2022-ben immáron 12. alkalommal adták át a Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjakat az üzleti turizmus legjobbjainak. A Business Excellence 2022 díjak ebben az évben olyan cégekhez…
Novák Katalin köztársasági elnökünk úgy látszik jobb helyet kapott Erzsébet királynő temetésén, mint az amerikai elnök Joe Biden. Igaz, nem sokkal, de pár sorral előrébb állhatott a Westminster-apátságban.
A DK-s politikus a párt megbízható, és sokat nyilatkozó figurája, de az eddigi legismertebb produkciója a köztévé székházában lezajlott pankrációja volt.
A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarország sikerrel alkalmazza a dróntechnológiát és a rendelkezésre álló eszközeivel ösztönzi annak elterjedését. – mondta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára,
A közép-európaiak úttörő szerepet visznek, mivel megvédik nemzeteik családjait, biztonságát, igazságosságát, szabadságát és szuverenitását, mindazt, amit mások szükségtelennek tartanak.
Őrsi Gergely tájékoztatása szerint a II. kerület és intézményeinek energiaellátása biztonságban van, de takarékossági lépéseket már tettek – fogalmazott a polgármester a közösségi oldalán.
Sophia Loren páratlan utat járt be, és rengeteg sikerre lehet büszke: az olasz film nagyasszonya elmondása szerint mindig is úgy próbált élni, hogy semmit ne kelljen megbánnia, egy dolgot azonban a mai napig nagyon sajnál.
Évente mintegy 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban, csaknem 15 millió tonnával többet, mint amennyit importálnak - írta kedden a Guardian brit napilap a Feedback EU klímakutató civil szervezet jelentésére hivatkozva.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe. Kitelepítés című regényének alapját az otthon és az apa elvesztése, valamint a gyerek
Napjaink energiaválsága komoly kihívások elé állítja az energetikai vállalatokat és erőműveket. A magyar Enerhash innovatív megoldása az energiaszektorban és az adatközpontok piacában rejlő szinergiákat kiaknázva nyújt lehetőséget a hatékonyságnövelésre. Az energetikai techcég által létrehozott Enerhash Technologies Zrt. több mint 2,5 milliárd fori
Lance Stroll alulértékelt a korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer szerint. A 23 éves kanadai versenyzőt a felületes nézők gyakran elítélik, mint akinek csak azért van biztos helye, mert milliárdos édesapja, Lawrence az Aston Martin tulajdonosa. Surer szerint ugyanakkor Stroll “sokkal jobb versenyző, mint gondolnánk”, és ezt el is mondta a motors
Dél-Korea külkereskedelmi mérlege immár ötödik hónapja hiányt mutat. Egy neves közgazdász szerint ez lehet az egyik jele, hogy az ország gazdasága a 2008-as nemzetközi pénzügyi válsághoz hasonló viharos időszak előtt áll. Az innovációban világbajnok államnak azonban még ennél is nagyobb kihívásokkal kell szembesülnie: ez pedig a népességfogyás, ame
A Spar Magyarország franchise hálózatához már 114 településen összesen 237 üzlet tartozik, amelyek több mint 3 ezer embernek adnak munkát; a partner üzletek árbevétele meghaladta a 82 milliárd forintot tavaly - közölte a vállalat az MTI-vel kedden annak kapcsán, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt nyílt meg az első Spar partner üzlet Móron.
Jövőre is folytatódhat az a trend, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában, miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit. Így minél későbbi évben igényeljük a nyugdíjunkat, annál jobban járhatunk.
A C&A egyszerűvé és kényelmessé teszi a ruhavásárlást, már 20 éve a vásárlók számára. Első magyarországi üzletét húsz évvel ezelőtt nyitotta meg a budapesti Árkádban, és azóta már 34 boltban várja a vásárlókat országszerte. A törekvés azóta sem változott - egyedi vásárlási élmény, és ezen túl a folyamatos fejlődés, és tudatos gondolkodás is fók
Ha valaki néhány éve azt mondta volna, hogy a szén ára kilencszeresére fog emelkedni bő egy év leforgása alatt, valószínűleg kinevettük volna, hiszen éppen abba az irányba mutatnak a globális trendek, hogy egyre kevesebb szenet használunk, főleg mert klímavédelmi szempontból kifejezetten előnytelen. Ehhez képest az energiaválság ezt a narratívát te
Az operatív törzs döntéseinek alapját képező adatok nem ismerhetők meg, nem másolhatók le, de még bírósági eljárásban sem csatolhatók. És ez nem csak a járványügyi, hanem az azóta felállított egyéb operatív törzsekre is érvényes.
A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják - húzta alá az igazságügyi miniszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.
Fontos szem előtt tartani, hogy az élelmiszerek iránti kereslet viszonylag rugalmatlan, a mindennapi betevőre mindig szükség lesz, ezért az ágazatba való körültekintő befektetés, az értékteremtő beruházás mindig megtérül - mondta Nagy István agrárminiszter a 15. Business Days konferencián kedden Tapolcán.
Az Európai Unió Bíróságának állásfoglalása szerint alapértelmezett módon nem, komoly nemzetbiztonsági fenyegetés vagy súlyos bűncselekmények esetén azonban lehetséges az adatok tárolása.
A csalók legtöbbször online piactéren meghirdetett tárgyra jelentkeznek, és arra kérik a hirdetőket, hogy egy weboldalon adják meg a szállításhoz szükséges adatokat – figyelmeztetnek az Erste szakértői.Ez a weboldal a legtöbb esetben egy adathalász oldal, amely egy csomagok küldésével foglalkozó cég oldalát lemásolva kér információkat.A kitöltést k