Bér és borravaló küldése közvetlenül a személyzet kártyájára, beszállítók kifizetése, vagy akár a repoharak betétdíjának kártyára történő utalása néhány másodperc alatt – néhány példa arra, hogy a Mastercard Send hogyan teheti gyorsabbá, gördülékenyebbé és biztonságosabbá a vendéglátásban és a gasztronómiában történő fizetéseket.A Mastercard Send e
A motorteljesítmény helyett a végsebesség korlátozására tesz javaslatot az egyik legnagyobb magyarországi e-roller-szolgáltató. A TIER megengedné a kerékpárutak használatát is.
A Momentum parlamenti képviselője arról is beszélt a Mandinernek, hogy Gelencsér Ferenc pártelnök helyett miért Donáth Annára hivatkozott többször is az interjúban.
16 fokos termeben is rendezhetnek mérkőzéseket a kosárlabda bajnokságokban. Megengedik azt is, hogy a a mez alatt aláöltözős ruhát hordjanak a játékosok. Sőt, a teremméretben is rugalmas lesz ezentúl a szövetség
Elkezdi lassítani konténerhajóinak sebességét a tengeri szállítmányozási óriás, a Maersk az üzemanyagköltségek csökkentése érdekében, miután a világjárvány idején még teljes sebességgel hajózott, hogy lépést tartson a kereslettel – közölte a vállalat vezérigazgatója a Reuters tudósítása szerint.
A Ludwig Múzeum szeptember 16-án nyílt „Nem vagyok robot! A szingularitás határán” című kiállítása az ember-gép, az emberi és mesterséges intelligencia új relációit mutatja be művészeti eszközökkel, és igyekszik rávilágítani a szingularitás, azaz a technológia és ember közötti viszony drasztikus és gyors megváltozására, az „irányítói szerep” átrend
Miközben Florida megküzd az Ian hurrikán által okozott károkkal, amelyek a tisztviselők szerint valószínűleg az állam történetének legnagyobb természeti katasztrófájának következményei, Dél-Karolina lakosai arra készülnek, hogy a vihar várhatóan pénteken érkezik meg hozzájuk.
Guruló laboratóriumként hivatkozik a Citroën az oli névre keresztelt tanulmányautóra,, amely a függőleges szélvédőjével, sarkos vonalvezetésével, öngyilkos (hátrafele nyíló) ajtóival
Nagyjából egy parkolóhely méretével vetekszik ez az apró New York-i apartman, ami 650 dollárba, azaz közel 270 ezer forintjába kerül havonta a bérlőnek. Te beköltöznél?
A jegybanki bejelentés egy deklarációnak tekinthető arra vonatkozóan, hogy a Magyar Nemzeti Bank megtalálta azt a kamatot, amelynek révén a monetáris és a pénzügyi stabilitási kívánalmaknak is meg tud felelni.
Miközben egyre több hatáskört szerez magának az EU a tagállamok rovására, hasonló autoriter irányításra tör, mint Moszkva a szocialista táborban, egyáltalán nem mindegy, hogy ésszerűek, közérdeket szolgálók a döntései, vagy egy homályos eszme győzelmei a józan, normális intellektus fölött. Minap 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás
A Forma-1 vezetői tiszta vizet öntöttek a pohárba a V10-es erőforrások visszatérése kapcsán. Állításuk szerint felesleges lenne leváltani a jelenleg is jól működő turbóhibrid erőforrásokat a 2000 és 2005 között használt 10 hengeres hajtóműre. Sebastian Vettel a Brit Nagydíj előtt bemutatózott az általa megvásárolt FW14B-vel, amivel Nigel Mansell me
Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.
A Semmelweis Egyetem felvételi rendszerét is több szempontból módosítja a Magyar Közlönyben 2022. szeptember 7-én megjelent rendelet, mely 2024-től ad nagyobb szabadságot az egyetemeknek arra, hogy meghatározzák, milyen tantárgyak középiskolai, érettségi eredményei és milyen további teljesítmények számítanak majd bele a felvételin elérhető 500 pont
A szakminisztérium „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjakkal arra ösztönzi a cégeket, közintézményeket, hogy célzott intézkedésekkel gondoskodjanak dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről.
Az éves infláció 10% volt az eurózónában szeptemberben, ami meghaladja az elemzők várakozását, és jelentős gyorsulást jelent az augusztusi éves áremelkedéshez képest - derül ki az Eurostat frissen közzétett első becsléséből. Az áremelkedést ezúttal is - nem meglepő módon - az energia árának emelkedése okozta.
Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte munkavállalói indíttatások állnak. Minderre a Lounge Group médiaigazgatója, Hidvégi Krisztina hívja fel a figyelmet. A v
Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.