A kormányzat agytrösztjének nevezett Századvég épp ma publikálta kutatását, miszerint a magyarok többsége úgy hiszi, az Egyesült Államok és Kína nyer, mindenki más veszít a brüsszeli szankciókkal. Ehhez képest a számok pont nem ezt mutatják, négy hónapja a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a kínai gazdaság szeptemberben.
Az Opel Astra legújabb generációja a Stellantis csoport közös padlólemezére épül, de ez közel sem azt jelenti, hogy ne lenne saját karakterisztikája. Lényegében sikerült megőrizni a régebbi Opelek dinamizmusát, mellette pedig megalkotni a modern arculati egyediséget. Na, de ez elég ahhoz, hogy jó autó legyen az új Astra? Ennek járunk most utána.
Az UniCredit Bank pénteki közleménye szerint részvényeket cseréltek az Allianz biztosítóval. Az olasz bank kimondott célja ezzel az volt, hogy nagyobb részesedése legyen a horvát bankpiacon. Mindkét vállalat a saját cégcsoportjához tartozó pénzintézetek részesedését kapta vissza, ezzel szorosabbra fűzve a kapcsolataikat - írja a Reuters.
Hatalmas balhéval ért véget a Nyerő Páros mostani szezonjának kilencedik adása. Miután Détár Enikőék egy sérülés miatt feladták a versenyt, és kiesett Madár Veronika és férje, a készítők beküldték a villába Young G Bécit és kedvesét, akik alaposan felrázták a celebpárokat.
Eddig négy helyszínen nyolc futamot rendeztek a Swift Cup Europe 2022-es idényében, és mindegyik ugyanúgy zárult: Bucsi Attilát intették le az első helyen. A M1RA fiatal versenyzője Poznanban már nemcsak a bajnoki címre hajt, hanem arra a páratlan bravúrra is, hogy az év összes versenyét meg tudja nyerni. – Két dolog is különlegessé teszi a poznan
A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.
Ma ünnepli születésnapját a Forma-1 regnáló világbajnoka. Elképesztő belegondolni, hogy már a nyolcadik szezonját tapossa a királykategóriában Max Verstappen, és még mindig csak 25 éves! Ráadásul, ha számára kedvezően alakulnak a dolgok, ezen a hétvégén, Szingapúrban meg is szerezheti második világbajnoki címét. S ha már születésnapos a holland, ho
A kormány döntött arról, hogy a háborús válság ellenére minden megkezdett fejlesztést be kell fejezni, jelenleg 9400 milliárd forint állami beruházás van folyamatban – jelentette ki Varga Mihály a Szatmári Kft. új, automatizált raktárának alapkőletételén, Jászberényben.
Napokba telhet, mire megszűnik az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékek gázszivárgása. Csak ezután tudják kivizsgálni, mi történt pontosan. Magyarország ellátása nem került veszélybe a vezetékek meghibásodása miatt.
Mintegy 1,7 milliárd forint értékű élelmiszeripari fejlesztés valósult meg a sütőipari termékeket gyártó Nyíregyházi-Kenyérgyár Kft.-nél, a projektzáró ünnepséget csütörtökön tartották a nyírségi megyeszékhelyen.
Magyarországon eddig nem készítettek előfőzött lisztből gluténmentes ételeket, ám a közelmúltban megkezdték a termékek gyártását – egy büntetés-végrehajtási (bv.) intézetben.
A természetes fogyás a 2021 augusztusi 1531-gyel szemben idén augusztusban már 2151 fő volt. Az idei évben januártól augusztusig 9,8 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint tavaly ugyan ebben az időszakban.
A japán autóipar egyik legnagyobb múltú, legendás munkabírású pickupjairól ismert gyártója pályázatot hirdetett a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A jelentkezőknek mindössze annyi a dolguk, hogy írásos vagy videós formában meséljék el, hogyan néz ki egy napjuk, illetve miként használnák ki a strapabíró járművek előnyeit a mindenna
Ma is gyenge a forint, a számos negatív hír mellett egy brókercég arra hívja fel a figyelmet, hogy az MNB által bejelentett új intézkedések csak október 6-tól éreztetik hatásukat. A részvénypiacok pluszban vannak, főleg a Mol húz, az OTP a 8000-es határ felett áll. NFT-használatot és leépítéseket jelentett be a Meta, meglepően jól áll a bitcoin.
Októberben több leállás is lesz az OTP-nél digitális fejlesztés miatt, ez derül ki a bank honlapján az ügyfeleknek szóló tájékoztatóból. A leállás miatt késő este, illetve hajnalban nem lesz elérhető néhány digitális szolgáltatás.
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy ügyvéd segítségével - az ügy másik vádlottjával - hamis okirattal szerezte meg idős férje nagyértékű ingatlanjának felét.
Európa gazdasági téren folyamatosan teret veszít az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, az energiaválság pedig "a földre küldi" az amúgy is "drasztikusan rossz" versenyképességét - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kétnapos nemzetközi konferenciáján Budapesten pénteken.
Végre hónapokat tölthetett együtt a vívónő családja, de vége az idilli időszaknak. Mohamed Aida hazatérve a vívóterem és az Operaház között ingázik, ahol egyik kislánya énekel.
A vitáktól hangos a Nyerő Páros villája. Szinte nincs olyan szereplő, akinek ne lett volna már balhéja valakivel, és úgy tűnik, az ellenszenv nem múlt el a forgatás befejeztével sem.
Tényleg nagyobb részét teszik ki a magyar családok jövedelmének az energiatámogatások, viszont a német és az osztrák jövedelem közel négyszer akkora, mint nálunk.
Oroszországnak olyan adatai vannak, amelyek megerősítik, hogy a Nyugat áll az Észak-Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (Szvr) igazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában.
A megnövekedett gázfogyasztás fennakadásokat okozhat az iparban és a munkahelyeket is veszélyezteti a Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője szerint, aki gyakorlatilag megfenyegette a lakosságot, hogy takarékoskodjanak.