Magyarország legkegyetlenebb boszorkányperében tizenkét embert ítéltek máglya általi halálra, a kivégzés színhelye pedig még ma is a Boszorkánysziget nevet viseli.
Az MVM Zrt. 81,1 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első fél évet, míg a tavalyi azonos időszakban 28,3 milliárd forint adózás utáni nyeresége volt - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett konszolidált jelentésből.
Ha depressziósnak érzed magad a hűvösebb, őszi időjárás miatt, akkor nem kell egyből kétségbe esned, ugyanis nyugodtan kipróbálhatsz néhány holisztikus gyógymódot, amelyek kiválóak lehetnek alternatív orvoslás gyanánt.
Elérte legmagasabb pontját a több mint 21 milliárd forintos fejlesztésből megvalósuló győri vízi élménypark, amely a Modern Városok Program keretében épül. A mérföldkő tiszteletére bokrétaünnepet tartottak szerdán. A létesítmény hőellátását…
Az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentésére irányuló jelenlegi kötelezettségvállalás részeként korszerűsítsék minimáljövedelem-rendszereiket.
Az IndyCar azon törekvése, hogy a következő években bővítse 17 futamból álló versenynaptárát, egyre több lehetőséggel találkozik. A RACER információi szerint a széria 2026-ra 20 futamosra bővítené versenynaptárát úgy, hogy szezononként hozzáadna egy-egy versenyt a jelenlegi 17 futamos menetrendjéhez. Az IndyCar első sorban Milwaukee Mile-ra térne v
Két héttel a kórházba kerülése után Alexander Albon már autóba ül a nagy kihívást jelentő Szingapúri Nagydíjon. Nyck de Vries így nem kap második lehetőséget a Williamsben. Az Olasz Nagydíj előestéjén a thai versenyző vakbélgyulladással került kórházba, majd a műtét utáni komplikációk miatt tovább maradt, de nem fordult súlyosra az állapota. „Elősz
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest szerda estére a reggeli szintekkel összevetve, napközben új mélypontra került a frankkal és a dollárra szemben.
Az MVM bevételei nagyrészt az alaposan megemelkedő gáz- és áramárak miatt több mint megduplázódtak, a vállalat 81,1 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első fél évet a tavalyi 28,3 milliárd forint nyereség után.
A Deadpool-filmek egyik leghíresebb vicce hamarosan valósággá válik: a franchise főszereplője, Ryan Reynolds megerősítette, hogy Hugh Jackman fogja játszani Farkast a Deadpool 3-ban. Ryan Reynolds egy videóban jelentette be a hírt, ami elsőre egy Aviation Gin – a márka egykor a színész érdekeltségébe tartozott – reklámnak tűnt, de a felvé
Júliusban enyhített a kormány a vagyonnyilatkozati eljárás szabályain, most az uniós forrásokért cserébe ismét szigorítottak. Ezentúl a GVH elnökének, a köztársasági elnöknek, valamint az Alkotmánybíróság tagjainak és az ő házastársuknak, illetve a gyerekeiknek is be kell számolniuk a vagyonukról. Bővült a nyilatkozat tartalma is. Az ATV Híradójána
A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő – közölte az erdőgazdaság és az MTI. Mészáros Péter…
A kínaiak használt Rolex karórákat, Birkin táskákat vásárolnak, hogy a válság közepette is kielégítsék a luxus iránti vágyukat, míg itthon kiskaput hagytak a vagyonnyilatkozati rendszerben, így a NER kegyeltjei feltehetően még nem szorulnak rá a használt termékekre.
A demonstráció felszólalói szerint a „kormány gyűlöli a nőket”, akiknek „mindig időszerű a méhében turkálni”. Pintér Sándornak emlékművet állítottak a Belügyminisztérium előtt.
Október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon. A cenzus eredményei hosszú távon alapot nyújtanak az országos, regionális és helyi társadalmi, illetve gazdasági fejlesztésekhez. A népszámláláson kötelező részt venni. A kérdőívet az interneten is ki lehet tölteni, erre október 1. és 16. között van lehetőség. Aki nem él az online
Oscar Piastri elárulta, hogy melyik rajtszámmal fog versenyezni jövőre. Az ausztrál versenyző a McLarennél fog debütálni honfitársa helyén, így a szerződések megkötése után már ki is választotta melyik szám szerepel majd a neve mellett. Természetesen procedúrához egy történet is tartozik, amit a 21 éves fiatal készségesen mesélt el. “Amikor a legel
Szente Gréti születésnapján gyűltek össze az egykori exatlonosok, ahol Kempf Zozo kissé kellemetlen helyzetbe került, ugyanis a volt és a jelenlegi barátnőjével együtt töltötte az idejét.
Amikor Lewis Hamilton Forma-1-es pilóta lett, a siker gyorsan jött, de a hovatartozás érzése nem – írja a Vanity Fair. „Nem éreztem, hogy szívesen látnak, nem éreztem, hogy elfogadnak.” - meséli. „Isten tudja, hányan mondják: egy Forma-1-es pilóta nem ilyen. Nem így kell viselkedni. Nem így kell csinálni. Tetoválások? Nem! Egy Forma-1-es versenyzőn
Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyen a három magyarországi induló település közül Székesfehérvár arany minősítést és jógyakorlat különdíjat, Veresegyház ezüst minősítést és elnöki különdíjat, míg Orfű arany minősítést kapott…
A tagállamok által körözött legveszélyesebb bűnözők felkutatásában kéri a lakosság segítségét is az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol), az idei kampányban 92, különböző bűnbandákhoz köthető ember szerepel a szervezet honlapján.