2022. szeptember 18. vasárnap

szept. 18
12:06
Győzelemre áll a kormány? Akár decemberig is eltarthat a huzavona az EU-támogatásokról (Portfolio)
A hivatalos sajtótájékoztató után megérkezett az Európai Bizottság hivatalos közleménye is a magyar EU-támogatások felfüggesztésének ügyében. Ebből úgy látszik, hogy akár egészen az év legvégéig nyitott maradhat az uniós pénzek sorsa. Egy első szakértői vélemény szerint a fejlemények inkább a magyar kormány szája íze szerint alakulnak.
szept. 18
12:06
Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Mol Dunai Finomítója (Magyar Hírlap)
A karbantartás második fázisa októberben kezdődik.
szept. 18
12:06
Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Dunai Finomító (Demokrata)
A karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik.
szept. 18
12:06
Mennyivel nőtt a lakásvásárlást tervezők fizetése? (Növekedés)
Csökkent a tervezett lakásvásárlásukat részben hitelből finanszírozók átlagos életkora az idén. Az átlagos fizetésük pedig 16 százalékkal 563 ezer forintra emelkedett éves összevetésben - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös szolgáltatása, a Hitelintéző adataiból.
szept. 18
12:06
Dobrev Klára megtartotta első árnyék-miniszterelnöki beszédét (Mandiner)
Az árnyék-miniszterelnök hétfőn ismerteti az árnyékkormány árnyékminisztereinek (árnyék?)névsorát, valamint hisz benne, hogy „Magyarország egy jó ország lehet”. Összefoglalónk.
szept. 18
12:06
Már tesztelik a boxkiállást a Gen3 autókkal (Racingline)
A töltés időtartama miatt az autócsere óta nem volt része a Formula E-nek a kiállás, a Gen3-nál azonban a gyorstöltést alkalmaznák a szabályalkotók. Varanóban, a Porsche vezetésével teszteltek a gyártók, amiről egy érdekes videó került ki: #Gen3 #Formulae Fast Charge Pit Stop practice pic.twitter.com/Is0MA30nka — MK Gooner (@EMKAYdons18) September
szept. 18
12:06
A Fidesz felelőssége, korrupt Orbán-rendszer, szégyen - Érkeznek az ellenzéki reakciók a brüsszeli bejelentésre (rtl.hu)
.
szept. 18
12:08
A magyar gazdaságpolitika jövőjének negyedik pillére: magyar vállalatok (Mandiner)
A jövő kulcskérdései közé tartozik a magyar vállalatok és azok kiemelt ágazatainak megerősítése.
szept. 18
12:12
Húsz évig havi 160 ezer forint egy kedvezőbb lakáshitel ára (Piac és Profit)
Csökkent a tervezett lakásvásárlásukat részben hitelből finanszírozók átlagos életkora az idén. Az átlagos fizetésük pedig 16 százalékkal 563 ezer forintra emelkedett éves összevetésben - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös szolgáltatása, a Hitelintéző adataiból.
szept. 18
12:12
Az Európai Bizottság 3000 milliárd forintot vehet el Magyarországtól (Blikk)
Johannes Hahn, a EU költségvetési biztosa vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján tett bejelentés szerint, a Magyarországnak járó források 65 százalékának felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság. Ha elfogadják a javaslatot, ekkor ez az összeg 7,5 milliárd euró, azaz 3000 milliárd forint elvonását jelentené.
szept. 18
12:12
Így jártak azok, akik a héten a magyar tőzsdébe fektettek - Buksz? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 40 057,18 ponton zárt, a múlt hetinél 853,63 ponttal, 2,09 százalékkal alacsonyabb értéken.
szept. 18
12:12
Vigyázat, ezek a chlamydia tünetei! Tudd meg, mi az a chlamydia, milyen gyorsteszt mutatja ki! (Pénzcentrum)
A leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzések közé tartozik a chlamydia, ami a 25 év alatti korosztály jellemző betegsége sokan nem is tudják, hogy fertőzöttek! Tudd meg, mi az a chlamydia, milyen betegségről van szó és milyen chlamydia teszt elvégzése ajánlott, ha erre a betegségre gyanakszunk!
szept. 18
12:12
Árvízveszélyt hirdettek Horvátországban, egy várost elvágott az áradás a külvilágtól (ATV)
Az özönvízszerű esőzések miatt Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.
szept. 18
12:12
A magyarok nevében Novák Katalin rója le tiszteletét II. Erzsébet ravatalánál (Magyar Hírlap)
A néhai uralkodótól katonai tiszteletadással kísért állami temetés keretében vesznek végső búcsút hétfőn – Már érkeznek a külföldi állam- és kormányfők Londonba.
szept. 18
12:12
Vonzó, de azért számoljunk! Minden tudnivaló a hatósági áras tűzifa vásárlásáról (Bank360 blog)
A kedvezményesen kínált állami tűzifa ára elsőre vonzó, de jó néhány olyan pluszköltség és bizonytalansági tényező van, amit érdemes figyelembe venni a vásárlás előtt. Itt elolvashatsz minden részletet.
szept. 18
12:12
Novák Katalin Londonba indult II. Erzsébet temetésére (Demokrata)
„Isten nyugosztalja a Királynőt!” – írta bejegyzésében a köztársasági elnök.
szept. 18
12:12
Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek (Demokrata)
A lakosságot az árvíz sújtotta területeken a polgári védelem és a tűzoltóság is segíti a védekezésben.
szept. 18
12:12
Szeptember végéig lehet pályázni a kerékpárosbarát címekre (Autószektor)
Aki biciklizik, annak sem tankolnia, sem parkolnia nem kell, és megússza a dugóban veszteglést. A rendszeres testmozgás fitten tart, ha az autó sofőrülése helyett ülünk nyeregbe, a tisztább levegővel, csendesebb utcákkal a többiek egészségéért is tekerünk. Rövidebb utazásokhoz nemigen találni olcsóbb és gyorsabb megoldást a bringázásnál. A folyamat
szept. 18
12:12
Hétfőtől lehet jelentkezni hatósági áras tűzifáért, itt vannak a részletek (rtl.hu)
A részleteket Nagy István agrárminiszter jelentette be a Facebookon.
szept. 18
12:18
Már csak ez hiányzik: az adóemelés miatt is drágul a kakaós csiga (Portfolio)
Az infláción, az árfolyam és energiakitettségen felül csupán a népegészségügyi termékadóból (továbbiakban neta) adódóan darabonként bruttó 40-50 forinttal is emelkedhet egyes sütőipari termékek (kakaós csiga, túrós táska) ára - hívta fel a Portfolio figyelmét egy piaci szereplő, aki szerint a drágulás áldozata nemcsak a kenyerek és péksütemények le
szept. 18
12:18
Ii. Erzsébet királynő kedvence volt, most Katalin hercegné viseli (Glamour)
Szeptember 19-én hétfőn helyezik örök nyugalomra II. Erzsébet királynőt, aki szeptember 8-án hunyt el 96 éves korában, miután 70 évet eltöltött Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség uralkodójaként.
szept. 18
12:18
Az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt uniós források egy részének felfüggesztését javasolja (Növekedés)
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy résznek a kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.
szept. 18
12:18
Régi főzőedényeink – nem csak a konyhát díszítik! (egy.hu)
Időről időre leveszem a polcról öröklött szakácskönyveimet és háztartási tanácsadóimat, mert valahogy mindig akadnak benne új, hasznos, és aktuálisan is alkalmazható ötletek, útmutatók. Így történt ez a napokban is, amikor a régi főzőedényekről olvastam a sárga lapokon, és azon gondolkodtam, bizony nem ártana felkutatni egy-egy megmaradt darabjukat
szept. 18
12:18
Földrajz az egész világ (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Földrajzi Társaság idén lett 150 éves, mely az egyik legnagyobb múltú földrajzi társaság egész Európában. Tudósai az elmúlt évszázadokban megszámlálhatatlan fehér foltot tüntettek el térképről, vagyis nagyon is sokat tettek a nagy közösbe.
szept. 18
12:18
Kína emberek DNS-eit gyűjti, akik semmit nem tehetnek ez ellen (BitcoinBázis)
Kanadai és amerikai kutatócsoportok jelentései szerint a kínai hatóságok összegyűjtik a tibetiek genetikai adatait és adatbázist hoznak létre belőle. Kína
szept. 18
12:20
Jó hír érkezett az üzemanyagról: újra teljes kapacitáson a Mol finomítója (Portfolio)
Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot.
szept. 18
12:24
Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Dunai Finomító (Menedzsment Fórum)
Befejeződött a Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa. A Mol tartotta az ütemtervet, és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot.
szept. 18
12:24
"Eisenhoweri lehetőség" tartalékos katonának lenni (Infostart)
A néhai amerikai elnök szerint bűnt követ el az a politikus, aki nem ad lehetőséget az állampolgárok békeidős katonai képzésére.
szept. 18
12:24
Különleges forintérmét bocsátanak ki hazánkban (ATV)
Az új érmét jövő hét pénteken Richter Gedeon születésének 150. évfordulójára bocsátja ki a jegybank.
szept. 18
12:24
Mentőöv: a kormány támogatja az energiaintenzív termelő kkv-kat (Agroinform)
A program október 1-től indul, 2023 végéig tart.
szept. 18
12:24
III. Károly kegyetlen döntést hozott Harry hercegről és Meghan Markle-ről (Promotions)
A király döntött: Harry és Meghan nem lehetnek ott.
szept. 18
12:24
Novák Katalin már Londonban van, hogy a magyarok nevében lerója tiszteletét ll. Erzsébet ravatalánál (rtl.hu)
A magyar köztársasági elnök a férjével érkezett meg Londonba.
szept. 18
12:24
Dobrev Klára megtartotta első árnyék-miniszterelnöki beszédét (rtl.hu)
Hétfőn mutatja majd be árnyékkormánya tagjait. Szerinte Magyarországnak elsősorban szolidaritásra van szüksége.
szept. 18
12:30
Így búcsúztak Ii. Erzsébet királynőtől az unokái – A megható képeken Harry herceg is feltűnik (Blikk)
II. Erzsébettől, az egykori angol királynőtől tegnap nyolc unokája búcsúzott el, Harry és Vilmos pedig egyenruhában öltözve rótták le a tiszteletüket nagymamájuk előtt.
szept. 18
12:30
Hódító útjukon az ívhegesztő robotok (autopro)
Éppen ezért érdemes áttekinteni, hogy hogyan is épülnek fel ezek a rendszerek, illetve beszerzésükkor mire érdemes odafigyelni.
szept. 18
12:30
G.w.M rosszul lett a koncertje előtt, ezért le kellett mondani a bulit is (SzMo)
Betegség miatt le kellett mondania G.w.M-nek a hétvégi pécsi fellépését.
szept. 18
12:36
Rákapcsolt a Mol (Piac és Profit)
Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot.
szept. 18
12:36
Hadházy az uniós forrásmegvonásról: megértették-e Brüsszelben, hogy a korrupció az egész Orbán-rendszer lényege? (SzMo)
A független képviselő szerint „a szabadságot nem az EU fogja kivívni helyettünk, azt csak mi magunk tudjuk megtenni!”
szept. 18
12:42
Magas fizetése van annak, aki most lakáshitelt vesz fel (Privátbankár)
Csökkent a tervezett lakásvásárlásukat részben hitelből finanszírozók átlagos életkora az idén. Az átlagos fizetésük pedig 16 százalékkal 563 ezer forintra emelkedett éves összevetésben - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös szolgáltatása, a Hitelintéző adataiból.
szept. 18
12:42
Kárpátalján is sokat tett a Tiszai PET Kupa (Infostart)
A Tisza forrásvidékét is sikerült elérniük a folyó megtisztítását célzó, szemléletformáló Hulladékmentes Tisza program szakembereinek. A Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola Magyarország által létrehozott kezdeményezésben 2019 óta több mint 100 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót, és számos technológiai újdonsá
szept. 18
12:42
A német rendőrség már készíti a vészhelyzeti tervet (Demokrata)
A tervek arra az esetre vonatkoznak, ha a város energiahálózata összeomlana.
szept. 18
12:48
Házasodna a gazda: Péter elárulta, hogy hogyan alakul a szerelmi élete a műsor óta (Blikk)
Pénteken véget ért a Házasodna a gazda 5. évada, ahol kiderült, hogy végül kit választottak a gazdák.
szept. 18
12:48
Romániában már havazott (Demokrata)
Romániában több helyütt havazott vasárnap a magas hegyekben, az ország déli részén pedig fákat döntött ki a szélvihar, a kikötőket lezárták.
szept. 18
12:48
Fürjes Balázs: Magyarország megkapja, ami megilleti! (Mandiner)
Brüsszelben végül csak felülkerekedik a józanság.
szept. 18
12:50
Hont András: Az Unió végül be fogja nyelni a magyar árnyékintézkedéseket (Mandiner)
A maradék pénzt a kormány hitelből pótolhatja – mégpedig a kínaiaktól.
szept. 18
12:54
Ujhelyi az uniós pénzekről: minden eurocent veszteség a Fidesz felelőssége (ATV)
Az MSZP is reagált arra a hírre, hogy az Európai Bizottság meghozta a döntését a magyar jogállamisági eljárása ügyében.
szept. 18
12:54
36 kirgiz katona halt meg a tádzsikokkal vívott összecsapásokban a határon (444.hu)
Tádzsik áldozatok is vannak, de Dusanbe még nem közölt hivatalos adatokat.
szept. 18
12:54
Hatalmasak a sorok II. Erzsébet ravatala előtt, érkeznek a kormány- és államfők is, Biden már Londonban van (SzMo)
Az amerikai elnök az egyetlen a külföldi vezetők közül, aki a királynő búcsúztatási szertartásainak helyszíneire saját hivatali járművével és saját biztonsági kíséretével utazik.
szept. 18
12:54
Ukrajna jobban uralja az Eu repceimportját, mint valaha (Mezőhír)
A háború sújtotta ország az Eu repceigényének kétharmadát biztosítja.
szept. 18
12:54
Vastaps, lelkesedés: Dobrev Klára meghirdette Magyarország első árnyékkormányát (Nyugati Fény)
Van másik út.

Keresés