A nyári hónapok után az év utolsó szakaszára is kedvezményes árú közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Berlinben - döntött a tartományi rangú német főváros vezetősége csütörtökön.
Mit lehet tenni akkor, ha elhamarkodtuk a nyugdíjigényünk benyújtását és később meggondoltuk magunkat? Van-e mozgástér egy már meghozott döntésünk megváltoztatására? Az ado.hu írásából komoly és nagyon hasznos információkat tudhatunk meg a témában. (Javaslat: a cikket alaposan olvassuk végig, mert akkor "áll össze a kép" - a szerk.)
Újabb és újabb vírus hullámról szólnak a híradások. Egyesek már kezdenek belefásulni, míg mások egyre jobban pánikolnak. Utóbbiak vannak egyre többen. Mivel a félelem jelentős mentális stresszt jelent, gyengíti az immunrendszert. Ezért nem a pánik a megoldás, hanem a tudatos életmód.
Az amerikai Google kínai megfelelőjeként emlegetett keresőportáljáról ismert tech vállalat, mely az önvezető járművek felé is terjeszkedik 2023-ra tervezi az innovatív autót a közönség elé tárni. A Baidu tervei szerint robotaxik tízezrei fognak szolgálatban állni a közeljövőben.
A Ráknak ideje rávenni a családtagjait is a spórolásra a jelenlegi helyzetben, a Vízöntőt pedig depresszióssá teheti a mostani idő, de nem szabad befordulnia.
10 éves platánfám törzsén szép, sárga csíkos, a képen látható cincérek élnek. A fa növekedése leállt, legyengült. Lehet kapcsolat a fa állapota és a cincérek között?
Fokozott tempót diktálnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál, igaz, még bőven van tér a növekedésre – közölte Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. Augusztusban a K&H-nál elérhető négyféle fizetési rendszerhez, az Apple Pay-hez, Google Pay-hez, a Garmin Pay-hez és a Xiaomi Pay-hez, vagyis a “digitális kvartetthez” köt
Gisele Bündchen legendás brazil szupermodell a kifutót a családra, a tudatosságra és a környezetvédelemre cserélte. Hosszú idő óta először őszintén mesélt terveiről és arról, hogy mennyire elégedett életének azon fejezetével, amelyet távol töltött a reflektorfénytől.
A cukorbetegek sokkal hajlamosabbak a test bármely területén kialakuló fertőzésekre, mint a diabéteszben nem szenvedők. Ráadásul a fertőzések nemcsak gyakoribbak, de általában komplikáltabbak és nehezebben kezelhetők náluk. Ez azért van, mert a cukorbetegség befolyásolja az immunrendszert.
Az idén öt százalékkal több ásványvíz gyártását tervezi a Coca-Cola HBC Magyarország, tavaly mintegy 100 millió liter vizet palackoztak a cég zalaszentgróti gyárban, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A Vatikán 2000 éves történetében nem minden pápa volt olyannyira ünnepelt és igazságos, mint a jelenlegi Ferenc pápa. Voltak bitorlók, szexmániásak és háborúskodók. A pápaság évszázadokon át az európai hatalmi politika középpontjában állt, és akik viselték köpenyét, „méltó" kegyetlenséggel cselekedtek. Íme egy rövid ízelítő a történelem legrosszabb
Az Egyenes Beszéd című televíziós műsor vendége volt Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, aki szerint az oroszoknak az a gondolata, hogy az ukránok feltétel nélkül adják meg magukat arra mutat, mennyire nyitottak a tárgyalásra.
Tovább drágulhatnak a következő betakarítási időszakra azok az élelmiszerek, amelyekre az árstop nem vonatkozik. Az Európai Unióban jelenleg csak három országban magasabb az infláció, mint Magyarországon, az élelmiszer-drágulás pedig a legmagasabb. Az ATV Híradójának nyilatkozó szakértő szerint az infláció tovább száguld: további áremelkedések várh
Térképes alkalmazás segíti mostantól a fővárosiakat abban, hogy a tetőfelületük mekkora része alkalmas a napenergia hasznosítására. Elkészült a Budapesti Szolár Térkép, Magyarország első napos potenciáltérképe.
A lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba 2014-2021 között – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság közleménye szerint az egy számlás előfizetésre jutó havi átlagos percforgalom és a hívások átlagos hossza is több mint negyve
Végérvényesen megérkezett az ősz: csípősen hidegek a reggelek, az eső sem marad el és a szél is feltámadt mostanában. Tehát itt az igazi jakuzzi szezon! Hogy miért ősszel a legjobb belemerülni a masszázsmedencénkbe? Mutatjuk! De a legegyszerűbb, ha megtapasztalja!
A szezon legdrámaibb versenyén a 16-ból 12 playoff versenyzőt ért probléma, végül Chris Buescher megérdemelt győzelmet aratott. Chris Buescher pályafutása második győzelmét aratta Bristolban, miután az utolsó körökben visszaverte Chase Elliott támadásait, és megnyerte a bristoli 500 körös éjjeli száguldást. Buescher kihasználta azt, hogy az utolsó
Az Európai Bizottság szinte biztosan újabb uniós pénzek befagyasztását javasolja majd a Magyarország elleni jogállamisági mechanizmus keretében, erősítette meg lapunknak egy brüsszeli forrás. A Bizottság értékeli, hogy az Orbán-kormány hajlandó reformokra a közbeszerzések és a korrupció elleni küzdelem terén, de elvárja ezek megvalósítását. Erre né
Bár a jövő júliusra tervezett NASCAR chicagói utcai futam eredeti bejelentésében még az szerepelt, hogy lesz IMSA futam, mégsem lesz. A széria megerősítette, hogy 2023-ban biztosan nem lesz sportautóverseny Chicago utcáin. Bár nem volt várható, hogy az IMSA valamelyik kiemelt szériája, például a WeatherTech SportsCar Championship vagy a Michelin Pi
Egyre többen választják repülés helyett inkább a környezetbarátabb vasúti közlekedést. Az Omio legújabb felmérése 25 olyan európai útvonalat tárt fel, ahol mindent összevetve gyorsabban célba érhetünk vonattal, vagy akár busszal, mintha repülőre ülnénk. A közvélekedés úgy tartja, hogy a repülés a leggyorsabb módja annak, hogy eljussunk A pontból B
Egy tanulmány során magas finomított szénhidráttartalmú étellel etettek fiatal és idősebb patkányokat, majd utóbbiak csoportja mindössze négy hét leforgása alatt riasztó tüneteket mutatott.
Olvasom a híreket, és nem hiszek a szememnek. Már átsiklottam a rezsi/kata/Brüsszel/kerítés sorokon, és itt az újabb: az abortusz. Én még olyan világból jövök, ahol nem néztünk vacsora közben hüvelygombát és intimbetétet, nem küldtük a boltba az első randi után a kiválasztottat tamponért. Nem volt szokás kiteregetni sem a menstruációt, sem más inti
Két év kemény küzdelem és rehabilitáció után ismét megtapasztalhatta Zsilli Patrik a járás örömét. Bár tíz méternél még nem tud nagyobb távot megtenni, minden esély megvan arra, hogy hamarosan végleg a sarokban hagyhatja porosodni kerekesszékét. A pécsi tinédzser a 16. születésnapján bénult le nyaktól lefelé, miután ugrás közben megcsúszott és szer