Ukrán gyerekeket lát vendégül ezen a héten a Baptista Szeretetszolgálat. A harminc menekült fiatal édesanyjukkal karöltve fedezik fel Budapestet. Szerda délután a Parlament látogatóközpontját tekintették meg a családok.
„Meloni túl közel áll Magyarországhoz és Lengyelországhoz, és rosszul fogunk járni, ha Berlusconi nem lép ki a koalícióból” – áll a brit lap hasábjain.
Az egészséges étrend általános elvein túl számos kutatás foglalkozik a tápanyagok kombinációjával, ezeknek az egészség megőrzésében játszott szerepével. Cikkünkben egy nemzetközileg elismert egészségügyi és tudományos kiválósági központ új kutatási eredményét mutatjuk be, mégpedig az évezred betegségeként számontartott kór vonatkozásában.
Oroszország és Ukrajna háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá mondta a Magyar Nemzet cikke szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban. A kormányfő szerint a háború jövőre is folytatódni fog, ezért több katonára van szükség és az ország védelmére kell készülniük.
Bár a fizikai bankkártyákat korai lenne még nyugdíjba küldeni, hosszabb távon jó eséllyel visszaszorulnak az okoseszközös fizetések, ugyanis kiemelkedő növekedést mutatnak - közölte a K&H. A pénzintézetnél a négy fizetési megoldás, a “digitális kvartett” - az Apple Pay, a Google Pay, a Garmin Pay, Xiaomi Pay - augusztusban átlépte a 3 milliós tranz
Filipánics Bálint már sok helyzetben bizonyította, hogy bizony képes bármilyen helyzetet túlélni, részt vett már a Survivor és a Való Világ műsorokban is. Mostani terve még őt is kizökkenti kicsit a komfortzónájából, a Reggeliben elárulta, hogy párjábal körbe fogják motorozni Magyarországot a határ mentén. Október 10-én indulnak Szegedről, és a ter
Hemingway hagyatékában egy olyan passzív-agresszív történetre bukkantak, amiben kigúnyolja a bokszoló Kid Fitz, vagyis F. Scott Fitzgerald fizikai képességeit.
Október 8-án, szombaton a kicsiké a Müpa. Fülbemászó dallamok, szellemes játékok, elgondolkodtató mese várja a családokat. Bíró Eszter interaktív műsora közben senki se fogja nézegetni az óráját.
Ahogy visszatekintünk II. Erzsébet királynő életére, egyértelmű, hogy figyelemre méltó uralkodó volt. Rendíthetetlen vezetőnek és ügyes diplomatának tartották, és mint kiderült, nagyon simán kezelte a kínos helyzeteket, anélkül, hogy ezt észrevettük volna. 70 éves uralkodása alatt a királynőnek több ezer emberrel kellett találkoznia, üdvöz
Lesz még dolguk és költségük a hatósági áras tűzifát igénylőknek, mire tényleg fűteni tudnak vele. Ráadásul, aki trükközik, az nagyon ráfázhat, duplán verhetik le rajta az árkülönbséget.
Varga Viktor nem éppen hétköznapi életet él. Az énekes őszintén mesélt róla, hogy szerinte miért történnek vele extrém dolgok, valamint vallott szerelmi életéről is.
Nagy indexcsökkenéssel indult csütörtökön a kereskedés az európai értékpapírpiacokon, követve a Fed kamatemelésére reagálva veszteséggel záró amerikai és ázsiai tőzsdék példáját.
Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján a nagymama, első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített, az erről szóló határozat átadásán Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes is jelen volt.
Immár 2. alkalommal indít rendhagyó közösségi véradókampányát a Magyarországi Légimentésért Alapítvány a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen és a Magyar Vöröskereszt és szakmai partnere az Országos Vérellátó Szolgálat: egyszerre 7 helyszínen várják a véradókat szerte az országban!
A tranzakciós illeték kiterjesztése a külföldi szolgáltatókra, azaz például a Wise-ra és a Revolutra, ugyan egyenlő feltételeket teremt a hazai bankszektor és a külföldi neobankok számára a pénzforgalomban, de egyúttal drágább neobanki szolgáltatásokhoz is vezethet itthon. A digitalizációs verseny közepette a hazai pénzintézeteknek komoly terhet je