Megjelent a Ferencváros sportegyesületének Fradista leszek! című mesekönyve. A 72 oldalas mű Gergő és családja rajzokkal illusztrált történetén keresztül mutatja be, hogy lesz egy kisfiú Fradi-szurkoló.
Hamarosan komposztálhatják elhunyt szeretteiket a polgárok Kaliforniában. Az állam kormányzója, Gavin Newsom ugyanis aláírt egy törvényjavaslatot, mely azzal bízná meg az állami tisztségviselőket, hogy kidolgozzák az úgynevezett természetes szerves redukciót, ahol az elhunytak testét tápanyagnak használnák fel a talaj számára.
A Nemzeti Bank a következő kamatdöntő ülésén, a jövő héten határozott kamatemeléssel válaszolhat a folyamatokra, de most már vizsgálja a kamatemelési ciklus lezárását, ami még néhány kisebb mértékű kamatemelést jelenthet a jövő heti lépést követően - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
Idén már 280 esetben kénytelen volt működését kórházi osztály vagy szakellátás leállítani, Kunetz Zsombor egészségügyi közgazdász sokszor személyzethiány miatt, és ezek előfordulása egyre gyakoribb.
A Társaság kiemelten kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán kerékpározókat, hogy közfeladatot ellátó munkatársaik testi épségének védelme, és a biztonságos feladatellátás érdekében a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek.
Az év légitársasága cím mellett elnyerte továbbá A világ legjobb business osztálya, A világ legjobb business osztályú váróterme és A Közel-Kelet legjobb légitársasága címeket is. A Qatar Airways ezzel 7.…
Változik a közösségi és a közúti közlekedés forgalmi rendje hétfő este a Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája labdarúgó-mérkőzés miatt a Puskás Aréna környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
José Mourinho, a Roma focicsapatának vezetőedzője is szerepel a Stormzy nevű brit rapper legújabb videoklipjében. A Mel Made Me Do It című szám szövegében van egy mondat a korábban Angliában szép éveket eltöltő edzőről is: "Inkább nem beszélek, úgy mintha José lennék". A szövegrészlet a portugál mester 2014 márciusi, elhíresült nyilatkozatára utal:
A héten elstartolt a Nyerő Páros vadonatúj évada, melyből máris kiesett két páros. Az egyikük, Détár Enikő és szerelme sérülés miatt volt kénytelen feladni a versenyt, míg Madár Veronikát és férjét a többiek kiszavazták a villából.
Oroszország senkit sem fenyeget atomfegyverrel - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken a kubai rakétaválság 60. évfordulója alkalmából a moszkvai Diplomáciai Akadémián rendezett nemzetközi tudományos konferencia résztvevőihez intézett videoüzenetében.
Hihetetlen, de eltelt egy újabb év, és idén is megrendezésre került a Joy Social Media Awards gálája, amelyen a közösségi média kiemelkedő arcai lettek díjazva.
Az autók károsanyag-kibocsátásának csökkentése jót tesz a környezetnek és a pénztárcának. Az orosz-ukrán háború miatt súlyosbodó energiaválság és a benzinkutak árainak az egekbe szökése miatt az üzemanyag-takarékossági kezdeményezések is megszaporodtak. Ezek közül az egyiket a Google vállalta fel, amely új funkciót vezetett be, lehetővé téve az ún.
Max Verstappen ismert édesapja azt mondja, ott lesz a pálya mellett a következő két nagydíjon, ha a száguldó világbajnoki éllovas megszerezné második bajnoki címét. Matematikailag a Red Bull sztárja a jövő hétvégén Szingapúrban biztosíthatja be a második versenyzői bajnoki címet jelentő diadalát – bár valószínűbb, hogy ez egy héttel később, Japánba
Kris Jenner sokkolta a "The Kardashians" valóságshow nézőit a csütörtöki második évad premierje során, amikor bevallotta, hogy elfelejtette az egyik ingatlanát. Ezt csak pezsgő és ajándékok tárolására használják - elmondása alapján.
Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyo
Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyo
Miután Szabó Zsófi születésnapján Dárdai Blankát ölelve tűnt fel L.L. Junior, úgy tűnik, a rapper felvállalta új kapcsolatát. A Borsnak egy ismerőse mesélt arról, milyen hatalmas a szerelem kettejük között.
Szerintük jó jel, hogy sok orosz nem hajlandó részt venni az Ukrajna elleni háborúban, ezért az ukrajnai menekültek mellett rendszerkritikus oroszokat is befogadnák.
Bár munkájuk miatt gyakran átázott, áthűlt ruhában térnek vissza a bevetésről, csak 18 fokban melegedhetnek majd. Még saját fűtőeszközöket se használhatnak a laktanyáikban.
Hiába fordult az utóbbi hetekben hűvösebbre, nyirkosabbra, csapadékosabbra az időjárás, még lehet melegebb. Legalább pár napra feltehetően megszabadulhatunk a kabátoktól és élvezhetjük a nyarat idéző jó időt. Hiába vagyunk túl a szeptember nagy részén, még nem futottunk ki az időből - írja az rtl.hu. A vénasszonyok nyara nyugodtan beköszönthet októ