- Az ütközéshez Szerencs város hivatásos tűzoltóit riasztották műszaki mentés céljából. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította, a helyszínre a mentők is kiérkeztek - írt honlapján a katasztrófavédelem. A rendőrség vizsgálja a 20 óra 50 perc körül történt frontális ütközés pontos körülményeit. A helyszínelés és a műszaki
Az egykor a pécsi gyermekonkológián gyógyult gyermekeket és családjukat látták vendégül a balatonboglári Eurakvilo Regattán. A jó hangulatról a Bátor Tábor munkatársai gondoskodtak, akik zárásként balatoni vitorlázásra hívták a csapatot. A pécsi gyermekonkológián gyógyult gyerekeket és családtagjaikat hívták meg az Eurakvilo Regattára, amit tizedik
Megkezdte kedden az őszi ülésszakát az Egyesült Államok Kongresszusa, amelynek felsőháza, a szenátus ősszel az azonos neműek házasságát törvénybe iktató demokrata javaslatról is szavaz, amelyet a képviselőház júliusban már elfogadott.
A nyáron több mint 450 rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerész ügyeletre és augusztus végéig már több mint 1300 esetben riasztották feltételezett robbanóeszköz miatt a tűzszerészeket.
A Pentagon úgy tudja, kifejezetten Moszkva kereste meg a phenjani vezetést a vételi szándékkal, de arról nincs tudomásuk, hogy az üzlet létrejött-e már.
Kinek fájnak jobban a szankciók, nekünk vagy az oroszoknak? Mi lesz a forinttal? Vajon mozgásképtelen már a jegybank? És vajon recesszió vár ránk, vagy elkerüljük? Leültettünk két szakembert vitatkozni a kilátásainkról.
Az amerikai hírszerzés információi szerint Oroszország megkereste Észak-Koreát, hogy több millió rakéta és tüzérségi gránát beszerzéséről tárgyaljon - közölte az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője kedden, megerősítve a témáról szóló amerikai sajtóértesülést.
Egyre mélyebb pénzügyi válsággal küzd Ukrajna. Iparának majdnem fele elpusztult, az állam gyakorlatilag nem termel. A békekötés lehetőségére pedig egyelőre nincs esély.
Az 1996. december 31-éig fennállt biztosítás, munkavégzés alapján minden esetben a biztosítás teljes időtartama szolgálati időnek minősül. A társadalombiztosításról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 39. paragrafusa viszont bevezette az úgynevezett arányos szolgálati időt.
A GKI kereslet előrejelző modellt készített a háztartások személygépkocsi vásárlásainak becsléséhez. A modell a lakossági bizalmi index adataira épül, melyek között gazdasági, pénzügyi, megtakarítási várakozások is szerepelnek.
A Takarékbank – derítette ki az Azénpénzem.hu – július végén és augusztusban körülbelül háromtucatnyi fiókot, illetve ATM-et számolt fel kisebb településeken. Ennek a folyamatnak azonban nincs vége. Kigyűjtöttük, hogy ebben és a következő hónapban hol kell búcsút mondani a helyi bankfióknak, bankjegykiadónak.
Mai vendégeim a Jazzy rádióban Varga-Nagy Eszter kommunikációs vezető és Kölcsei Gergely marketingvezető a Coca-Cola Magyarországtól. Ma este 7 órától visszatekintünk a most véget ért fesztiválszezonra, különös tekintettel azokra az aktivitásokra, amelyek túlmutatnak a kikapcsolódáson, a puszta szórakozáson. A Coca-Cola csapata ott volt számos ny
A The Wall Street Journal által idézett elemzői becslések szerint a Porsche akár 85 milliárd euró értéken kerülhet tőzsdére, ami a legnagyobb elsődleges kibocsátás lenne Európában az Enel olasz energiavállalat 1999. évi bevezetése óta.
A Nokia G60 5G a gyártó közleménye szerint fenntartható módon készült, a piacvezetőhöz méltóan hosszú élettartam ígéretével. A száz százalékban újrahasznosított műanyagból készült hátlap és hatvan százalékban újrahasznosított műanyagból alkotott váz – a fenntartható módon gyártott Nokia G60 G50 most először hozza el az X-széria hosszú élettartamát
2020 történelmi pillanat volt a robotikában. Az elektronikai ipar megelőzte a mindaddig vezető szerepet betöltő autóipari szektort a robottelepítések számában. De mi vezetett a változáshoz? 2020-ban 109 ezer robotot telepítettek világszerte az elektronikai iparban, szemben a mindaddig vezető autóipar 80 ezer telepítésével – áll a Nemzetközi Robotik
A Varroa atkák (Varroa destructor és V. jacobsoni) a mézelő méhek apró, vörösesbarna külső élősködői. Bár képesek táplálkozni és megélni a kifejlett méheken, főként a fejlődő fiasításban lévő álcákon és bábokon táplálkoznak és szaporodnak, ami a mézelő méhek fejlődési rendellenességeit és legyengülését okozza. Mindezeken túl számos vírust terjeszte
Dalszerzői témákban gyűjtőoldalt indított az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Songwriting HUB néven. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos valamennyi hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat, beleértve az Artisjus és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit – közöl
A nagybiccsei várkastély mellett álló 40x15 méteres esküvői palotát pedig azért építette Thurzó György, hogy jól férjhez tudja adni két házasságából született hét lánygyermekét.
Fricska. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokat tudok a korábbi külügyminiszter asszony munkásságáról, Kelet-Európából nézve szinte észrevétlenül tette a dolgát.
Közel három év kihagyás után rendezett újra nagyszabású sajtóeseményt a Claas, ahol a nemzetközi közönség első ízben találkozhatott a gyártó 2023-as modellévre szánt újdonságaival. A bemutatón a kombájnok, vágóasztalok, kaszák, bálázók, teleszkópos és kerekes rakodók, valamint a digitális terminálok terén létrehozott újdonságok szerepeltek.
A vers mellett persze a próza is helyet kapott a szeptemberiálison. LáriFeri rávilágított, hogy a rendszer ellen rendszert kell építeni. Ez az, amit a földhözragadt többi ellenzéki párt nem értett meg, nem követte Gyurcsányt.