2022. szeptember 30. péntek

szept. 30
11:27
Cirok – tanuljuk együtt: megéri! (Agrofórum)
A cirok egy olyan ősi haszonnövény, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír hazánkban, és Európa további országaiban. Az idei aszályos év nagymértékben felértékeli a régi-új gabonanövény jelentőségét, nemcsak mint állati takarmányét, hanem mint értékes humánélelmezési forrásét is. A növény hazai helyzetével kapcsolatban szakértői véleményeket hallhat
szept. 30
11:27
Újra fókuszban a szén és a bányászat (Magyar Hírlap)
Nem lehetetlen összehangolni a környezetvédelmi vállalásokkal a szénkitermelést.
szept. 30
11:27
Idén utoljára nyitják meg a pesti alsó rakpartot a mozogni vágyók előtt (Demokrata)
Szombat hajnaltól vasárnap 23 óráig tilos gépjárművel behajtani a pesti alsó rakpartra.
szept. 30
11:27
Puzsér Gyurcsányról: Úgy nézett ki, mint egy vámpír. El tudom képzelni, hogy az Apró-villában egy koporsóban alszik (Mandiner)
A kritikus Gulyás Mártont is betámadta, aki szerinte nem tett fel elég kemény kérdéseket a volt miniszterelnöknek.
szept. 30
11:27
Hamlin: Kiábrándító, hogy a Nascar nem vállalja a felelősséget a versenyzők sérüléseiért (Racingline)
Megvan a Next Gen második “áldozata” Alex Bowman személyében. A Hendrick Motorsports versenyzője a múlt...
szept. 30
11:27
Szőrén-szálán eltűnt a Hundub tulajdonosa, tartozást is maga mögött hagyott (rtl.hu)
Nem sikerül elérni, pedig fizetnivalója van.
szept. 30
11:29
Koncz Zsófia: Élenjáró szerepre törekszik az ország a járműiparban (Demokrata)
„Zalaegerszegen a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája épült meg.”
szept. 30
11:30
Alig hihető ipari termelői áradatokat közölt a KSH (Infostart)
Nyár végén a belföldi értékesítés árai 66,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve augusztusban. A termelői árakban 43,4 százalékos a plusz.
szept. 30
11:30
Hihetetlen pályázat a magyar kkv-k számára, ezen kötelező indulni (Piac és Profit)
A japán autóipar egyik legnagyobb múltú, legendás munkabírású pickupjairól ismert gyártója pályázatot hirdetett a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A jelentkezőknek mindössze annyi a dolguk, hogy írásos vagy videós formában meséljék el, hogyan néz ki egy napjuk, illetve miként használnák ki a strapabíró járművek előnyeit a mindenna
szept. 30
11:30
Kitűzték Wittner Mária temetésének időpontját (ATV)
Október 14-én délben, a Dunakeszi temetőben vesznek végső búcsút Wittner Mária 1956-os szabadságharcostól - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI-t.
szept. 30
11:30
Tovább támogatja a győri kultúrát az Audi Hungaria (autopro)
Az Audi Hungaria továbbra is a Győri Filharmonikus Zenekar partnere.
szept. 30
11:33
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot (SzMo)
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.
szept. 30
11:33
Rezsicsökkentés német módra (Mandiner)
A magyar példa gyakorlatilag egyedülálló volt Európában, most már egyre többen kezdik alkalmazni. Ki így, ki úgy. A németek kapkodnak, a mostani ötletük jó, de teljesen eltér a saját szabályaiktól.
szept. 30
11:33
Az árnyékkormány követeli: Orbán is vezesse be az európai minimálbért! (Nyugati Fény)
Miután az EU már megszavazta.
szept. 30
11:36
Beütött az energiaválság, 35 budapesti postát is bezárnak: már csak eddig lesznek nyitva (Blikk)
Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
szept. 30
11:36
A világsztárok elbújhatnak: tündökölt a párizsi divathéten Epres Panni és Kárpáti Rebeka (Femcafe)
Ellopták a showt a magyar sztárok a párizsi divathéten: Kárpáti Rebeka, Sydney van den Bosch, Molnár Nini és Epres Panni igazi dívaként ragyogtak a vörös szőnyegen, szó szerint vonzották magukra a tekinteteket.
szept. 30
11:39
Nem adják a paneleket, viszik a házakat (KKV Magazin)
Megnövekedett az érdeklődés a tatabányai központú Komárom-Esztergom megyében található ingatlanok iránt. A legkeresettebb ingatlantípus a családiház a megyében, amelyre a vásárlók közel 10 millióval többet költenek átlagosan, mint két évvel ezelőtt. Az átlagos négyzetméterárak 2021-hez mérten 19%-os emelkedést mutatnak. Komárom-Esztergom megyében a
szept. 30
11:39
Fekete-Győr András: A Fidesz cserben hagyhatja a magyarokat, de mi nem fogjuk! (Mandiner)
Mi a Momentumban német szövetségeseinkhez hasonlóan abban hiszünk, hogy Európa-ellenes propagandahazugságok helyett őszinte politikára van szükség.
szept. 30
11:39
Már az eurózónában is kétszámjegyű az infláció (Üzletem)
Az augusztusi 9,1 százalék után szeptemberben átlagosan 10,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
szept. 30
11:41
Gyurcsány Ferenc: Orbán van (Mandiner)
Tőlünk független, már régen nem szabad, általunk nem ellenőrizhető a kormányfő. Kegyelme és haragja van.
szept. 30
11:42
Zajos hétvégére figyelmeztet a honvédelem (Infostart)
A Magyar Honvédség vadászgépei szombaton a nappali órákban repülési feladatokat hajtanak végre, ezért több megyében nagyobb zajra kell számítani – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium.
szept. 30
11:42
Beszédet mond Putyin (ProfitLine)
Az energiaügyi miniszterek mai brüsszeli találkozóján várhatóan döntenek néhány energiapiaci intézkedésről.
szept. 30
11:42
Mi lesz a megoldás a klímaválságra? Bill Gates megmondja (Portfolio)
A klímaaktivisták gyakran szorgalmazzák a tudatosabb fogyasztói magatartást, mint az éghajlatváltozás egyik lehetséges megoldását, ezt a koncepciót széles körben degrowth-nak is nevezik. Ez az elképzelés Bill Gates szerint túlzottan is idealista, a milliárdos egészen másban látja a probléma megoldását.
szept. 30
11:42
35 budapesti posta zár be az energiaválság miatt (ATV)
Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
szept. 30
11:42
Hatalmas pusztítást és halálos áldozatokat hozott az Ian hurrikán Floridába (444.hu)
Legalább tízen meghaltak, és halad tovább a hurrikán észak felé. Biden fogadkozik, hogy Puerto Ricóról sem feledkeznek meg.
szept. 30
11:45
Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul (Könyves Magazin)
A csapatunk pont annyira erős, mint a leggyengébb csapattagunk, hangsúlyozta a népszerű ismeretterjesztő író, Malcolm Gladwell, a Brain Bar sztárvendége. Előadását úgy hirdették meg, hogy a Z generáció jövőbeli kihívásairól beszél majd, gondolatai viszont nem korlátozódtak az ifjúság művelésére, annál sokkal széleskörűbben és praktikusabban közelít
szept. 30
11:45
Curtis és Nyári Dia is nekivág a dzsungelnek a Celeb vagyok, ments ki innen új évadában (Promotions)
Bejelentették a Celeb vagyok, ments ki innen új szereplőit.
szept. 30
11:48
Rengeteg postát zárnak be egy hét múlva Budapesten (Menedzsment Fórum)
Harmincöt, alacsony forgalmúnak ítélt budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
szept. 30
11:48
Ez most sokaknak fájni fog (Piac és Profit)
Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
szept. 30
11:48
Átalakulnak a hazai benzinkutak: újabb csapást mért az állomásokra a rezsiemelés (Pénzcentrum)
A családi vállalkozások által üzemeltetett legkisebb hazai benzinkutak évi 50 millió forintot is bukhatnak a hatósági áron, a nagyobb forgalmúak akár 240 milliót is. Sokan közülük "kétségbeesett spórolásba" kezdtek a melegvíztől a kávéig, megkezdődött egyesek átalakulása írta meg a vezess.hu.
szept. 30
11:51
Curtis és Nyári Dia is szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadában (SzMo)
Október 17-től indul a túlélős sztárreality Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival, minden este lesz adás.
szept. 30
11:51
Az elmúlás illatai – Az ősz aromái az emlékeinkbe és a szívünkbe is behatolnak (WMN)
Ennél illatozóbb cikket ma biztosan nem fogsz olvasni!
szept. 30
11:51
Így fognak kinézni a Károly királyt ábrázoló érmék (Hamu és Gyémánt)
Károly király képmását viselő 50 pennys érme heteken belül általános forgalomba kerül.
szept. 30
11:51
Több ezer orosz katona telefonhívását hallgatták le, elképesztő dolgok derültek ki (Helló Magyar)
A beszélgetések alapján jól rekonstruálhatóak az elkövetett háborús bűnök, az orosz veszteségek és az általános negatív morál
szept. 30
11:51
Egyre többen használják inflációs fedezeti eszközként a bitcoint Európában? (BitcoinBázis)
Az elemzők egyelőre nem tudják megmondani, hogy pontosan mi idézhette elő a bitcoin-angol font (BTC/GBP) valutapár kereskedési volumenének emelkedését, de
szept. 30
11:51
„Ez nem játék” – egy Floridában élő magyar nő mesélt a hurrikán pusztításairól (rtl.hu)
Bíró Mária Veronika a floridai Sarasotában él.
szept. 30
11:51
Fogy a magyar: tovább csökkent a születések száma az országban (rtl.hu)
Közzétették a legfrissebb adatokat.
szept. 30
11:54
Mérföldkő lehet a mesterséges intelligencia alkalmazása a tüdőrák-diagnosztikában (Vital)
A tüdőrák Magyarországon is az egyik vezető halálok, Európában itt a legmagasabb a halálozási rátája.
szept. 30
11:54
Október 17-én indul a közvetlen támogatások előlegfizetése (Adózóna)
Október 17-től Magyarország a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára – tette közzé az Agrárminisztérium a kormany.hu-n.
szept. 30
11:54
Tarolt a szupercella Dél-Magyarországon: dió nagyságú jégdarabok estek (Agroinform)
Megrendítő képek tanúskodnak a szupercella tegnap délutáni pusztításáról.
szept. 30
11:57
Sikeres nemzetközi vizsgát tett a digitális jüan (Bitport)
A határokon keresztül is sikeresen bonyolítottak le fizetéseket és devizatranzakciókat a kínai központi banki digitális pénzzel.
szept. 30
11:57
Rakétacsapás ért egy civil járműoszlopot Zaporizzsjában, sokan meghaltak (Magyar Hírlap)
Az ukrán és az orosz fél egymást vádolja a támadás elkövetésével.
szept. 30
11:57
Még több sportot nézünk a tévében (MMonline)
Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek jelentős változást és a kutatásból kiderült azt is, hogy a sportrajongók szívesen követnék virt
szept. 30
11:57
Ez már egy másik Afrika (Demokrata)
Az egymásnak ellentmondó Afrika-képek összebékítése érdekében Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját kérdeztük a fekete kontinens valóságáról.
szept. 30
11:57
Dopeman: Ursula von der Leyen egy hazaáruló, az amerikai érdekek szolgája (Mandiner)
Az Északi Áramlat felrobbanása mellett Gyurcsányról is elmondta a véleményét a rapper: szerinte a volt miniszterelnök és Orbán Batman és Joker párosa, ahol nem Gyurcsány Ferenc a Batman.
szept. 30
11:57
Komoly baj lehet: Nagy Márton már arról beszél, hogy sokakat fognak elbocsátani a munkahelyükről (Nyugati Fény)
Miközben mindent próbált másra kenni.
szept. 30
11:57
Humanitárius konvojt ért rakétatámadás Ukrajnában, legalább 23-an meghaltak (rtl.hu)
Az ukrán hatóságok közlése szerint a civil autók éppen el akarták hagyni Zaporizzsja városát, amikor rakéták sora csapódott be.
szept. 30
12:00
Rendkívüli döntések születtek ma Brüsszelben az energiaárakról, a gázár sapkán még vitatkoznak (Portfolio)
Négy területen fontos áram- és gázpiaci beavatkozásokról döntöttek ma az uniós energiaügyi miniszerek Brüsszelben egy újabb rendkívüli ülésen, amely egyúttal alkalmat adott arra is, hogy a megosztó témában, a gázár sapka kérdésében kifejtsék álláspontjukat. Ezt meghallgatva az Európai Bizottság jövő kedden várhatóan előáll majd a végleges gázár sap
szept. 30
12:00
Elegendő – Oli néven mutatkozott be a Citroën guruló laboratóriuma (Auto Pult)
A Citroën a hét első felében mutatta meg nekünk új logóját, és egyben ígéretet tettek, hogy pár napon belül az első olyan modellt is leleplezik, amelyen már az új jelvény és márkaidentitás tükröződik. Természetesen már akkor is tudtuk, hogy egy koncepcióról van szó, de a most bemutatott Oli – amely egyébként az „all-e” kifejezésből származik, utalv
szept. 30
12:00
Óriásit nőtt Radics Gigi kislánya: ilyen elragadóan mutat az énekesnő a tündéri Bellával (Femcafe)
Radics Gigi kislánya elképesztően aranyos: a kétéves Bella napról napra egyre nagyobb, ráadásul most már bölcsődébe jár.

Keresés