Az európaiak többsége szerint az európai gazdaság helyzete rossz, és legtöbbjük aggódik az energiaellátás helyzetével kapcsolatban - derült ki az Európai Bizottság Eurobarométer-felméréséből.
Negyedik alkalommal hirdeti meg a CheckINN Turisztikai Innovációs HUB a felsőoktatásban tanulóknak szóló ötletpályázatát a hazai turizmus megmozgatására. Az elmúlt évek – meglepően különleges – koncepciói közül több már a megvalósulás útjára lépett, amiben a versenyen kiépített szakmai kapcsolatok és a hárommillió forintos fődíj segíti az ötletgazd
A csakis elöl hajtó Kona N a márka első sportos szabadidő-járműve, amely a versenypálya- alkalmasságot a crossoverek sokoldalú praktikumával társítja. Egy szót ebből a felsorolásból komolyan kell venni, és ez a sportos. Sok márka sok autójára rábiggyeszti ezt a jelzőt, de a Kona N valami egészen más. Egyesek szerint véresen komoly sportkocsi, mások
Az Aston Martin Forma-1-es csapata megerősítette, hogy autójukat Nyck de Vries fogja vezetni az Olasz Nagydíj hétvégéjének első szabadedzésén. A holland ezúttal a visszavonuló Sebastian Vettel helyére ül majd be, miután vezette már Alexander Albon Williamsét Spanyolországban, illetve Lewis Hamilton Mercedesét Franciaországban. „Nagyon várom már, ho
Az Agrárminisztérium (AM) üdvözli, és a gazdálkodók figyelmébe ajánlja a Magyar Nemzeti Bank (AM) állásfoglalását, amely a fizetési moratóriumban lévő hitelek banki minősítésének eljárásáról tájékoztat – közölte az AM.
A korábbi előrejelzésnek megfelelően tovább nyílt az árolló augusztusban a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A lakást keresők lehetőségei látványosan elszakadtak az elvárásokól: miközben átlagosan 192 ezer forintot kértek a bérbeadók, a bérlők mindössze 157 ezerért kerestek lakást. A drasztiku
A Z generáció stílusbibliája, az Eufória karaktereivel meglehetősen erős hatással bír a trendekre. Az alábbiakban elhoztunk egy olyan divatösszeállítást, amely a segítségedre lehet, ha szeretnéd elsajátítani a stílust.
Jay Langadinos azt mondja, pszichiátere elhamarkodottan terelte őt a nemváltó műtét felé, ami után ő csak rosszabbul lett, ráadásul a műtét miatt gyermeke sem lehet már.
A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor elemzésével, megfigyelésével foglalkozó DefiLlama friss elemezése szerint a kriptovaluták piacának általános gyengélkedése a teljes DeFi
Szeptemberiális néven tartott közönségtalálkozót a DK: a választás tanulságairól és arról kérdeztük Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíciót elnökét, hogy vajon mire készül annyira. Videónk!
A kérdés a magas vérnyomásban szenvedőket és a tudományt egyaránt aggasztja: reggel vagy este kell vérnyomáscsökkentőt bevenni? Egy új tanulmány meglepő eredményeket hozott.
Fizetésképtelen a Hakle vécépapírgyártó. A nagymúltú, 1928-ban, csaknem 100 éve alapított német cég egyelőre még létezik, de erősen át kellett szervezni.
Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Roger Waters azt írta: az ukrán first lady „tragikusan" téved, ha azt gondolja, hogy a nyugati fegyverszállítások elvezetnek a háború békés rendezéséhez.
A Szerbiába tartó, de Bulgáriában rekedt több mint egy millió tonna szenet és 400.000 tonna gabonát már napok óta teherautókkal és vonattal szállítják Szerbiába, de a teljes árumennyiség gyors leszállítására nincs lehetőség.
Forrásaik szerint Uszmanovot, Avent és Rasnyikovot védené a magyar kormány. Uszmanov Putyin egyik kedvence, az övé volt a világ legdrágább szuperjechtja, amíg az EU le nem foglalta .
Üzletileg mindenképpen, állítja a Financial Times oldalán egy oxfordi fizikus. A piacon lévő cégek túlértékeltek, bevételük viszont a nulla felé tendál.
Felfüggesztették az egyezséget. Emellett a bizottság azt is indítványozza, hogy az unió országai ne ismerjék el a megszállt ukrajnai területeken kiállított orosz útleveleket. Mindezt az unió belügyi biztosa jelentette be.
Az európaiak többsége szerint az európai gazdaság helyzete rossz, és legtöbbjük aggódik az energiaellátás helyzetével kapcsolatban - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből. A felmérés szerint az európai gazdaság helyzetének kedvező megítélése 2022 eleje óta 5 százalékponttal csökkent, jelenleg 40 százalékos.
A Jungheinrich automatizálási megoldásai nem csupán az áru kezelésében, raktározásában és továbbításában jelent könnyebbséget a ZF Hungária Kft. számára, de még a munkaerő optimalizálásában is segítséget nyújtottak.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-8-ra legyőzte a legutóbb bronzérmes montenegrói csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.
Tihany, Balatonboglár, Balaton-felvidék csak egy pár azon Balatoni helyek közül, ahol a párok egészen biztosan egymásra tudnak hangolódni. Állítja Goztola Kristina színésznő.
Tihany, Balatonboglár, Balaton-felvidék csak egy pár azon Balatoni helyek közül, ahol a párok egészen biztosan egymásra tudnak hangolódni. Állítja Goztola Kristina színésznő.
A lap forrásai szerint az Orbán-kormány vétóval fenyegetőzik, Brüsszelben azt gyanítják, hogy így akarják megszerezni a visszatartott uniós forrásokat.
Az európaiak többsége szerint az európai gazdaság helyzete rossz, és legtöbbjük aggódik az energiaellátás helyzetével kapcsolatban - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Dühöng a rezsiválság, jönnek az emelt számlák, sorra jelentik be az éttermek, vállalkozások, hogy bezárnak vagy éppen csökkentett nyitvatartással dolgoznak. A vendéglátó egységeknek árat kell emelniük, hogy ki tudják termelni a rezsit, illetve, hogy egyáltalán életben maradhassanak.