A legkülönbözőbb tudományos módszerekkel lépnek fel magyar kutatók az aszálykárok ellen. Figyelmeztetnek: a változás iránya egyértelmű, Magyarország is a kifejezetten száraz talajú országok közé került.
Több képviselőtársával közösen Európán kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízott kinevezését kezdeményezte az Európai Bizottságnál Hölvényi György.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6201-en léptek be vasárnap Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5569-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
Smaragd Akadémia néven indít újabb vállalkozást Lakatos Zsófia, az Emerald PR ügynökség tulajdonosa, a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke és Örökös Tagja. A szakember célja, hogy segítséget nyújtson a vállalatok számára az adott kihívásra legmegfelelőbb tréning megtalálásában.„Az elmúlt évek olyan új kihívások elé állították a vállalatokat, amelyek
Az Indotek átadja a csepeli munkásszálló üzemeltetését a fővárosnak télre és beszáll az üzemeltetési költségekbe is. Állítják, eddig hiába kértek, nem kaptak segítséget.
A Gólyahír Alapítvány az Örökbefogadó Családokért szervezésében rendezi meg a programot, melyet a helyi önkormányzat támogat. Az első alkalom ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A fenntarthatósági elv alkalmazására felkészítő képzést szervez gyakorló pedagógusoknak a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) és a Kék Bolygó Alapítvány - közölte a BCE az MTI-vel.
Ősszel és télen üthetnek be a gazdasági szankciók Oroszországban Bod Péter Ákos szerint. Az MNB korábbi elnöke szerint bár az oroszok a háború előtt tudatosan halmozhattak fel tartalékokat, azok már nem tartanak ki sokáig. A szakember szerint Putyin mozgósítása kivonja a munkaerőpiacról a fiatalokat, ami újabb problémákhoz vezethet.
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A dollár ellenében hétfőn a forint új árfolyammélypontot ért el.
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatócsoportja olyan orvosdiagnosztikai eljárást fejleszt, amely lehetővé teszi a nagyon korai fázisban lévő tumoros elváltozások izolálását vérszérummintából, illetve utat nyit az egyénre szabott leghatékonyabb terápiák alkalmazásának. A HCEMM a közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy
Sokat romlott Jávor állapota. Pár évre rá, hogy elfoglalta munkahelyét Budapest brüsszeli kirendeltségének élén, a Mandiner megpróbált utánajárni, mivel múlatja idejét a túlterhelt ökohazafi.
Egy új technológiának köszönhetően visszamenőlegesen is áttanulmányozhatják a régi űrképeket a tudósok, hátha lemaradtak valamiről. A földönkívüliekre vadászó Breakthrough Listen projekt két tudósa a múlt héten bejelentette, hogy egy új technikát fejlesztettek ki a rádióteleszkópok által gyűjtött régi adatok átvizsgálására – írja a Futuris
Habár a kriptósok körében a TradingView számít a legkedveltebb grafikon elemző alkalmazásnak, a hagyományos és forex piacokon még ma is rengetegen használják az évtizedes múltra visszatekintő MetaTrader-t. A jelenleg 5-ös verziószámnál tartó program még 2003-2005 környékén, a hármas verzió kiadása után vált igazán elterjedté, amit számos neves brók
Az olajárak hétfőn már második napja csökkentek, mivel a kamatlábak emelkedése miatt várható globális recesszió miatt csökkenő üzemanyagkereslet miatt félnek a piaci szereplők, és mivel a dollár erősödése korlátozza a nem dollárban fizető fogyasztók nyersolajvásárlási lehetőségeit.
Minden bőrhibával ugyanúgy kell foglalkozni? Nyilvánvalóan nem. A pattanások, mitesszerek és furunkulusok között ugyanis óriási különbség van, és ha nem tudod, hogyan kezeld őket helyesen, maradandó kárt is tehetsz a bőrödben.
Szeptember 26-án – Rákóczi Feri műsorvezetésével – kezdetét veszi a Troll a konyhában című kulináris krimi, amiben minden héten 6-6 celeb próbálja csapatként lenyűgözni a döntőbírót, Wossala Rozinát a nyereményért, de minden nap van valaki, aki titokban azon ügyködik, hogy szabotálja az ételeket. Van, aki előre kidolgozott troll stratégiával érkezi
Rendkívül nagy szükség van a védett természeti területekre, hiszen ezek fizikai és mentális egészségünk zálogai – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 34. Természetjárók Napján, Dobogókőn.
Egynapos üléssel elkezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka; a képviselők három, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat vitáját is lefolytatják.
Megtörténhet. Bár biztosat nem tudni, a gyanú szerint Kolumbiában felbukkanhatott a banángyilkos fuzáriumgomba. Ha valóban ez a helyzet, az a banántermelésre és a banánárakra is hatással lehet.