Már hagyomány, hogy szeptemberben nagyszabású est keretében köszöntik a megye legkiválóbbjait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima Gálán. Így volt ez idén is: hat kimagasló személyiség vehette át a megye legrangosabb díját.
A koronavírus járvány miatt az elmúlt években sokan vásároltak nyaralót, hogy kiszabaduljanak a kényszerű szobafogságból. Az új tulajdonosok egy része jelentős értéknövelő beruházásokkal tette komfortosabbá, alakította át második vagy akár első számú, télen is lakható otthonná a frissen megszerzett vidéki ingatlant. A nyaralótulajdonosok másik csop
Közös szemétszállító céget hoz létre Budapest és a Mol - legalábbis erről dönthetnek ma a Fővárosi Közgyűlésben. Ha szentesítik a megállapodást, akkor az olajvállalat vezetésével, de a főváros beleszólásával intézik majd Budapest hulladékszállítását.
Szeptember 28-án kezdődik Hanga Ádám és csapata számára a spanyol kosárlabda-bajnokság: a magyar játékos a Real Madrid színeiben küzd a bajnoki címért, ám a Girona elleni első összecsapás sérülés miatt egyelőre kétséges a magyar klasszis számára.
Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét - jelentette a Háárec című újság nyomán az MTI.
Erőteljes motorjaival, hátsókerék-meghajtásával, klasszikus vászontetejével, agilitásra és menetdinamikára összpontosító járműkoncepciójával, valamint utastere progresszív, prémium hangulatával a BMW Z4 modern köntösben kínál hamisítatlan roadster élményt. Minden korábbinál látványosabb kiállásával a modell a sportos adottságok új dimenzióját sugal
A nemzetközi hangulat továbbra sem akar javulni a tőzsdéken, miután a befektetőket továbbra is a jegybanki kamatemelések, és a potenciális recesszió aggasztja - az európai energiaválságról már nem is beszélve. A kamatemelési félelmekre tegnap egy lapáttal rá is tettek a Fed tisztviselői, miután többen azt nyilatkozták, hogy további kamatemelésekre
A minneapolisi Fed elnöke, Neel Kashkari szerint a jegybanknak mindaddig kell emelnie a kamatot, amíg az inflációs alapfolyamatok nem enyhülnek, és még utána is ki kell várnai, hogy meggyőződjön róla, elegendő volt a lépés - írja a Wall Street Journal. Kashkari elmondta: a mostani Fed nem akarja elkövetni a '70-es évek hibáját.
A növényi alapú étkezés egyre népszerűbb ugyan, de természetesen a vörös húsok is részei lehetnek a kiegyensúlyozott étrendnek, ha mértékkel fogyasztjuk őket. Nem minden hús egyforma, és egy adott hús tápanyagtartalma (különösen zsírtartalma és feldolgozottsága) határozza meg, hogy mennyire egészséges a mindennapi fogyasztása. De milyen hatással va
Októberben a vártnál jobban, új mélypontra romlott a fogyasztói hangulat Németországban a nürnbergi GfK piackutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
A McLaren gyakran készít vicces videókat a versenyzőivel. Ezek sok esetben valamilyen mókás feladatról szólnak. Legutóbb azt a kihívást kapta Daniel Ricciardo és Lando Norris, hogy gyermekkori fotóikról ismerjék fel a versenyzőtársaikat. Az első fotó rögtön kihívás elé állította Ricciardót: kiderült, hogy csapattársa, Norris van a képen. Fernando A
Az építőiparban tapasztalt drágulás mértéke az év első felében több mint kétszeresen haladta meg a fogyasztói árak növekedését. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) értékelése szerint az építőipari alapanyag- és építési termékek gyártói az orosz-ukrán háború piaci hatásait, a kivitelezők pedig a beszerzési nehézségeket az év első
A jelenlegi piaci környezet egyértelműen azt mutatja, hogy a készpénzes megtakarítás tévút: az infláció emelkedése miatt, csak Magyarországon közel 1000 milliárd forint tűnhet el.
Björn Lund, a Svéd Szeizmológiai Hálózat (SNSN) szeizmológusa számára egyértelmű, hogy az Északi Áramlaton megfigyelhető gázszivárgások robbantások miatt történtek: „ehhez nem fér semmi kétség” – mondta.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 418 057, közülük 6 204 361-en a második, 3 897 091-en a harmadik, 344 798-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
A tudatos fogyasztók táborának erősödésével párhuzamosan egyre több céget érhet a greenwashing, azaz a „zöldre mosás” vádja: a legújabb esetben a holland versenyhivatal kifogásolta a Decathlon és a H&M fenntarthatósággal kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatait. Az ehhez hasonló vizsgálatok hazánkban is megszaporodhatnak, hiszen a nemzetközi és hazai
A Cruise máris bővítené flottáját és a szolgáltatás működési tartományát, a helyi közlekedési ügynökségek szerint azonban nem élesben kellene fejlesztgetni a kiforratlan technológiát.
A mostani piaci környezetben a családok mellett a vállalatok életében is fokozottan előtérbe kerül az energiahatékonyság. Az alapvető termelési, működési költségek akár a többszörösére is növekedhetnek, ami sok cég esetében végzetes lehet, ha nem tudják a költségeket racionalizálni.
Az ukrajnai Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részén a szavazók 93,11 százaléka, a szakadár Luhanszki Népköztársaságban 98,42 százaléka, a Donyecki Népköztársaságban a 99,23 százaléka, Herszon megyében pedig 87,05 százaléka szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra a szeptember 23. és 27. között megtartott népszavazáson.
Mivel az infláció és az emelkedő kamatlábak miatt a kanadaiak körében egyre nő a „pénzügyi szorongás”, az Interac bankközi rendszert üzemeltető cég egy új módszert vetett be a vásárlók megnyugtatására: egy olyan zeneszámot adott ki, amely a tudatos költekezést hivatott elősegíteni -írja a Finextra.
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és stabil pénzügyi intézmény mintegy 2,3
A tizenegy esztendős Rózsa Benett szülei végre igazságot szeretnének, ugyanis az amerikai Harvard Egyetem professzorainak szakvéleménye szerint egy neves magyar orvos kétszer is félrediagnosztizálta a kisfiút, akinek teljesen feleslegesen műtötte meg az agyát. A bíróság előtt van a hét éve húzódó ügy, de még az előkészítő tárgyalást sem tudják megt
Gyanítjuk, hogy Leonardo Dicaprio exe sejthette, hogy összefut majd volt kedvese új szerelmével, így a modell jelenlétével bevitte a mélyütést utódjának.
Felemás képet mutat az albérletpiac. Országosan a lakbérek augusztusban 24,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, Budapesten pedig 23,4 százalékos volt a drágulás. Havi szinten viszont tovább lassult az albérlet-áremelkedés üteme.
Mindenki találgat, mi történt, de Radosław Sikorski volt lengyel külügyminiszter, jelenleg EP-képviselő már meg is köszönte a dolgot Amerikának. Miért? Lapunk megkereste Sikorskit – amint válaszol, frissítjük cikkünket!
A GKI 3,7 százalékról 4,5 százalékra emelte 2022. évi növekedési előrejelzését, miközben 2023-ra immár nem 2,7 százalékos növekedést, hanem 3,5 százalék körüli visszaesést prognosztizál. A GKI 10 százalék körüli, talán 1-2 százalékponttal magasabb minimálbéremelést valószínűsít.
„Ha tizennyolc éves lesz a gyerek az nem jó, ha ő hetven lesz, most már bele kell húzni!” – figyelmeztette Rácz Jenő zsűritársát a Reggeli stúdiójában. Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra kislánya áprilisban született, egy forgatás előtt pedig Fördős Zé is a karjában tarthatta a kis Kamillát. Zé nem bírta ki, hogy ne szóljon be Rácz Jenőnek az apaságró
Soha többé nem ment volna vissza az iskolába, a gyerekének nem lett volna anyja, a szüleinek nem lett volna többé gyereke – ez a sors várt volna rá az rtl.hu-nak nyilatkozó anya szerint, ha 17 évesen nem esik át abortuszon. Az eláttórendszertől sok támogatást nem kapott, amikor fájdalomra panaszkodott, az őt kezelő orvos csak annyit mondott neki: „
A szállodaipar már a pandémiát is megszenvedte, most pedig az energiaárak drasztikus növekedése sodorja a vállalkozásokat lehetetlen helyzetbe. A hazai szállásadók történetük egyik legnagyobb piaci kihívására készülnek - írja a Portfolio. A legnagyobb üzleti feladvány előtt a wellness szállodák vannak, mert ha nem működtetik a szaunáikat, gőzkabinj
A szeptember jellemzően a csökkenésről szólt a hazai üzemanyagárak esetében, viszont a hónap utolsó napján emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára - írja a holtankoljak.hu.
Tájékoztató levélben értesítette az intézményvezetőket a Külső-Pesti Tankerületi Központ, hogyan kell eljárniuk, ha az iskolában sztrájkra vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésre kerül sor – derül ki a Népszava cikkéből.