Egy új előterjesztés került a Színes Erzsébetváros látóterébe, melyben az olvasható, hogy hamarosan heti öt napon minden VII. kerületi vendéglátóegységnek be kellene zárnia éjféltől.
Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.
Elbúcsúzott Gál Alfréd taxistól a Nemzet Színésze. Bodrogi Gyula a Mici néni két élete című darab utolsó előadása előtt mesélt az atv.hu-nak, és a nyomdokaiba igyekvő unokájának is üzent.
A királynő, aki fiatalon, 25 évesen került szerepébe, és 1953-ban koronázták meg, skóciai kastélyában, a Balmoral Estate-ben hunyt el, miután az elmúlt években számos egészségügyi problémával küzdött. Családja körében hunyt el, nem sokkal azután, hogy korábban közleményt adtak ki, amelyben megjegyezték, hogy orvosi felügyelet alatt áll, aggódtak eg
Aki ismeri Dan Marshall könyveit, annak nem mondok sok újat azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan kellemetlen helyzet, amit ne lehetne egy kis furfanggal megoldani. Bár a legtöbben kellő útravalót hoztunk felmenőinktől, azért akadnak olyan szituációk, amelyek fejtörést okozhatnak. De ahogy a mondás is tartja: nincs lehetetlen, csak tehetetlen!
Az innovatív hadviselés sokféle módjára láthattunk már példát az ukrajnai harcok kezdete óta: civilek támogatták drónokkal a támadásokat, fából épített HIMARS-rendszerekkel cselezték ki az oroszokat az ukránok, de a hekkerek is kiveszik részüket a konfliktusból a maguk módján.
A Covid-időszak életünk számos területe mellett öltözködési szokásainkat is megváltoztatta. Korábban, a reggeli órákban szinte mindenki kapkodva öltözött, hogy elegáns viseletben, időben munkába induljon. A koronavírus-járvány sokakat home officeba, azaz otthoni munkavégzésre kényszerített, és ezzel együtt beköszöntött a munkavégzés során is a mack
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőröket is meglepte, amikor ez a teherautó haladt el mellettük. Mivel szinte biztosak voltak a túlsúlyban, megállították
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy csapat orosz nő nem akarta elfogadni, hogy büntetlenül verhette őket egy rendőr, miután őrizetbe vették őket egy moszkvai háborúellenes tüntetésen. Összefogtak, és együtt leleplezték a férfit, aki a névtelenség mögé bújva órákon át terrorizálta őket a kihallgatószobában, azzal büszkélkedve, hogy bármit megtehet velük, akár meg is ölheti őket.
A ghánai rendőrség letartóztatta a helyi magyar nagykövetség diplomatáját gondatlan és meggondolatlan vezetés vétsége miatt az Accrai repülőtér környékén, állítja ghanaweb.com.
Óriási a feszültség Oroszországban: ahogyan azt az Index is írja, a szentpétervári és a moszkvai tisztségviselők közös egyetértés alapján Putyin azonnali lemondását követelik, fel is szólították rá az orosz elnököt.
A magas energiaárak miatt a vásárlóerő történelmi visszaesésével számolnak német gazdasági szakértők. Legfrissebb elemzésük szerint jövőre recesszió és rekord méretű infláció várható. A háztartásokat a jólét jelentős csökkenése fenyegeti.
Dr. Helmut Marko Japánba tervez utazni, hogy folytassa a tárgyalásokat a Hondával a 2026-os szezonról és az utána követő időszakról. Erre azt követően kerül sor, hogy a domináns Red Bull csapatának 50 százalékos kivásárlásáról szóló előrehaladott tárgyalások meghiúsultak. Marko, aki a Red Bull egyik fő osztrák tisztségviselője, és Dietrich Mateschi
A párizsi városháza a héten javasolja fogja, hogy a világ leglátogatottabb építménye a szokásosnál több mint egy órával korábban, még éjfél előtt sötétedjen el – számolt be a The Guardian.
A visszaszámlálást az Ethereum Merge bekövetkezéséig már a Google segítségével is nyomonkövethetjük. A Google Cloud fejlesztője, Sam Padilla pénteken jelentette
Alapjaiban fenyegeti a német ipart az energia drágulása, a kormánynak ezért azonnal további tehercsökkentő intézkedéseket kell tennie, különben csődök és társadalmi-gazdasági zavarok következnek - hangsúlyozta a német iparszövetség (BDI) elnöke az érdekképviselet egy szerdán ismertetett felmérése alapján, amely szerint a közepes méretű vállalatok j
Jelentős mélyrepülésen van túl a kriptopiac, és azon belül a legnépszerűbb kriptopénz, a bitcoin is, amely 2022 második negyedévében értékének 58 százalékát veszítette el. Ekkora negyedéves veszteség az elmúlt tíz évben nem érte a népszerű digitális eszközt, amely utoljára 2011 harmadik negyedévében zuhant ehhez fogható mértékeben. A kriptopénzekre
Hét napból ötször akár éjfélkor is bezárhatnak majd a VII. kerület vendéglátóhelyei Budapesten, amiről nemrég jelent meg egy tervezet. A Színes Erzsébetváros nevű Facebook-oldal szerint a bulinegyed problémáival megbízott munkacsoporttal nem történt előzetes egyeztetés róla, holott már októberben életbe léphet a változás. Az önkormányzat későbbre í
A hét közepén még 30 fokig is felkúszhat a hőmérséklet, ám hétvégére már csak 20 fokos maximumok várhatóak. Vasárnap hajnalban már közelítünk a fagypont felé.