2022. szeptember 6. kedd

szept. 6
12:51
Rétvári: A közgyűjteményeknek az oktatásban is szerepet kell vállalniuk (Magyar Hírlap)
Olyan múzeumok várják a magyar fiatalokat, amelyek versenyképesek a mobiltelefonok nyújtotta szórakozási lehetőségekkel is.
szept. 6
12:51
Vádat emeltek egy biciklis futár ellen, aki halálra gázolt egy nőt (Demokrata)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves, kerékpáros futárként dolgozó férfi ellen.
szept. 6
12:51
Aszálykár 1,3 millió hektáron, van segítség (Agrárágazat)
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program az agrártermelőknek!
szept. 6
12:51
Palkovics László megfejtette, miért fogyasztottak az emberek túl sok gázt az elmúlt években (Nyugati Fény)
Ideje visszavenni a miniszter szerint.
szept. 6
12:51
Palkovics László: Egyelőre nem drágul a távfűtés, de hosszú távú kijelentéseket még nem tennék (rtl.hu)
A technológiai és ipari miniszter az RTL Híradónak úgy fogalmazott, olyan gyorsan változnak a gázárak a nemzetközi piacon, hogy már alig tudják lekövetni. Palkovics úgy véli, az önkormányzatok felelőssége, ha nem tudnak leszerződni áram- vagy gázszolgáltatásra, de ha baj van, a kormány segíteni fog.
szept. 6
12:53
Újabb edzőváltás: már nem Supka Attila irányítja a Mezőkövesd labdarúgócsapatát (vg.hu)
.
szept. 6
12:54
Ha cukorbeteg, érdemes ellenőriztetnie az alábbiakat is (Vital)
Lisztérzékenység A cöliákia egy autoimmun betegség, melynek során a glutén immunreakciót vált ki, aminek következtében elsősorban a vékonybél nyálkahártyája...
szept. 6
12:54
Az Európai Bizottság korlátozni akarja a vezetékes orosz gáz árát (HírTV)
A brüsszeli testület a tagállamok feje felett átnyúlva rendkívüli jogköröket alkalmazna, így kényszeríthetne egyes vállalatokat arra, hogy például mit gyártsanak.
szept. 6
12:54
Fontos jogegységi döntés a Kúriától! Lazábban kell értelmezni a munkaidő-nyilvántartási kötelezettséget (Adózóna)
A munkaidő-nyilvántartás a munkáltató alapvető kötelezettsége, melynek pontos részletszabályait azonban a munka törvénykönyve nem tartalmazza. Ezért fontos, hogy a törvényben rögzített alapvető szabályokat a bíróságok hogyan értelmezik. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának friss 1/2022. JEH határozata ezen szabályokat értelmezi. Cikkünkben összefog
szept. 6
12:54
Novák Katalin elutazik, de nem megy messzire (ATV)
Hivatalos látogatásra Szerbiába utazik Novák Katalin köztársasági elnök pénteken - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
szept. 6
12:54
Johannis a schengeni tagfelvétel elérését jelölte ki az egyik fő célként a román diplomácia számára (hirado.hu)
Klaus Johannis román államfő azt kérte az ország nagyköveteitől, hogy tevékenyen segítsék az ország schengeni övezethez történő csatlakozásának és az uniós igazságügyi monitoring - az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) – lezárásának elérését, amelyeket az ország fő európai céljainak nevezett.
szept. 6
12:56
Egyenes adásban kapott sztrókot a bemondónő (hirado.hu)
Élő adásban lett rosszul egy bemondónő az Egyesült Államokban.
szept. 6
12:57
Nem csak Orbán Viktor ment az Adriára nyaralni (Menedzsment Fórum)
Noha tavaly nyáron is az volt Orbán Viktor nyaralási tanácsa, hogy több Balaton, kevesebb Adria, ezt akkor is csak a lakosság tartotta be, miközben a kormánytagok külföldre utaztak. Idén viszont ezt már az átlagpolgárok is nagyobb számban megtették, így júliusban érezhetően visszaesett a belföldi vendégéjszakák száma a belföldi turizmusban. A külfö
szept. 6
12:57
Kiszúrtad a Trónok harca színészét A sárkányok házában? (Mafab)
Bár kissé megoszlanak róla a rajongói vélemények, a Trónok harca - Sárkányok háza egyelőre tarol a nézettségi listákon. A sorozat legutóbbi részében a szemfüles rajongók kiszúrhattak egy régi ismerőst, ami egy pici zavart okozhatott az erőben.
szept. 6
12:57
Batáta: akkorát nőtt a járvánnyal, ami veszélybe sodorta (Mezőhír)
Idén az akciós batáta kerülhet annyiba, mint tavaly a normál.
szept. 6
12:57
Az energiaválság nem fogja visszatartani a migránsokat – Tárik Meszár a Mandinernek (Mandiner)
A bevándorlók sokszor hónapokat töltenek el a különböző migrációs útvonalakon, ahol gyakran szembesülnek a zord időjárási körülményekkel, ezért nem igazán számít nekik, hogy télen 17 vagy 19 fokra lesz állítva a termosztát – mondta lapunknak a Migrációkutató Intézet elemzője.
szept. 6
12:57
Az Nke is részt vett a Ii. RepTár Drone Day-en (go2fly)
Idén augusztusban második alkalommal rendezte meg a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum a Drone Day interaktív napot és kiállítást, amelyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) másodszorra vett részt. Az eseményen fejlesztő
szept. 6
12:59
Célkeresztben a jogsértések megelőzése és az uniós pénzek hazahozatala (Mandiner)
Így épülhet fel és ez lehet az új, korrupcióellenes hatóság és azt segítő munkacsoport feladata.
szept. 6
13:00
Rémisztő pillanatok: élő adásban kapott sztrókot a híradós (Blikk)
A stúdióból szállították kórházba Julie Chint, aki élő adásban kapott sztrókot.
szept. 6
13:00
Földbe állt a használtautó piac? (Pénzcentrum)
A GKI kereslet előrejelző modellt készített a háztartások személygépkocsi vásárlásainak becsléséhez. A modell a lakossági bizalmi index adataira épül, melyek között gazdasági, pénzügyi, megtakarítási várakozások is szerepelnek.
szept. 6
13:00
Az „amerikai álom” nincs többé, de van valami, ami segíthet az egyenlőtlenség elleni harcban (Portfolio)
Nincs egyetértés a világban arról, mivel is kellene foglalkoznia az ESG-nek: egyesek szerint túl sok területre fókuszál, amikor elég lenne csak a környezeti szempontokra figyelni, mások szerint a három betű egymástól elválaszthatatlan. Sőt, egyre nagyobb teret nyert a társadalmi felelősségvállalás kérdése, a Portfolio Sustainable World 2022 konfere
szept. 6
13:01
Komoly változtatások jöhetnek a közbeszerzések terén (Mandiner)
Megjelent a kormányhatározat a már korábban beharangozott közbeszerzési eljárások módosításaira.
szept. 6
13:03
Összeomlott az orosz autópiac (Piac és Profit)
Oroszországban jelentősen, 62,4 százalékkal, 41 ezer 698-ra esett az új autók és haszongépjárművek eladása augusztusban az egy évvel korábbiról - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.
szept. 6
13:03
Kitálaltak a barátok: újabb álompár kapcsolata került a szakadék szélére (Femcafe)
Úgy tűnik, Gisele Bündchen és Tom Brady házassága zátonyra futott: a brazil szupermodell már el is költözött közös otthonukból, és az sem titok, hogy miért döntött így.
szept. 6
13:03
Kína lassan elfoglalja Debrecent (vg.hu)
Újabb kínai nagyberuházást jelentettek be Debrecenben, akárcsak a CATL üzeme, ez is az elektromos autók gyártásához kapcsolódik.
szept. 6
13:03
Orbán Viktorral készítene szelfit a legtöbb magyar fiatal az Ifjúságkutató Intézet kutatása szerint (SzMo)
A második helyen Novák Katalin végzett, őt pedig Karácsony Gergely követi.
szept. 6
13:03
Enyhébb elbírálást kaphatnak a bankoktól az aszályos hitelmoratóriumba lépők (Bank360 blog)
A régóta törlesztési moratóriumban lévő hitelek és ügyfelek elbírálásánál már nagyobb szigort vár el az MNB a bankoktól, a csak az új agrárhitel-moratóriumot igénybe vevőknél azonban nem köti meg a kezüket.
szept. 6
13:03
Haalandban találhatta meg a hiányzó láncszemet Guardiola (Magyar Hírlap)
Kezdődik a Bajnokok Ligája idei csoportköre.
szept. 6
13:03
A magyar válogatott a presztízséért, a litván az életéért játszik (Magyar Nemzet)
A klasszisokat is felvonultató ellenfél nagyon nehéz helyzetbe került, akár szégyenbe is hozhatjuk.
szept. 6
13:06
Megszólalt és nem rejti véka alá Németh Lajos: Már tisztán látszik, ennyire lesz komoly az ősz időjárása (Blikk)
Ilyen lesz az idei ősz!
szept. 6
13:06
„Lelki gyakorlatra” induló eltűnt emberek után indult keresés Venezuelában (hirado.hu)
Az eltűntek között van egy újszülött is Canal szerint.
szept. 6
13:06
A Vodafone megvásárlásával a 4iG komoly vetélytársa lehet a Magyar Telekomnak (hirado.hu)
A 4iG-vel komoly kihívót kap a Magyar Telekom.
szept. 6
13:08
Izraeli elnök a Bundestagban: Németország a szabad világ egyik legfontosabb vezetője (hirado.hu)
Németország a szabad világ egyik legfontosabb vezetője, és kiáll Izrael államisága és biztonsága mellett, amiért köszönetet és tiszteletet érdemel – jelentette ki Jichák Hercog izraeli államfő kedden Berlinben a német parlamentben (Bundestag).
szept. 6
13:09
Jön az aranyforint – mutatjuk (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletet adott ki a „Hunyadi János aranyforintja” nevű, 50 ezer forintos címletű arany emlékérme kibocsátásáról.
szept. 6
13:09
Szinte csak Ladát tudnak venni az oroszok, bezuhant az új autók eladása (Privátbankár)
Összesen alig több mint 41 ezer új autó kelt el Oroszországban augusztusban, ebből 18 ezer az AvtoVaz gyártmánya volt.
szept. 6
13:09
Szörnyű tragédia: Biciklis futár gázolt halálra egy nőt (BorsOnline)
Vádat emeltek egy biciklis futár ellen, aki halálra gázolt egy nőt.
szept. 6
13:09
A rossz hírek állandó olvasása a testi-lelki egészség romlásához vezethet (ATV)
A negatív hírek folyamatos olvasása komoly testi és lelki problémákhoz vezethet egy új tanulmány szerint - közölte az MTI.
szept. 6
13:09
Szívszaggató: 36. születésnapján holtan esett össze az édesanya (BorsOnline)
Tudták, hogy transzplantációra lenne szüksége az édesanyának, de azt nem sejtették, hogy anélkül meghalhat. Családja és barátai szeme láttára lett rosszul.
szept. 6
13:09
USB-kábel szorult egy 15 éves brit fiú péniszébe, amikor a nemi szerve belsejét próbálta megmérni (SzMo)
Akkor történt a baj, amikor a vezeték a tini húgycsövében összecsomósodott, és nem tudta kihúzni.
szept. 6
13:09
Vége a makói vöröshagymának, búcsút inthetünk ennek a hungarikumnak (Promotions)
Nem lesz többé makói vöröshagyma.
szept. 6
13:09
Josep Borrell: Európát nem fenyegeti a fagyhalál (Magyar Hírlap)
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint azért van az unió biztonságban a hidegtől, mert forró volt a nyár.
szept. 6
13:09
Augusztusban is hasítottak a híroldalak (MMonline)
Idén nyáron úgy tűnik, elmaradt az uborkaszezon a magukat híroldalként is definiáló hazai site-ok számára, legalábbis ezt a következtetést lehet levonni a DKT legfrissebb, az augusztusi eredményeket vizsgáló elemzéséből. A júliusi közel 3 millió után augusztusban több mint 2,9 millió egyedi látogatójuk volt ezeknek az oldalaknak. A 2022-es év már j
szept. 6
13:09
Nem kapnak rubrikát a népszámláláson az ateisták (Mandiner)
A Magyar Ateista Társaság elnöke azt mondta, szeretnék elérni, hogy a nem vallásos és ateista magyarok minél többen vállalják fel identitásukat.
szept. 6
13:09
Webber szerint az Alpine túloz a pénzügyek és Piastri kapcsán (Racing)
A Renault tulajdonában lévő Alpine durván túlértékelte az Oscar Piastri Forma-1-es szereplésére állítólagosan szánt pénzügyi támogatásukat. Ez Piastri ausztrál menedzserének, az egykori versenyző Mark Webbernek a véleménye, akit azért támadtak, mert a 21 éves versenyző visszautasította az Alpine 2023-as ülését, és inkább a McLarennel kötött verseny
szept. 6
13:09
Egy banki hiba miatt lett a világ 25. leggazdagabb embere egy férfi (rtl.hu)
A kétgyermekes apuka nem hitt a szemének, amikor a bankszámlájára nézett.
szept. 6
13:12
Magát juttatta tovább az X-Faktorban a halandzsájával László (Blikk)
Az X-Faktor első válogató adásában a tehetségek mellett sok furcsa alak is feltűnt, köztük egy férfi, aki a mentorok elé olyan saját dallal lépett, aminek a nyelvezete is saját produktum volt. Tarsoly László csak az otthonában fogta fel, hogy – érdekes módon – továbbjutott.
szept. 6
13:12
A negatív hírek egészségünket is ronthatják (WebBeteg)
A negatív hírek folyamatos olvasása komoly testi és lelki problémákhoz vezethet egy új tanulmány szerint.
szept. 6
13:12
Egy többéves jogsi még nem garantál balesetmentességet (ProfitLine)
Első helyen a helytelen kuplunghasználat, de a nem megfelelő sebességi fokozat választása is felkerült a tipikus vezetéstechnikai hibák toplistájára – számolnak be a Cristo autós alkalmazás megbízásából a VezessJol szakértői, akik zömében újrakezdő sofőrökkel dolgoznak együtt. 10-ből 9 rutint vesztett sofőr az emelkedőn való elindulástól fél, 80%-u
szept. 6
13:12
Napokig bujkált egy fáskamrában a rendőség elől a tolvaj (hirado.hu)
Sorozatban követte el Nyíregyházán a vagyon elleni bűncselekményeket egy tinédzser.
szept. 6
13:12
Ezrek tüntettek Németországban a kormány elhibázott energiapolitikája miatt (hirado.hu)
A tüntetők azt követelték, hogy a kormány enyhítsen az elszabadult élelmiszer-, valamint energiaárak okozta megélhetési nehézségeken.

Keresés