept. 15
0:16
400 konténeres kazánt vesz a kormány a közintézmények fűtéséhez (Blikk)
A beszerzések egy része külföldről történik, de itthon is gyártanak ilyen kazánokat.
szept. 15
0:16
Szélerőműves petíciót indít az LMP (Infostart)
A cél: lehessen telepíteni Magyarországon.
szept. 15
0:16
Nostradamus megjósolta, mikor hal meg Ii. Erzsébet királynő: az is kiderült, ki követi Iii. Károlyt a trónon (Blikk)
Nostradamus jóslata szerint III. Károly király uralkodása nagyon rövid lehet, mivel idővel lemond a trónról. Utána valamilyen módon Harry herceg lehet a következő brit uralkodó.
szept. 15
0:16
Tüntetés gyász idején: megszólalt a brit Munkáspárt elnöke is (Infostart)
Több atrocitás is előfordult már a királynő halála óta, volt, aki azt fejezte ki plakáttal, hogy elege van a monarchiából és III. Károlyt nem tartja királyának.
szept. 15
0:16
Visszatért egykori sikerei helyszínére Kuttor Attila (Infostart)
97 mérkőzésen már ült a Mezőkövesd kispadján.
szept. 15
0:16
Fontos figyelmeztetés az adóhatóságtól: ekkor jár le a gépjárműadó második részletének befizetési határideje (Blikk)
Szeptember 15-én jár le a gépjárműadó második részletének befizetési határideje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
szept. 15
0:16
Csak álom az álommeccs? All Star-gálát akar az angol fociban a Chelsea új tulajdonosa (Blikk)
Forradalmi ötlettel állt elő egy New York-i konferencián Todd Boehly, az angol Chelsea futballcsapatának új amerikai tulajdonosa. Az üzletember szerint a Premier League-ben is rendezhetnének amerikai mintára All Star-meccseket.
szept. 15
0:16
Most érkezett: elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész (Blikk)
Életének 81. évében rövid, súlyos betegség után szeptember 8-án elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész - tudatta felesége, Deák Ilona szerdán az MTI-vel.
szept. 15
0:16
Két szerelő elkötött egy Boeing 727-es repülőgépet, amivel nyomtalanul eltűntek, az FBI körözi őket (Promotions)
Ki gondolná, hogy egy Boeing-727 típusú utasszállító csak úgy eltűnik a föld, azaz az ég színéről. Ez nem egy Bermuda-háromszög cikk, ez a valóság.
szept. 15
0:16
Schmidt Ádám: A tehetség csupán egy lehetőség (Demokrata)
A sportért felelős államtitkár nyitotta meg az V. Sport és Innováció Konferenciát.
szept. 15
0:16
Felravatalozták II. Erzsébet királynő koporsóját a londoni parlamentben (Demokrata)
A koporsót a Buckingham-palotából lovak vontatta ágyútalpon vitték a parlamenthez.
szept. 15
0:16
A baloldal az európai embereket sújtó brüsszeli szankciók mellett áll (Demokrata)
Európában válság és energiahiány fenyeget – fogalmazott Deutsch Tamás.
szept. 15
0:16
A Twitter részvényesei is rábólintottak, jöhet a pereskedés Elon Muskkal (Forbes)
Leszavazhatták volna a közelgő Musk vs. Twitter pereskedést a közösségimédia-vállalat részvényesei, de a befektetők végül elfogadták Elon Musk eredeti felvásárlási ajánlatát. Ezzel zöld lámpát adtak arra, hogy a vállalat bírósági úton érje el, hogy a világ leggazdagabb embere felvásárolja őket. A Twitter részvényesei elfogadták Elon Musk 44 milliár
szept. 15
0:16
Az Unió kitolna az energiacégekkel, hogy Ukrajnának segítsen (Helló Magyar)
Ursula von der Leyen szerdán kijelentette, hogy az energiavállalatok bevételeit korlátozva próbálna segíteni a nehéz helyzetben lévőkön.
szept. 15
0:16
Az EU-pénzek 30-40 százalékának megvonását javasolhatja vasárnap az Európai Bizottság (rtl.hu)
Brüsszel hagyna egy kiskaput is, mert csak egy átmeneti időszak után döntenének a végleges pénzmegvonásról.
szept. 15
0:16
Az MSZP szerint nem vasárnapi boltzár kell, hanem rezsicsökkentés (rtl.hu)
Jó ötlet lenne a vasárnapi boltzár Parragh László szerint. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erről az ATV-ben beszélt. A boltzár ismételt bevezetését a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete vetette fel, akik szerint az elszálló energiaárak miatt ezzel is spórolhatnának a boltok. Az MSZP szerint inkább az lenne a megoldás, ha a kis- és közepes
szept. 15
0:16
Nem lehet virágot, emléktárgyat vinni, és fényképezni is tilos II. Erzsébet koporsójánál (rtl.hu)
Este hatkor nyílt meg a londoni Westminster Hall kapuja, hogy a gyászolók leróhassák kegyeletüket II. Erzsébet koporsójánál. Van, aki már hétfő óta sorban áll, csak azért, hogy az elsők közt léphessen a múlt héten elhunyt királynő ravatalához. A koporsót hétfő reggel fél 7-ig, a nap 24 órájában látogathatják. Több százezer látogatóra számítanak, és
szept. 15
0:16
Rács mögé került a randalírozó kecske, ami levizelte a seriffhelyettest (rtl.hu)
Billy terrorizálta egy tonopahi ház lakóit, de igazán nem ezzel húzta ki a gyufát az arizonai rendőröknél.
szept. 15
0:16
29 év után kiderült, kik ölhették meg a soltvadkerti özvegyasszonyt (rtl.hu)
Huszonkilenc év után találták meg egy soltvadkerti gyilkosság feltételezett elkövetőit. Az idős özvegyasszonyt otthonában ölték meg brutálisan, és elvitték több százezer forintját. A gyanú akkor egy fiatal román párra terelődött, de nem volt elég bizonyíték, ezért ejtették az ügyet. Két éve vették újra elő, és mostanra elég bizonyítékot találtak, k
szept. 15
0:16
Ryan Reynolds elvesztett egy fogadást, kamerák előtt esett át vastagbéltükrözésen (rtl.hu)
Úgy tűnik a vizsgálat nem volt felesleges: az orvosok egy polipot fedeztek fel a népszerű színész vastagbelében.
szept. 15
0:18
Csaknem 28 ezer doboz cigivel bukott le egy csempész (Adózóna)
Csaknem hatvanmillió forint értékű, magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettát találtak a Csengeri Határrendészeti Kirendeltség munkatársai Porcsalmán – közölte honlapján a rendőrség szerdán.
szept. 15
0:20
„Minden nap a Dunát használom fürdésre” – Fél éve egy jurtában él Varga Viktor: videón az extrém otthon (Blikk)
Fél éve egy jurtában él Varga Viktor. Az énekes büszkén vállalja azt is, hogy mindennapi szükségleteit a szabadban végzi el.
szept. 15
0:20
Rogán Antal tárcájához rendelte a Kehi irányítását Orbán Viktor (Infostart)
A miniszter egy államtitkárán keresztül gyakorolja irányítási jogait.
szept. 15
0:20
Összehozta őket Erzsébet királynő halála? Meghan Markle és Katalin hercegné egymás mellett gyászoltak (Blikk)
Véget érhet a sok konfliktus Harry és Vilmos herceg között? II. Erzsébet királynő gyászmenete után közösen álltak az istentiszteletnél, ráadásul Katalin hercegné és Meghan Markle is egymás mellé kerültek. Úgy tűnik, az uralkodó halála összehozhatja a családot.
szept. 15
0:20
WHO: látszik már, hol a Covid-járvány vége (Infostart)
A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak - mondta a főigazgató.
szept. 15
0:20
Öt perc jó játék elég volt a Milannak (Infostart)
A Milan az első félidő végén és a második elején játszott jól a Dinamo Zagreb ellen, s ezzel megnyerte első győzelmét a Bajnokok ligája őszi csoportkörében (3-1). A Sahtar és aCeltic nem bírt egymással (1-1)
szept. 15
0:20
Hogy fogadták a Ii. kerületi lakosok a csikkek eldobása miatt kiszabott büntetéseket? A polgármester válaszol! (Blikk)
Egyetlen hét alatt 29 esetben szabtak ki több ezer forintos bírságot a II. kerületben cigarettacsikk eldobása miatt. Soknak, vagy kevésnek tartja ezt a számot?
szept. 15
0:20
Botrány a Bl-ben: ismét balhéztak a francia és a német szurkolók (Blikk)
Botrányos jelenetek zajlottak le az Olympique Marseille–Eintracht Frankfurt Bajnokok Ligája-csoportmeccs előtt és alatt, a német és a francia futballszurkolók egy héten belül másodszor is összecsaptak.
szept. 15
0:20
Emlékszik még a Macska-jaj legnagyobb sztárjára? Így néz ki most „Dadan” (Blikk)
Ki ne emlékezne a Magyarországon mai napig kultfilmnek számító Macska-jaj Dadanjára? A Srđan Todorović által alakított karakter örökre belevésődött a magyar nézők emlékezetébe, ám 24 évvel a film megjelenése után nem valószínű, hogy bárki is felismerné az őt alakító színészt. Mutatjuk, miért!
szept. 15
0:20
Egy lesifotós kitálalt a sztárpárról: „Évek óta felváltva csalták egymást!” (Promotions)
A sztárfocista Totti és a felesége is megéri a pénzét.
szept. 15
0:20
Gál Kinga: Újabb diktátumot akarnak elfogadni csütörtökön (Demokrata)
„A magyar baloldal azt mondja, hogy vegyék el Magyarországtól az uniós forrásokat.”
szept. 15
0:20
Több száz fős ukrán emberveszteségről számolt be az orosz katonai szóvivő (Demokrata)
Legkevesebb hatszáz fő lehet az ukrán hadsereg vesztesége az elmúlt nap folyamán.
szept. 15
0:20
Korszakok metszéspontja (Demokrata)
A jelenről elmondhatjuk, hogy felettébb érdekes és izgalmas, hiszen párhuzamosan létezik benne az analóg és a digitális világ.
szept. 15
0:20
Kiszivárgott: emelték a tétet, brutális összegtől eshet el Magyarország (Forbes)
A korábban kiszivárgott összeg közel dupláját, a következő hétéves uniós költségvetési ciklus kohéziós forrásainak akár 70 százalékát is visszatartaná a Bizottság Magyarországtól.

Keresés