Nem jut mindenre, amire korábban jutott, így élelmiszerre sem. Júliusban több pénzt hagytunk a boltokban, mint tavaly karácsonykor, de ez csak azt jelzi, hogy az infláció egyre inkább felpörög.
Számos új, úttörő okoseszközt mutatott be a Huawei Technologies a 2022-es berlini IFA szórakoztatóelektronikai vásáron. A látogatók a kiállításon találkozhatnak először a gyártó innovatív készülékeivel; a továbbfejlesztett, zászlóshajó HUAWEI MatePad Pro tablettel, a legújabb fotózási trendeket követő nova 10 okostelefonokkal, valamint a vérnyomás-
Székesfehérvár polgármestere az utóbbi napokban többször szemléltette már, hogy az energiaválság miként hat a városra, és ez várhatóan milyen változásokkal jár a település költségeire nézve. Ezúttal egy konkrét intézkedést is említett, amely szerint a Vörösmarty Színházat két hónapra is bezárhatják a rezsiárak miatt.
Több mint 8 ezer magyarországi dolgozója számára ad extra juttatást idén a Mol, amelynek első részletét már szeptember elején megkapták az érintettek. A már megvalósított átlagos 7 százalékos alapbéremelésen és a júliusi 10 százalék bónusz alapbérbe építésén túl most egy új, extra juttatásról döntött a vállalat vezetése tudta meg a Portfolio. A jut
Sportnyelven szólva, sportszerűen búcsúzott egy időre a politikától a leköszönő brit miniszterelnök, Boris Johnson, aki búcsúbeszédében arra buzdította a konzervatívokat, hogy álljanak utódja, Liz Truss mögé a „nehéz időszakban”. Erre pedig Truss-nak is megvan a maga terve. A varázsszó: rezsicsökkentést.
Meghan Markle és Harry herceg Erzsébet királynő platina jubileumi ünnepsége óta nem járt az Egyesült Királyságban, most azonban a hercegi pár visszatért, hogy több jótékonysági szervezethez is ellátogassanak.
A szeged.hu hétfőn írta meg egy meghívó alapján, hogy miniszterelnök Szegedre látogat. Orbán sajtósa szerint ez hírlapi kacsa volt. A főszerkesztő most megmutatta a meghívót.
Fernando Alonso reméli, hogy legalább még két-három évet a Forma-1-es rajtrácson maradhat. A 41 éves korábbi kétszeres bajnok jövőre az Oscar Piastri-szappanopera közepette az Alpine-tól az Aston Martinra vált. A spanyol a DAZN-nek nyilatkozott: “Azt láttam, hogy az Aston Martin részéről vágynak rám, és talán ez hiányzott az Alpine-nál. Vagy a szer
Az idei, 10. alkalommal megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken nemcsak a tehetséges magyar tervezők, hanem az Ukrán divathéttel kollaborálva, számos ukrán divattervező is bemutathatta új kollekcióját a következő szezonra.
A nők hátrányos megkülönböztetése a mai napig problémát jelent társadalmunkban. A munkaerő piacon nehezebben találnak munkát és az Eurostart 2020-as felmérése alapján hazánkban átlagosan 17,2 százalékkal kevesebbet keresnek férfi társaiknál. A „Nők vállalataként” is emlegetett AVON globális szinten és hazánkban is hosszú évek óta dolgozik azon, hog
Audi gyártása Kínában Fotó: Audi A kínai autópiac tovább növekszik. A közelmúlt erős felfutása azonban veszített lendületéből. Az előzetes számítások szerint augusztusban csaknem 2,3 millió járművet adtak el a gyártók a kereskedőknek. Ez 27,2 százalékkal haladja meg az előző évi gyengülést, ahogy a CAAM (Kínai Autógyártók Szövetsége) pénteken Pekin
A folyókat övező árterek az egyik fajgazdagabb ökoszisztémákat rejtik a Földön. Ennek oka, hogy átmenetet jelentenek a vizes és a szárazföldi területek között, így rengeteg tápanyag halmozódik fel, ami kedvez a biodiverzitásnak is. Azonban számos folyó esetében megszüntették ezeket a területeket, ami nemcsak a biodiverzitás, de a vízminőség rovásár
Egy olyan energiapolitika, amely a technológiai beruházásokat ideológiai nézetek miatt tiltja be és figyelmen kívül hagyja az ellátás biztonságát, drasztikus
Magyarországra érkezik gáz, itt a hideg időben is tudnak majd fűteni az emberek, és a magyar ipar, illetve a gazdaság is működőképes marad - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Pesszimistábbá váltak a hazai alapkezelők szeptember elejére a magyar tőzsde kilátásaira, a forinttal kapcsolatban pedig nagy a bizonytalanság – derül ki a Portfolio friss havi alapkezelői felméréséből.
Ugyan a Máltai Lovagrend terület nélküli, szuverén államnak számít, most Ferenc pápa új alkotmányt adott a rendnek, és beavatkozott a rendvezetés személyi viszonyaiba is. Kinek van igaza a katolikus szuverenitásvitában? Összefoglalónk!
Az agrártárca felhívja a gazdálkodók figyelmét a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalására, amely a fizetési moratóriumban lévő hitelek banki minősítésének eljárásáról tájékoztat.