Az úttörő feminista valójában csak a modernkori nyugati társadalmak első női nadrágját tervezte meg, hiszen a történelem során számos kultúrában viseltek a nők is nadrágot. Például a nomád törzsek nőtagjai - szoknyában nyilván nehéz lett volna megülni a lovat. Elizabeth Millert a 19. század közepén a török nők ruházata inspirálta.
A lettországi partoknál tengeri szélerőmű-parkok fejlesztésére, kivitelezésére és közös üzemeltetésre kötött pénteken keretmegállapodást a lett fővárosban a német RWE energiaipari konszern és a Latvenego helyi áramszolgáltató vállalat.
A terhességgel és fogamzásgátlással kapcsolatos történelmi hiedelmek egyenesen abszurdak. Az alábbi öt mítosz pedig már-már őrültségnek hangzik, mégis évszázadokig ez volt a bevett szokás.
Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Szabó Levente, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatója a keddi budapesti díjátadón elmondta: 2017 óta mecénásai a díjnak, fontos számukra, hogy évről évre átadhatják. “Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiata
Egyre erősödő tiltakozásokról szólnak a hírek a szibériai Irkutszk és Ulan-Ude városából, de hasonló információk érkeztek Habarovszkból és Jakutszkból, míg Moszkvában már 260 tüntetőt le is tartóztattak.
Antonio Giovinazzi kezdte, Nyck de Vries folytatta, Jack Doohan pedig csütörtökön zárja az Alpine hungaroringi tesztjét. Kedden megkezdődött az Alpine három napos magyarországi tesztje, amelyen a francia istálló Antonio Giovinazzit, Nyck de Vries-t és Jack Doohant ülteti be a tavalyi autójába. Az A521-es versenygéppel kedden az olasz pilóta körözöt
Kőművesből lett EU-szerte ismert jogvédő Glonczi László, aki először csak saját gyermekét akarta egy szegregált iskolából egy nem szegregált állami intézménybe átíratni. A roma aktivista az elmúlt évek során százötven diákot emelt ki szegregált iskolákból, és egy állami programot is leleplezett, amely integrációra szánt uniós milliárdokból szegregá
2023-ban olyan energiaárakkal kell kalkulálni, ami a sokszorosa az eddiginek. A közvilágításért 13-szor többet kellene fizetni, de nincs ennyi pénzünk, és nem is akarunk erről megegyezni – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában.
A kilenceurós kedvezményes bérlet már a múlté. Most azonban ismét felcsillant a remény, hogy egész Németországban az emberek január 1-jétől a korábbiakhoz képest némi kedvezménnyel közlekedhetnek a buszokon, a metrón és a távolsági vonatokon is.
Kétségbeesett állampolgárok tömegével menekülnek az Orosz Föderáció területéről a finn határon keresztül. Közel 35 kilométeres sorban várják az autósok az átjutást.
Egy másik pilótával folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy az előző repülés alatt furcsa dolgok történtek - a focista utolsó hangüzenete is félelemről tanúskodik.
Elképesztő vegyi szennyezés jutott Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester tudomására. Mivel személyesen is meg akart győződni a tényekről, vegyvédelmi ruhába bújt, majd leszállt az Illatos úti Budapesti Vegyiművek egyik telephelyének pincéjébe. Videóban dokumentálta a helyzetet.
Magyarország egyik legtehetségesebb énekesnője, Rúzsa Magdi a KINCSEM márkanagyköveteként viseli majd az új magyar divatcipőmárka darabjait, sőt: kreatív tanácsadóként is részt vesz majd a márka életében.
Az európai hivatalnokok újabb felelősségáthárítási kísérletének nevezte Vlagyimir Putyin azt az ötletet, hogy neki küldjék tovább a megugrott gázszámlákat.
Míg az olyan országok, mint Franciaország vagy az Egyesült Államok rendszeresen zsúfolásig megtelnek turistákkal, a világ néhány úti célja nagyon kevés látogatót fogad. Az okok különbözőek, a bonyolult politikától, háborúktól és rezsimektől a földrajzi tá
Még az is lehet, hogy rengeteg szunnyadó fekete lyuk van a galaxisunkban. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint egy nemzetközi kutatócsoport az ESA Gaia űrtávcső adatai alapján megfigyelt egy Naphoz hasonló csillagot, amely kifejezetten furcsa keringési jellemzőkkel rendelkezik. Pályájának jellege miatt a csapat arra a következtetésre
A javarészt gyomor-bél-hasnyálmirigy kiindulású, előrehaladott stádiumú, nem műthető, áttétes tumorok okozta megbetegedésben szenvedőket egy Magyarországon újdonságnak számító eljárással kezelhetik a jövőben a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az úgynevezett neuroendokrin daganatok által okozott megbetegedések k
Kovács Antal és Istovics Gergő a Mediterrán Rally teszt mezőnyében állt rajthoz a vadonatúj Hyundai i20 N Rally2-vel, mely mindig jó kedvre deríti a párost. Nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek a Mediterrán Rallyn a sok eső miatt. Sokan balesetet is szenvedtek a nehéz körülmények között. Kovács Antal és Istovics Gergő azonban egyre inkább megis
A piaci várakozásoknak megfelelő mértékben, 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamatot szerdán az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve.
Rendhagyó szabadulószobában ismerhetik meg másfél héten át az emberkereskedelem figyelmeztető jeleit az emberek. Hollandiából érkezett az a lakókocsi, amely egy ilyen szituációt mutat be. A pécsi egyetem már évek óta együttműködik a holland rendőrséggel ilyen emberkereskedelmet feltérképező kutatásokban.
Az orosz erők szerdán kora este az Ukrajna keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyét lőtték, a támadás következtében egy polgári személy életét vesztette, kettő megsebesült – közölte Valentin Reznyicsenko, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá - mondta a Magyar Nemzet szerda este megjelent írása szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban, ahol arra kérte frakciója tagjait: mindent tegyenek meg azért, hogy Európa legkésőbb év végén visszavonja a szankció
Egymillió dollárért (412 millió forintos) kelhet el Don McLean amerikai énekes-dalszerző és gitáros Vincent van Gogh előtt tisztelgő dalának kézirata egy novemberi New York-i árverésen.
A különleges hangszer-összeállítású trió a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, számos díjjal elismert Borbély Mihály legújabb formációja.