Fűtési gondok miatt jöhet a diákok rémálma: délutáni oktatásra állhat át a Debrecenben található Bethlen Gábor Technikum. A tervek szerint egy épületben, két intézmény oktatását tartanák meg.
A lejáró diákigazolványokat október végéig kell érvényesíttetni – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Shell és a Tesco együttműködésének következő lépéseként a Tesco mini shopok jelenlegi hálózata 2025-ig több mint 100 létesítményre bővül. Mindemellett megnyílt a budaörsi Tesco üzletsorán az új Shell Café, amely az első magyarországi, töltőállomáson kívül működő Shell Café kávézó Magyarországon - írja az áruház sajtóközleményében.
Nemzeti színű baseballütővel indult az ősz első parlamenti ülésére Jakab Péter, akinek fáj, hogy független képviselőként már nem kérdezheti a T. Házban a miniszterelnököt, Orbán Viktort. A Jobbik volt elnöke a Blikknek azt is elárulta, milyen viszonyban van most egykori párttársaival.
Életének 61. évében elhunyt a dél-alföldi mentők karizmatikus alakja, Rotyis Mária főorvos asszony – jelentette be a gyászhírt Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
A berlini ügyészség a volt pártelnök, Jörg Meuthen irányítása alatt a 2017-es választási kampányban elköltött pénzek eredete és felhasználása ügyében nyomoz.
A szakértők szerint Lengyelországban a harmadik negyedévben kevésbé valószínű a recesszió, mivel a termelői árak inflációja stabil marad, és javul az ipari termelés növekedése.
A Manifesto koncepcióautó bemutatásával a Dacia megerősíti azon szándékát, hogy olyan márkaként pozícionálja magát, amely a piacon a legjobb ár-érték arányú, elérhető, robusztus és egyszerű, mégis személyes dizájnnal rendelkező autókat kínálja. "Az autóink fémből, alumíniumból és műanyagból készülnek, varázsolni nem tudunk, de az áraink valószínűl
Az előrejelzések szerint esős hétvége elé néz a mezőny a Szingapúri Nagydíjon. Három év után újra felbőgnek a motorok az ázsiai országban, ám az éjszaki verseny kihívásai mellett az időjárás is tartogat meglepetést a szereplőknek. A Weather.com információi szerint már pénteken a zivatar hangjaira aludhatnak el a versenyzők, ám a 31 fokos hőmérsékle
Tízezrek követelték szerda délután Prágában, Brünnben (Brno), Ostravában és más cseh nagyvárosokban a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását és Csehország "politikai irányultságának módosítását".
Ukrajnának vissza kell szereznie minden megszállt területét, és csakis ezután lehet a háború végéről beszélni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Magyarországon fosztott ki egy Szlovákiából Olaszországba okostévéket szállító kamiont egy öttagú román bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emeltek vádat - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.
Szeptember elején jött a hír arról, a mulatós-sztár, Kis Grófo belépett a Hit Gyülekezetébe, a zenész akkor azt mondta, befogadta szívébe Jézus Krisztust. Egyébként hat éve kacérkodott már ezzel a gondolattal – írja a 24.hu. A Reggeli stúdiójában is ilyen témákról beszélt: “Én római katolikus hitben voltam. Szeretném leszögezni, mindenki hitét ti
Janicsák Veca a közönség szeme láttára vált a címben (saját maga által) megfogalmazott szeretetéhes, sérült kamaszlányból felnőtt nővé. Egy még mindig csak 32 éves nővé, aki túl van rákdiagnózison, méheltávolító műtéten, mélyvénás trombózison, egy váláson és egy kőkemény szembenézésen az egész életét végigkísérő apahiányon. És minderről nyíltan bes
A Facebook-alapító és a Meta-vezér visszaesését a metaverzumba történő befektetése okozta. A Tesla alapítója és tulajdonosa, Elon Musk áll a Forbes 400 leggazdagabb amerikai listájának élén. Musk nettó vagyona egy év alatt több mint 60 milliárd dollárral 251 milliárd dollárra nőtt. A második helyre csúszott vissza 151 milliárd do
Váratlanul legyintett meg a fagyos őszi levegő, amikor kiléptem az ajtón reggel. A vénasszonyok nyara idén elmarad vagy talán októberre csúszik. A forró, száraz nyár után szinte átmenet nélkül toppant be a hideg idő – még nem készültem fel erre.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. minden árváltozás alkalmával, így az október 1-jei gázárváltozással kapcsolatban 2022. október 1. és október 15. között minden földgázügyfelének diktálási lehetőséget biztosít. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal a nyáron kiadott rendeletében földgáz esetében az átlagfogyasztás feletti lakossági pi
A megemelkedett energiaköltségek miatt jelentősen veszített a versenyképességéből a környezeti szempontból leginkább fenntartható szállítási mód, a vasúti áruszállítás, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium javaslata alapján körülbelül 40 százalékkal csökkenhet a vasúttársaságok pályahasználati díja a hálózat-hozzáférési díj (HHD) felárának te
Szerbia nem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszországhoz történő csatlakozásról szóló népszavazásának eredményeit – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök szerdán.
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonnál. Elsőként Keszthelyen és Fonyódon eresztették vízbe a pontyokat, a következő hónapokban a társaság tógazdaságaihoz legközelebb fekvő és megfelelő vízmélységű helyszíneken folytatódnak a munkálatok. A varászlói tógazdaságban nevelkedtek azok a pontyok, amelyeket Keszthelynél engedtek a vízbe. Az őszi tel
Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál. Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád község területén ejtették el.
Itt még messze nem tartunk, de a magyar kormány „nemzeti konzultációjával” is erre való hivatkozással hárítaná át magáról a felelősséget az energiaválság ügyében.
Az olaj- és gázipari vállalatok világszerte kiemelkedő profitot érnek el a megemelkedett termékárak és a kitágult marzsok miatt. Nincs ez másként Oroszországban sem, ahol most arra készül a kormány, hogy megadóztassa az energiacégeket a következő három évben, írja a Reuters.