2022. szeptember 8. csütörtök

szept. 8
9:45
Gyurcsány Ferenc: 2006 arról akart szólni, hogy új szövetséget kell kötni az emberekkel (Mandiner)
„Akkor nem sikerült. Elrontottam. Most sikerülni fog” – írta közösségi oldalán a baloldal bukott miniszterelnöke.
szept. 8
9:45
Erőszakkal deportálják Oroszországba az ukránokat (Helló Magyar)
Bizonyítékok vannak arra, hogy "több százezer" ukrán állampolgárt vallattak ki, tartottak fogva és deportáltak erőszakkal Oroszországba.
szept. 8
9:47
KSH: augusztusban 15,6 százalékkal nőttek az árak (Mandiner)
Az élelmiszerek ára 30,9 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest.
szept. 8
9:48
Lesújtó ENSZ-jelentés: visszaesett a világ fejlettségi szintje, így áll Magyarország a listán (Portfolio)
Nem sok jó hírrel kecsegtet az ENSZ új jelentése, amely szerint a világjárvány óta a várható élettartam, az oktatás és a gazdasági jólét terén elért évtizedes fejlődés jelentősen visszaesett – számol be a hírről a BBC.
szept. 8
9:48
Nyugdíjemelés 2022: hivatalos, ennyi plusz pénzt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben (Pénzcentrum)
Fontos adatokat hozott ma nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal: augusztusban 15,6 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése, valamint januártól augusztusig terjedő időszakban 2022-ben eddig 10,7 százalékos volt a drágulás mértéke. Amennyiben idén is a megszokott rendben, novemberben inflációkövetően emelik a nyugdíjakat, akkor ez alapj
szept. 8
9:48
Hihetetlen, hogy milliárdos profittal sem éri meg a termálvíz visszasajtolása (Agroinform)
Hasznos a kertészeteknek, ám mi legyen ezzel a természeti kinccsel a használat után?
szept. 8
9:48
KSH: 15,6 százalékos volt a drágulás augusztusban (ATV)
Ennyivel nőttek a fogyasztói árak átlagosan az előző évhez képest.
szept. 8
9:49
Gyurcsány Ferenc: Milliók fogják most azt tapasztalni, hogy vége van eddigi életüknek (Mandiner)
Fájdalmas lesz. Nem kicsit, nagyon.
szept. 8
9:51
Titkos összefogás készül Brüsszelben: kulcskérdésben kerülik meg Magyaroszágot? (Privátbankár)
Brüsszel azt fontolgatja, hogy kihagyja Magyarországot a globális adókulcs-törvényből - írja a Politico. A terv az, hogy egy úgynevezett megerősített együttműködési megállapodást hoznának létre, ezzel megkerülve Budapest vétóját.
szept. 8
9:51
Gáspár Laci végre tiszta vizet öntött a pohárba: ez történt valójában a balatonfüredi bárban (Promotions)
Gáspár Lacit meglepte, hogy még nem kért tőle bocsánatot a tulaj.
szept. 8
9:51
Nem teljesítették Klapka Dennis végakaratát (rtl.hu)
A temetés is szinte titokban zajlott.
szept. 8
9:54
Pénteken újra változik az üzemanyagok ára (Infostart)
A szerdai jelentősebb árcsökkenés után még kevesebbe kerül majd az ársapka nélküli tankolás.
szept. 8
9:54
15,6%-ra ugrott a magyar infláció, az élelmiszer árak 31%-kal nőttek (ProfitLine)
A várakozásokhoz közeli mértékben, 15,6%-ra emelkedett az infláció augusztusban az igen széleskörű áremelkedés miatt. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció igen meredeken, 19%-ra ugrott, ami messze felülmúlta a várakozásokat. A meglepetést az élelmiszerárak és az egyéb fogyasztási cikkek és szolgáltatások árainak a várakozásoknál nagyobb
szept. 8
9:54
Közel 1 millió forintért is vehetsz új iPhone-t - Itt vannak az iPhone 14 telefonok magyar árai (Portfolio)
Lezajlott az Apple szokásos nagy őszi termékbemutatója, amelyen Tim Cook lerántotta a leplet az új okostelefonjairól. Összeszedtük, hogy Magyarországon mikortól lesznek megvásárolhatók az új készülékek és hogy milyen listaáron kínálja a különböző modelleket az Apple magyar honlapján.
szept. 8
9:57
Betelt a pohár Brüsszelben - megkerülnék Magyarország vétóját, folyik a szervezkedés (Menedzsment Fórum)
A globális adókulcs bevezetését Magyarország egyedüliként próbálja megvétózni - a Politico úgy tudja, telefonon kérdezik Brüsszelből a többi ország pénzügyminiszterét, hogy benne lennének-e egy megerősített együttműködésre, Magyarország kihagyásával.
szept. 8
9:57
Az átadás pillanatában omlott össze a híd (ATV)
Éppen a szalag átvágásáig bírta.
szept. 8
9:57
Már a rezsiemelés nélkül is 15 százalék fölé ugrott az infláció (Bank360 blog)
Július után augusztusban is csaknem két százalékkal nőtt az éves infláció, ami így már 15,6 százalékot tett ki, és ebben még nincs is benne a rezsiemelés hatása. Az élelmiszerek áremelkedése már több mint 30 százalékos.
szept. 8
9:57
Új platformot indít az Artisjus (MMonline)
Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit is. Az Artisjus maga is támogatja dalszerzői pro
szept. 8
9:57
„Ha nem tudjuk meglátni a csodákat, akkor baj van” – Sárközi Anita különleges klipet készített (rtl.hu)
Egy olyan énekesnő készítette a mai pénztárcabarát reggelinket, akit  senkinek se kell bemutatni, Sárközi AnitaElképzelt szerelem című dala mai napig sikeres. Most pedig egy vadonatúj dalához klipet is készített. A dal mondanivalója, hogy a szürkeségből lássuk meg a világ színeit és csodáit.
szept. 8
10:00
Kína köszöni szépen, szívesen megveszi féláron az orosz gázt (Portfolio)
Kína a világpiaci árnál jóval olcsóbban vásárol gázt Oroszországtól, a deal mindkét ország számára előnyös.
szept. 8
10:00
Megkongatták a vészharangot: hatalmas bajban vannak a koraszülött-mentők, nem bírják tovább (Pénzcentrum)
Csak piaci áron tankolhatnak a mentőautóikba, és szakemberhiánnyal is küzdenek. Másfél éve a fejlesztési tartalékaikat élik fel, de ha elfogy a pénz, nem tudják, mit fognak csinálni.
szept. 8
10:03
Ma valóra válthatja a Fradi Kubatov álmát (Magyar Hírlap)
Legutóbb Újpesten hatot vágtak a liláknak, ez biztosan önbizalommal vértezi fel a magyar bajnokot.
szept. 8
10:06
Történelmi meccsen maradt harcban Carlos Alcaraz a US Openen (Infostart)
Majdnem hajnali három volt, mire végzett az ifjú spanyol. Már hétfőn világelső lehet.
szept. 8
10:06
Itt a friss adat: gyorsul az áremelkedés, egekben az élelmiszer-infláció (Portfolio)
Augusztusban 15,6%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ez majdnem negyedszázada, 1998 májusa óta a legmagasabb érték – derül ki a KSH csütörtök reggeli beszámolójából. Ráadásul biztosra vehető a további emelkedés, hiszen a rezsiemelés hatásait már tartalmazó harmonizált fogyasztóiár-index már 18,6 százalékon áll, elemzők szerint néhány hónapo
szept. 8
10:09
Jön a hatósági áras tűzifa is - ez hangzott el a mai Kormányinfón (Menedzsment Fórum)
Tegnap kormányülés volt, ma Kormányinfó. Vajon megtudunk valamit az ársapkák jövőjéről? Cikkünk folyamatosan frissül.
szept. 8
10:09
Gyurcsány: „Ami most jön, azt ez a kormány nem éli túl” (SzMo)
Gyurcsány Ferenc továbbra is a kormányváltó startpisztoly eldördülését várja.
szept. 8
10:09
Hihetetlen látványt nyújt a Nemzetközi Űrállomásról rögzített sarki fény (Hamu és Gyémánt)
A Nasa megosztotta a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) készített felvételét, amely egy ritka látványt mutat be: a Föld légkörébe csapódó hatalmas napvihart követő sarki fényt, amelyet kivételesen nem alulról, hanem felülről csodálhatunk meg.
szept. 8
10:09
Arcpirító luxusban élve biztatgat minket spórolásra a brüsszeli elit (Magyar Hírlap)
Timmermans és Verhofstadt a legfőbb képmutatók.
szept. 8
10:09
The New York Times: Magyarország megbontotta az EU sorait (Mandiner)
Az amerikai lapnak nem tetszik a magyar kormány Gazprommal kötött szerződése.
szept. 8
10:09
Palkovics: a kormány kiemelt figyelmet fordít a járműiparra (Autószektor)
Palkovics László kiemelte, a kormánynak nagy felelőssége van a fejlődés fenntartásában. Terveik szerint Magyarország nemcsak a gyártásban, hanem a magas szintű innovációban, új technológiák megvalósításában is élen jár majd - mondta, megjegyezve, hogy a járműipar korszakváltáshoz érkezett, az iparág jövője komplikált, számos kérdés vár döntésre. A
szept. 8
10:09
Szörnyen kínos: Megpróbált felszállni a mémvonatra a kormánypropagandista, de még a fideszesek is kiröhögték (Nyugati Fény)
Ez mellément.
szept. 8
10:09
6 másodperccel kevesebb ideje volt a Ferrarinak előkészülni… (Racing)
A Ferrari főstratégája szerint ez okozta Carlos Sainz hosszú kerékcseréjét a Holland Nagydíjon, emiatt nem volt kint időben a negyedik Pirelli. A Ferrari úgy véli, hogy csak közvetve ugyan, de a Red Bull okozta azt a bokszkiállási bakit, ami miatt Carlos Sainz a Holland Nagydíj korai szakaszában elveszítette a pálya pozícióját a Mercedes mindkét pi
szept. 8
10:11
Perl Zoltán: Az Eb-n végig a legjobbunkat nyújtottuk! (Magyar Hírlap)
A mieink számára befejeződött a férfi kosárlabda-Európa-bajnokság.
szept. 8
10:12
Háború Ukrajnában - A háborús retorika elfedi Európa válságát (HírTV)
A Háború Ukrajnában című műsorunk első felében Árendás Péter elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Georg Spöttle érkezett a stúdióba. Később pedig Tóth Máté energiajogászt kérdeztük és telefonon kapcsoltuk Marosi Antalt.
szept. 8
10:12
Szabadon átviheted a Kft-det bármelyik EU tagállamba mostantól (ProfitLine)
Szeptember 1-jétől már nem csak magánszemélyek tudnak átköltözni Magyarországról egy másik EU tagállamba, hanem akár cégek is. Bár jó pár hónapot várni kell a határon, de a nap végén a kft.-nkből például GmbH válhat. Ráadásul, a költözés még adóelőnnyel is járhat. Az új szabályozást a Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével foglaljuk össze.
szept. 8
10:12
Itt vannak a kormány legújabb bejelentései (Portfolio)
Szerdán ülésezett a kormány és ezt követően csütörtök reggel 10 órakor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Kormányinfót tart.
szept. 8
10:13
Augusztusban 15,6 százalékkal nőttek az árak (Magyar Hírlap)
Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett leginkább.
szept. 8
10:15
A közép-kelet európai régióban a vásárlások 15 százaléka zajlik az online térben (Márkamonitor)
Az online és offline vásárlás közötti határvonal egyre inkább elmosódik. A kiskereskedelemben egy új trend figyelhető meg – az úgynevezett „omnichannel” során a különböző értékesítési csatornák ötvöződnek a fogyasztó személyre szabott, egyéni igényeivel. Ez megköveteli az e-kereskedelem fejlődését, amely az utóbbi időben jelentősen felgyorsult: az
szept. 8
10:15
A munkahelyi képzés nem úri huncutság, sőt még pénzt is hoz (Bitport)
A vállalatvezetők általános tapasztalata, hogy nőtt a fluktuáció, különösen a technológiai munkakörökben. Ez szinte minden szervezetben felértékelte a tudásmenedzsment és a képzés szerepét.
szept. 8
10:15
A kormány kiemelt figyelmet fordít a járműiparra (Magyar Hírlap)
Magyarország nemcsak a gyártásban, hanem a magas szintű innovációban, új technológiák megvalósításában is élen járhat majd.
szept. 8
10:15
A beszállítói láncok megszakadása is okozza az erősen romló külkereskedelmi egyenleget (Mandiner)
Az export euróban számított értéke 13, az importé 23 százalékkal nagyobb volt 2022 júliusában az előző év azonos időszakáénál - derül ki a KSH elemzéséből. A termék-külkereskedelmi egyenleg 975 millió euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 10, az importoldalon 3,9 százalékkal csökken
szept. 8
10:15
Újsághirdetésben kértek segítséget a kormánytól a holland pékek (Magyar Mezőgazdaság)
Egész oldalas újsághirdetésben kértek állami segítséget a holland pékek a megugró energiaköltségek miatt.
szept. 8
10:18
Vitézy Dávid: új szintre lép a távolsági vasúti közlekedés (Infostart)
A Máv-Start IC távolsági flotta kétharmadát cserélik ki. A beruházásra azért van szükség, mert az utasszámok jelentősen megemelkedtek, és az elmúlt évtized vasúti fejlesztései során versenyképessé váltak az IC-járatok.
szept. 8
10:21
Ez most csúnya lett, külkereskedelmi mérlegünk hanyatt esett (Piac és Profit)
2022. júliusban az export euróban számított értéke 13, az importé 23 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 975 millió euróval romlott.
szept. 8
10:21
Meredeken ugrott a maginfláció - jóval nagyobb lesz az éves áremelkedés a vártnál (Privátbankár)
A meglepetést az élelmiszerárak és az egyéb fogyasztási cikkek és szolgáltatások árainak a várakozásoknál nagyobb áremelkedése okozta - írja a Magyar Bankholding elemzője.
szept. 8
10:21
Tárgyalt az ENSZ Oroszországgal (ATV)
Rebeca Grynspan, az ENSZ Costa Rica-i kereskedelmi tisztviselője és Szergej Verszinyin orosz külügyminiszter-helyettes egyeztettek.
szept. 8
10:21
Visszatér a Teletubbies, és már az is kiderült, hogy pontosan mikor láthatjuk őket a Netflixen (Promotions)
Már csak pár hét, és láthatjuk a Teletubbies című gyermekműsor új részeit.
szept. 8
10:21
Tanak ott folytatta Görögországban, ahol Belgiumban abbahagyta (Racing)
Vagyis az első helyen. A 2019-es világbajnok nyerte ugyanis az Acropolis Rally shakedown szakaszát Thierry Neuville és Craig Breen előtt.  Egy 3.62 km-es szakaszon rendezték csütörtök reggel az Acropolis Rally shakedownját, száraz, melegben. A versenyzők a kemény keverékű Pirelliken érkeztek a reggeli gyakorlásra melyen Ott Tanak volt a leggyorsabb
szept. 8
10:21
Már csak hetek maradtak az állami pénzből lakást felújítóknak (Üzletem)
Alig maradt ideje az igénylésre és a teljes megvalósításra azoknak, akik még az otthonfelújítási támogatásból szeretnék korszerűsíteni vagy felújítani az ingatlanjukat.
szept. 8
10:24
Szivárognak a részletek az európai gáz- és áram árplafon terveiről (Portfolio)
Bár az Európai Bizottság elnöke a szerdai ötpontos csomagban bejelentette az orosz gázszállításokra vonatkozó árplafon tervét is, de ez nincs benne abban az előzetes írásos javaslatban, ami aztán a tagállami illetékesek elé került – írta meg a Reuters a birtokába került anyag alapján. Nemcsak ez mutat abba az irányba, hogy a nagy hanggal bejelentet

Keresés