2022. szeptember 8. csütörtök

szept. 8
12:21
Nem ezt ígérték: A kormány a természetvédelmi területeken is folyamatosan írtja ki az őshonos erdőket (Nyugati Fény)
Csak a kopasz táj várja a kirándulókat.
szept. 8
12:21
Ne dühítsd fel a vakondot: inkább használd ki azt, amit nyújt (egy.hu)
Igazság szerint, én is abban a tudatban nőttem fel, hogy a sűrűn bevetett gyepen egyre nagyobb számban feltörő kis kupacok nem éppen kívánnivaló jelenségek a kertben. Emlékszem a sok bosszúságra, amit a Kisvakond című mese vidám főszereplője okozott nagyszüleimnek, és a sok eredménytelen próbálkozásra, amiket újabb és újabb kupacok követtek. Aztán
szept. 8
12:21
A Rally Világbajnokság mezőnye visszatér az athéni Olimpiai Stadionba (Racing)
A 2022-es Acropolis Rally csütörtök esti szuperspeciál szakaszát az athéni Olimpiai Stadionban rendezik, amire utoljára 2005-ben volt példa.  17 évvel ezelőtt elképesztő hangulatban tehette meg az első kilométereket az Acropolis Rally mezőnye, az athéni Olimpiai Stadionban, ahol 60 ezer néző nézte a verseny nyitó szakaszát.  Persze volt árnyoldala
szept. 8
12:21
Simkó Sándor: Hosszú távon kívánjuk megőrizni piacképességünket (Üzletem)
A borászatok helyzete talán sohasem volt annyire kiszámíthatatlan, mint napjainkban, mégis megpróbálunk minden tervet úgy alakítani, hogy hosszú távon piacképesek és lendületesek maradjunk – mondta az Üzletemnek Simkó Sándor szőlész-borász, a Simkó Pince társalapítója.
szept. 8
12:21
Az Unesco háborút indított az összeesküvés-elméletek ellen (BitcoinBázis)
Az UNESCO legújabb bejelentése szerint fokozott fellépést tervez az összeesküvés-elméletek ellen, amelyek szerintük égető problémát jelentenek világszerte. Az általuk megjelentetett
szept. 8
12:23
Több száz embert evakuáltak Törökországban erdőtűz miatt (Magyar Hírlap)
Hét ember megsérült a tűzben.
szept. 8
12:23
MNB: az élelmiszerek drágulása magyarázza az emelkedő inflációt (Növekedés)
Az infláció augusztusban 1,9 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek árindexének emelkedése magyaráz. Az előző hónaphoz képest a maginfláció 2,3 százalékponttal nőtt, amihez legnagyobb mértékben - 1,1 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - állapította meg az augusztusi inflációs folyama
szept. 8
12:24
Josep Borrell: Azért nem fagyunk meg télen, mert nyáron nagyon meleg volt (HírTV)
Európa a forró nyárnak köszönhetően biztonságban van a hidegtől - állítja Josep Borrell uniós külügyi biztos.
szept. 8
12:25
Elemző: Augusztusban tovább gyorsult az infláció (Növekedés)
Az infláció augusztusban tovább gyorsult. A fogyasztói árak 1,8%-kal nőttek havi szinten, így az éves infláció 15,6%-ra emelkedett a júliusban közzétett 13,7%-ról. A tényadat megfelelt a várakozásunknak, és minimálisan alacsonyabbnak bizonyult a piaci konszenzusánál. Az éves maginfláció rendkívül magas szintre nőtt: augusztusban 19%-on állt. Az Eur
szept. 8
12:27
A vártnál magasabb infláció a kormány adócunamijának is köszönhető (Piac és Profit)
A várakozásokhoz közeli mértékben, 15,6 százalékra emelkedett az infláció augusztusban az igen széleskörű áremelkedés miatt. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció igen meredeken, 19 százalékra ugrott, ami messze felülmúlta a várakozásokat. A meglepetést az élelmiszerárak és az egyéb fogyasztási cikkek és szolgáltatások árainak a várakozá
szept. 8
12:27
A magyarok naponta két kilométert tesznek meg e-rollerrel (Magyar Hírlap)
Egyre népszerűbb az alternatív közlekedési forma Budapesten és Siófokon egyaránt.
szept. 8
12:27
A válság miatt egyre kedvezőtlenebbek a világgazdasági kilátások (Demokrata)
2872,7 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere – közölte a Pénzügyminisztérium.
szept. 8
12:27
A bűn örvényében – negyvenéves a Dögkeselyű (Mandiner)
Negyvenéves a Dögkeselyű. Jól áll neki ez a négy évtized. Annak a fiatal generációnak, amely 2022-ben A besúgóból ismerkedik a nyolcvanas évek opálos világával, kötelező mű. Retrospekt: új sorozat kultfilmeknek.
szept. 8
12:29
Orbán Viktor: Európát térdre kényszeríti a brüsszeli szankciók által okozott brutális infláció és energiahiány (Mandiner)
Magyarországon lesz gáz, és lesz villany!
szept. 8
12:30
Nagyon komoly, amit kimondott most Hódi Pamela a férjéről. Ez mindent megmagyaráz (Blikk)
Így fogalmazott Pami.
szept. 8
12:30
Megnyugodhatnak a távfűtéses lakásban élők (Infostart)
A lakossági árak nem fognak változni a távhő esetében – jelentette be a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
szept. 8
12:30
Vilmos herceg gyermekei is elkezdték az iskolát, köztük a négyéves Lajos is – Cuki fotók és videó (Blikk)
Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermekei számára is elkezdődött a tanítás, mégpedig a windsori Lambrook iskolában, ahova mindhárom csemete most először tette be a lábát, hiszen a hercegi család költözése miatt mostantól Windsorban lesz a rezidenciájuk.
szept. 8
12:31
Ezt nem láttuk jönni: meccs közben vágatta le a haját az egyik néző a US Open negyeddöntőjében (Mandiner)
Hajjal érkezett, kopaszon távozott a szurkoló a teniszmeccsről.
szept. 8
12:33
Háztartásonként jár majd 10 köbméter tűzifa hatósági áron (444.hu)
Ennek is az a célja, hogy csökkentsék a gázfelhasználást.
szept. 8
12:33
Prioritás a kormány számára a járműipar (autopro)
Komolyan veszi a már most is meghatározó járműipar fejlesztését a magyar kormány.
szept. 8
12:33
Orbán Viktor: A háború és a szankciók miatt lehet, hogy nem lesz elég energia Európában (Femcafe)
A kormányfő arról is beszélt, kell-e aggódnunk Magyarországon.
szept. 8
12:33
Újra Bábolnán a mezőgazdászok figyelme: nyitott a Gazdanapok! (Agrárágazat)
Szántóföldi gépshow, lovasbemutató, szakmai konferenciák, mezőgazdasági gépek hatalmas választéka…
szept. 8
12:36
Először ismerte el nyíltan a kormány, hogy miért kellett hozzányúlni a gázpiaci rezsicsökkentéshez (Portfolio)
Egy évvel azután, hogy a magyar állami cég aláírta az akkori állítások szerint minden eddiginél kedvezőbb 15 éves orosz gázvásárlási szerződést, ma először ismerte el teljes nyíltsággal a magyar kormány, hogy a holland TTF gáztőzsdéhez igazodik az orosz gázbeszerzés költsége és éppen ezért volt kénytelen hozzányúlni júliusban a rezsicsökkentés gázp
szept. 8
12:39
Ensz: A pandémia óta tízből kilenc ország visszacsúszott a várható élettartam és az oktatás terén (444.hu)
A visszaesés fő oka a járvány, az orosz-ukrán háború és az éghajlatváltozás.
szept. 8
12:39
Az Oroszország ellen hozott szankciók az európaiaknak fájnak legjobban (Magyar Hírlap)
Ukrajna alkut kötött hitelezőinek háromnegyedével, az egyezség szerint bizonyos tartozásokra két évre befagyasztották az adósságszolgálatot.
szept. 8
12:39
168 óra: „Hé, Momentum, nálatok mindenki hülye?” (Demokrata)
„Nálunk? Mindenki! Ugye, Gelencsér testvér?” – olvasható a lap címlapján.
szept. 8
12:39
Újraindul a Mol százhalombattai finomítója (Növekedés)
Még július végén állt le a térség egyik legfontosabb olajfinomítója, mert nem volt tovább halasztható a karbantartása. Egy a lakosságnak szóló tájékoztatásból most kiderült, hogy szeptember közepétől újra termelhet a Mol üzeme - írja a VG.
szept. 8
12:39
Drámai zuhanás a magyar gazdaságban: Rekord méretű hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben (Nyugati Fény)
Erre még nem volt példa.
szept. 8
12:42
Rezsiárak: jó hír a távhős lakásokban élőknek (Blikk)
Gulyás Gergely a kormányinfón megerősítette, hogy a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik. A kormány programot indít, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el, de ezenkívül nem lesz változás.
szept. 8
12:42
2027-től karbonadót kell fizetnünk: már most el kell kezdeni a felkészülést (ProfitLine)
Már most el kell kezdeniük a cégeknek felkészülni a karbonadóra, ami 2027-től válik kötelezővé. A feladat sürgető, hiszen azok, akik elodázzák, akár a mai költségek többszörösével is számolhatnak. De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak?
szept. 8
12:42
Gyurcsány: Ami most jön, azt nem éli túl a kormány (444.hu)
„Vége. Tudom, hogy milyen.”
szept. 8
12:45
Így keresnek pénzt a szerencsés magyarok: a hobbijukból gazdagodnak meg a kiváltságosok (Pénzcentrum)
A magyarok többségének (53%) van olyan hobbija, amivel alkot, és közülük minden ötödiknek bevételt is hoz ez a tevékenység mutatják a Shoptet reprezentatív felmérésének adatai*. Leginkább a férfiak mondhatják el magukról, hogy a hobbijukkal pénzt keresnek. Ez azonban változhat, mert jelen gazdasági helyzetben nagyobb arányban a nők gondolkoznak azo
szept. 8
12:45
3 hónappal karácsony előtt díszítette fel ünnepi fényekkel kertjét a brit anyuka, felrobbantotta a kommentszekciót (SzMo)
A karácsonyért rajongók repestek az ötletért, azonban sokaknak nem tetszett a korai ünneplés.
szept. 8
12:48
Orbán Viktor: lesz gáz és villany itthon, de Európát térdre kényszeríthetik a szankciók (Infostart)
A miniszterelnök szerint kiemelt helyen szerepel a stratégiai célok között, hogy Magyarország Európa egyik leginnovatívabb gazdasága legyen.
szept. 8
12:48
3 millió forintot meghaladó kifizetés volt katásnak augusztus 31. után (Adózóna)
Augusztus 31-e után sokak kényszerültek a kataalanyiság elhagyására. Augusztus utolsó napjai még arról szóltak sok régi katás esetében, hogy kiszámláztak mindent, amit csak tudtak. Az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatosan számtalan álláspont született. Voltak az óvatosak és a bátrabbak.
szept. 8
12:51
Nyugati szankciók ide, vagy oda, az Apple új okostelefonja kell az oroszoknak (Piac és Profit)
A párhuzamos importrendszernek köszönhetően az orosz fogyasztóknak is lehetősége lesz megvásárolni az Apple legújabb okostelefonjait - mondta Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter, egyben mimiszterelnök-helyettes a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek.
szept. 8
12:51
Nagy István: 189 millió eurós új támogatás a kis és közepes gazdaságoknak (Magyar Hírlap)
A kötelező tíz százalék helyett az új támogatási forma keretösszege a teljes évi közvetlen támogatási keret 14 százaléka.
szept. 8
12:51
A gazdatüntetés elsöpörte a holland agrárminisztert (Mezőhír)
Az állattartók haragja miatt távozott.
szept. 8
12:51
Állami földeket hirdetnek meg eladásra (Agrárágazat)
Folytatódik a mezőgazdaságért felelős minisztérium ékesítési programja: 6625 hektárnyi területet kínálnak eladásra.
szept. 8
12:51
Újabb teher az autósokon: Hatalmas drágulás várható jövőre az autópályákon is (Nyugati Fény)
Nem elég a benzinválság.
szept. 8
12:51
Nem szabad elvágni az I. kerületet a történelmi, kulturális múltjától – Egri Péter a Mandinernek (Mandiner)
Időközi választást tartanak vasárnap az I. kerületben. A Mystery Gang együttes énekes-gitárosa a Fidesz-KDNP jelöltjét, Fazekas Csillát támogatja, mert vele „olyan képviselete lehet a bel-budai polgároknak, amilyen már régóta érik és amilyet megérdemelnek a kerületiek”.
szept. 8
12:51
Kis Grófo: Amikor Németh Sándor lelkész úr a fejemhez tette a kezét azt szavakban nem igazán lehet elmondani, hogy mit éreztem (rtl.hu)
Az énekes örül, hogy Isten gyermeke lehet.
szept. 8
12:53
Radikális lépések: így kezd energiaspórolásba a Magyar Nemzeti Múzeum (Mandiner)
„Mindenképpen meg fogjuk oldani valahogy, hogy 25%-kal csökkentsük a gázfelhasználást: egyrészt, mert ez a kormány utasítása; másrészt, mert nem is tudnánk kifizetni a gázszámlát.” L. Simon László főigazgatót kérdeztük, hogyan kezd energiaspórolásba a Magyar Nemzeti Múzeum.
szept. 8
12:54
Hüvelygyűrű- fogamzásgátló tabletta helyett feledékenyeknek (Vital)
A hüvelygyűrű egy kis puha, rugalmas átlátszó műanyag gyűrű, amelyet a hüvelybe kell felhelyezni. Biztonságos és kényelmes fogamzásgátló módszer, mely...
szept. 8
12:54
Jól fogytak a magyar kötvények, de emelkedett a hozam (Portfolio)
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek.
szept. 8
12:54
Tűzifa jogi tisztázó: ha nem akarsz nagy bajba kerülni (Agroinform)
Mi jogilag az erdő vagy a fásítás? Fusd át ezt a rövid kis tisztázót, hogy ne az ellenőr mondja el!
szept. 8
12:57
Libikókázik a forint, rossz hírek a Molról (Privátbankár)
A forint tegnapi nagy erősödését ma gyengülés követi, de azért még 400 alatt vagyunk. A tőzsdén csak az OTP tudja magát tartani, miközben az EKB fontos ülésére várnak. Továbbra is feszült az INA körül a légkör. Sokáig magas maradhat a magyar infláció.
szept. 8
12:57
Rendben, hogy jön az új iPhone, de az oroszok vajon hozzájutnak? (Infostart)
Az ipari és kereskedelmi miniszter szerint simán.
szept. 8
12:57
Hadgyakorlatot tart Fehéroroszország (ATV)
„Az ellenség által ideiglenesen elfoglalt területek felszabadítását” és a határ menti régiók feletti ellenőrzés visszaszerzését gyakorolják.
szept. 8
12:57
Esg-vel az értékteremtés és a társadalmi fenntarthatóság útján (KKV Magazin)
Hogyan segíti az Esg „S” komponensének vállalati integrációja az üzleti szereplők iránti bizalom erősítését és a társadalmi fenntarthatóság megteremtését? Milyen főbb kihívások, lehetőségek és jógyakorlatok vannak a vállalati értékteremtés és társadalmi felelősségvállalás területén? Nagyvállalati és üzleti fenntarthatósági vezetők, szakértők és civ

Keresés