II. Erzsébet hivatalosan is megbízta a feladattal Liz Truss-t. Az előd, Boris Johnson reggel azt ígérte, lelkesen támogatni fogja az új kormányt, amelynek nem lesz könnyű dolga. A posztjáról nyáron – sorozatos botrányai miatt – lemondani kényszerült politikus saját jövőjére is utalt távozásakor.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége becsülte meg a riasztó értéket. Az okok: az elszabaduló energiaárak és az infláció hatására csökkenő vendégszám. Flesch Tamás erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt először. Híradónknak azt mondta: a szálláshelyek negyede szintén bezárhat, úgy látja, az ágazat helyzete most rosszabb, mint a koro
A növény virágzásának csúcsidőszaka augusztus közepétől szeptember közepéig tart. Cikkünkben összegyűjtöttük a parlagfű-allergiával kapcsolatos fontosabb információkat, melyek hasznos segítséget nyújthatnak a parlagfű virágzásának heteiben.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára jelentette be az újabb kínai beruházást, eközben a villanyautó-gyártást a jövő iparágának
Steiner Kristóf és Nimrod Dagan beszámolója arról, hogyan és miért kötötték össze az életüket újra, ami nem lett ugyan egy álomesküvő, de olyan esküvő lett, amiről álmodni sem mertek volna!
November végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programban. Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára, St
A Trónok harca nyolcadik évadának számos bakija után ezúttal a Sárkányok házának is sikerült produkálnia egy kellemetlen technikai malőrt, amelyet a legszemfülesebb rajongók rögtön ki is szúrtak. Ha még nem láttad a harmadik részt akkor légy óvatos, mert ez a cikk rengeteg spoilert tartalmaz.
November 10-ig meghosszabbította a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség a Tekerj a Zöldbe! programot. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik vállalják, hogy közösségi biciklitúrákat szerveznek.
Hét perces beszédet tartott Harry felesége a One Young World Summiton, a fiatal vezetők nemzetközi csúcstalálkozóján, ezalatt 54 alkalommal utalt saját magára.
Három év után ismét személyes jelenléttel, jelentős érdeklődés mellett zajlott a hazai versenyjog csúcseseménye, a Magyar Versenyjogi Fórum. A konferencia a szakma itthoni és nemzetközi elitjének közreműködésével vitatta meg a versenyjog világának legaktuálisabb témáit.
A 28 éves nő kocsija egy cambridgeshire-i légibázis közelében csúszott bele egy tóba. R. Vivien a helyszínen életét vesztette, 8 éves kisfia a kórházban halt meg.
Az adathalászat veszélyére figyelmeztet új tájékoztató kampányában a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Magyar Bankszövetség. Tudatos internethasználatot javasolnak és azt, hogy a banki adataikat ne adják meg senkinek az emberek.
A pandémia a kezdeti megtorpanást követően nemhogy gátló tényezője, hanem a magánegészségügyi szektor katalizátora lett, a korábbi évek növekedési üteme tovább gyorsult. Az állami ellátástól elpártolva új társadalmi réteg jelent meg a magánszolgáltatók páciensi körében, ami a piaci szereplők szerint maradandónak bizonyul. Az infláció, valamint a sz
Indul a Paramount és a Universal közös streamingszolgáltatása, a SkyShowtime, mely szeptember 20-tól Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban lesz elérhető. 2023 első negyedévében pedig többek között Magyarországra is megérkezhet. Itt lesznek először láthatóak a a Paramount Pictures és a Universal Pictures legújabb mozifilmjei, mint pé
Független korrupcióellenes hatóság és egy új, korrupcióellenes munkacsoport létrehozásáról döntött a kormány. Ez a kabinet szerint egy újabb lépés, hogy Magyarország ellen lezárulhasson az uniós jogállamisági eljárás, és megnyíljanak a helyreállítási alap forrásai. Önmagában attól, hogy lesz egy újabb hatóság, valószínűleg még nem szűnik meg a rend
Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban pusztító erdő- és bozóttüzekből származó szén-dioxid-kibocsátás 2007 óta idén nyáron volt a legmagasabb.
Dr. Helmut Marko megismételte a Red Bull döntését, mely szerint a Porsche nélkül vágnak neki a Forma-1-es jövőjüknek. Hétfői jelentések szerint a Holland Nagydíj hétvégéjén hozott döntések “kipukkasztották” a VW tulajdonában lévő német sportkocsigyártóval 2026-ra kötött megállapodást, mivel véleménykülönbség volt arról, hogy ki fogja irányítani a c
Akár több tíz millió forinttal is megkárosíthatta vendégeit egy csaló. A nyirokmasszázst végző nő pár éve celebekkel együttműködve kezdte felfuttatni az üzletét, aminek hatására közel 13 ezer fős követőbázisra tett szert. Így a hitelesnek tűnő tartalmak és ajánlás után rengeteg nő fizetett be több százezer forintot előre utalással több alkalmas bér