2022. szeptember 16. péntek

szept. 16
19:48
Már a sorban álláshoz is sorban állnak II. Erzsébet ravatalához (SzMo)
A királynő ravatalához kanyargó 8 kilométeres sort már nem tudják tovább bővíteni.
szept. 16
19:48
A feleség az ágyból segíti férje előléptetéseit, évek óta lefekszik annak főnökével (Promotions)
Szegény férje minderről persze nem tud, ellentétben több százezer Twitter-felhasználóval.
szept. 16
19:48
Mégsem olyan felhőtlen az egyetértés az oroszok és a kínaiak között az ukrán kérdésben (Helló Magyar)
Míg az invázió kezdetén "korlátlan partnerség" jellemezte a két ország viszonyát, úgy tűnik, ez már egyáltalán nincs így
szept. 16
19:54
Béres Anett végre megszabadult a fűzőjétől, és egy hónap múlva talán már járni is fog (rtl.hu)
A legnagyobb öröm számára, hogy két hónappal a teaszeánsz sokkja után végre újra beülhet a fürdőkádba
szept. 16
20:00
Putyin szerint azért tart még a háború, mert Ukrajna nem hajlandó tárgyalni (Menedzsment Fórum)
Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében – fogadkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök.
szept. 16
20:00
Súlyosbították a büntetését: 15 évet kapott a magatehetetlen anyját elhanyagoló pápai nő (Femcafe)
A Győri Ítélőtábla súlyosította annak a pápai nőnek a büntetését, aki magatehetetlen anyját elhanyagolta. Tettét védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésnek minősítette, és 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta – közölte kedden az eredményesen fellebbező Győri Fellebviteli Főügyészség.
szept. 16
20:06
Palkovics László megígérte: 2024-től jönnek a visszaváltható PET-palackok (Portfolio)
2024 januárjától kötelezően visszaválthatók lesznek az eldobható italcsomagolások – válaszolta Palkovics László technológiai és innovációs miniszter a Greenpeace felvetésére. A zöldszervezet üdvözli a lépést, de ennél jóval ambiciózusabb célkitűzéseket vár a kormánytól. Szerintük az egyszer használatos csomagolóanyagok visszaszorításához az újratöl
szept. 16
20:12
Üzembe áll a Dunapack új csomagolóanyag gyára Dunavarsányban (ProfitLine)
Szeptember közepén kezdi meg a próbaüzemet a Dunapack csomagolóanyag-gyártó vállalat csaknem 24 milliárd forintos beruházással felépült új telephelye - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
szept. 16
20:12
Soltész Miklós: aki nem az országot szolgálja, kizárja magát az összefogásból (ATV)
A magyar emberek összefogásának fontosságát hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogát városnapi ünnepségén pénteken.
szept. 16
20:12
Ricciardo elfogadja, ha nem lesz ott a 2023-as rajtrácson (Racingline)
A jelenleg 2023-as ülés nélkül álló Daniel Ricciardo már ott tart, hogy elfogadja, ha végleg nem jut neki hely jövőre egy versenyképesebbnek számító csapatnál. Az ausztrál versenyzőtől szerződése lejárta előtt vált meg a McLaren, hogy az újonc Oscar Piastrit ültessék a helyére. Ricciardo ugyan tavaly nyert egy versenyt Monzában, de az elmúlt másfél
szept. 16
20:18
Lengyelország aláírta a dél-koreai FA-50-es vadászgépek beszerzéséről szóló szerződést (Adózóna)
Aláírta pénteken Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes és nemzetvédelmi miniszter a 48 darab dél-koreai FA-50 típusú vadászgép beszerzéséről szóló 3 milliárd dollár értékű szerződést – közölte az MTI.
szept. 16
20:18
Sosem volt még olyan forró a Föld, mint napjainkban (Femcafe)
Az Ensz főtitkára szerint elérkezett az idő, hogy a klímaváltozás megállításával kapcsolatos ígéretekből végre tettek legyenek.
szept. 16
20:18
Él és virul a Közút munkatársai által megmentett kiskutya, akinek nevét szavazással döntötték el (SzMo)
A Magyar Közút munkatársai nemrég egy csepp, alig 4 hetes kölyökkutyát mentettek meg munka közben. Azóta teljes értékű tagja lett a mérnökségnek.
szept. 16
20:18
Néhány óra leforgása alatt négy, oroszok által kinevezett tisztviselő ellen követtek el merényletet Ukrajnában (SzMo)
A szakadár hatóságok egyértelműen az ukrán vezetést tették felelőssé a halálesetekért.
szept. 16
20:18
Ha mai utad forgalmi vizsga lett volna, átmentél volna? (Autószektor)
Egy készülő felmérés kapcsán játszottam el a gondolattal, hogy mi, mindennapi sofőrök vajon hány kisebb-nagyobb szabályt szegünk meg, akár naponta. A szabálytalan vezetésben nem csak az játszik szerepet, hogy a jogosítvány megszerzése után gyakorlatilag soha többet nem kell számot adnunk a tudásunkról, hanem az is, hogy a meglévő szabályokat mi mag
szept. 16
20:18
30%-os zuhanás? Tényleg ez vár a kriptopénzekre is? (BitcoinBázis)
Volatilitás van a levegőben – állítja a milliárdos befektető. A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen Joe Biden elnöknek a
szept. 16
20:18
Van, ami nem változik – A Nascar-bajnok beszólt a Forma-1-nek (Racingline)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a Red Bull kukázta a Colton Herta-projektet, miután kiderült, hogy az...
szept. 16
20:18
Világszerte négymilliárd ember követheti II. Erzsébet hétfői temetését (rtl.hu)
II. Erzsébet hétfői temetéséig bárki leróhatja tiszteletét a királynő koporsója előtt. Londonban már pénteken kora hajnalban is gyászolók ezrei várakoztak a Temze partján. A nyolc kilométeres sorban a szerencsések még David Beckhammel is találkozhattak, aki szívesen fotózkodott a rajongókkal. Szellő István csütörtökön érkezett meg az Egyesült Királ
szept. 16
20:20
Nem takarta el teljesen a fejét az iráni nő, agyonverhették az erkölcsrendészet emberei (rtl.hu)
A rendőrség mindent tagad, szerintük hirtelen kialakuló szívproblémák jelentkeztek a 22 éves nőnél, azért halt meg több nappal a letartóztatása után.
szept. 16
20:30
Ombudsman: hátrakötött kezű, agyonlőtt ukrán katonák holttesteit találták az izjumi tömegsírban (ATV)
Mintegy húsz ukrán katona holttestét találták hátrakötött kézzel az orosz megszállás alól néhány napja felszabadított Harkiv megyei Izjumban fellelt tömegsírban - közölte pénteken újságírókkal Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa.
szept. 16
20:30
Brutális átváltozás? Így néz 46 évesen a Spice Girls szőke csúcsbombázója, akibe fél Magyarország szerelmes volt (Promotions)
Baby Spice már 46 éves.
szept. 16
20:30
1200 slukkos e-cigivel volt megpakolva a bolgár furgon (Üzletem)
A NAV munkatársai az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásán kapcsolták le a közelmúltban azt a bolgár teherautót, ami illegálisan 16 500 elektronikus cigarettát szállított Franciaországba.
szept. 16
20:30
Mindketten messziről érkeztek a mentorok elé, de megérte – Sophia Németországból, Berni Erdélyből (rtl.hu)
Az X-Faktor két múlt heti továbbjutójában az a közös, hogy mindketten gitározni tanultak először az iskolában, és mindketten elég messziről érkeztek a mentorok elé. Sophiát a barátai nevezték be a tehetségkutatóba, Berni pedig a gyergyószentmiklósi Baricz Gergő és a Bagossy Brothers Company példáját követheti.
szept. 16
20:36
Eurojackpot: gigászi forintmennyiség, 6.4 milliárd forint várt egy szerencsésre - mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Mutatjuk a péntek legfontosabb számait.
szept. 16
20:36
Képek: Így teszteli Álex Palou és Pato O’Ward a McLarent (Racingline)
Az IndyCaros pilóták, Álex Palou (Chip Ganassi Racing) és Pato O’Ward (Arrow McLaren SP) Barcelonában tesztelhette a McLaren MCL35M-et. Pato O’Ward már tavaly év végén, az Abu-Dhabi szezonzáró után rendezett fiatal versenyzőknek tartott teszten már kipróbálhatta magát egy F1-es autóban, és akkor ódákat zengett róla. Most nem változott a helyzet: Má
szept. 16
20:36
Magyar hangja: közismert szinkronhangok mesélnek a szakma történetéről (rtl.hu)
Közismert szinkronhangok, akik szinte megszámlálhatatlan filmben adták hangjukat a szereplőknek. Ők is benne vannak a Magyar hangja… című filmben, amely a magyar szinkronszakma történetéről szól. A mozis premier után a film az RTL Magyarország platformjain lesz látható.
szept. 16
20:42
18+ Szilágyi Liliána megdöbbentő vallomást tett apjáról a bíróságon (ATV)
Pénteken megkezdődött a becsületsértéssel vádolt Szilágyi Liliána tárgyalása. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó tavaly decemberben tett drámai bejelentést, miszerint fiatalkorában édesapja szexuálisan molesztálta – közölte a Blikk.
szept. 16
20:48
Kulcsár Edina és G.w.M egymással fognak versenyezni a TV2 új valóságshowjában (SzMo)
Egy villában fognak lakni Gáspár Evelinnel és Varga Viktorral is.
szept. 16
20:54
Az USA-t frusztrálja, hogy ilyen lassan fejtik ki hatásukat az Oroszország elleni szankciók (rtl.hu)
Amerikai tisztviselők szerint csak jövőre fogja érezni igazán a nyomást az orosz gazdaság.
szept. 16
21:12
A kánikula hatása? 16 százalékos a halálozások számának emelkedése Európában (ATV)
Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentéséből.
szept. 16
21:12
Elárverezte Elon Musk exe az egyetemi fotóikat és emléktárgyaikat (SzMo)
A fotók és emléktárgyak 165 ezer dollárért keltek el.
szept. 16
21:12
Hamilton: Azt mondták nem vagyok elég okos (Racingline)
Lewis Hamilton támogatja azokat az intézkedéseket, amik a menekült gyerekek beilleszkedését segítik. Az UNHCR (ENSZ Menekültügyi főbiztosa) a menekülni kényszerülő fiatalok oktatásáért harcol. Felméréseik szerint több, mint 10 millió fiatalkorút kellet kitelepíteni, így ők nem jutnak megfelel ellátáshoz és a tanuláshoz való joguk is sérül. A hétsze
szept. 16
21:12
A köztévétől leköszönt Németh Balázs: „A demokratikus vitáknak semmi értelmük nincsen” (rtl.hu)
Az állami tévé egykori arca a Partizánnak azt mondta: egy kormánypárti véleményre hat ellenzéki vélemény jutott az M1 híradójában.
szept. 16
21:14
Nascar: Több évre hosszabbított Larsonnal a Hendrick Motorsports (Racingline)
Kyle Larson jelenlegi szerződése 2023 végéig szól, a Hendrick Motorsports azonban úgy döntött, már most...
szept. 16
21:18
Rengeteg magyar család még ezt sem engedheti meg magának: kemény árat fizetnek érte (Pénzcentrum)
Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el otthoni net, illetve a nagyképernyős tartalomfogyasztást lehetővé tévő valamilyen eszköz asztali gép, laptop, okostévé vagy tablet.
szept. 16
21:18
Budapestre látogat a világ egyik legnépszerűbb írója (Femcafe)
Malcolm Gladwell, a Fordulópont, a Kivételesek, az Ismerős ismeretlenek és számos más bestseller szerzője a Brain Bar vendége lesz szeptember 29-én.
szept. 16
21:18
A csecsen elnök felhívására toboroznának önkénteseket az orosz hadseregbe – egyelőre nem sok sikerrel (Helló Magyar)
Nem igazán tolonganak a csecsen elnök felhívására a harci vágytól égő orosz hazafiak
szept. 16
21:24
DNS-teszttel igazolná ez a férfi: ő a trónörökös - „Károly király és Camilla a szüleim” (ATV)
Évek óta küzd, hogy kiderülhessen az igaza, Erzsébet királynő halála után pedig arculcsapásként élte meg, hogy nem ő, hanem Vilmos lett a trónörökös.
szept. 16
21:24
A hőség miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg júliusban az EU-ban (SzMo)
Magyarországon 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.
szept. 16
21:24
Állami gondozott és menekült gyerekek jutottak ki Magyarországról egy labdarúgó-világbajnokságra (rtl.hu)
Kijutott az utcagyerekek futball-világbajnokságára a magyar csapat. Az Oltalom SE színeiben állami gondozottak, menekültek és egyéb hátrányos helyzetű gyerekek fociznak. Hiába jutottak ki azonban a vb-re, még nem gyűlt össze az a hárommillió forint, ami a gyerekek repülőjegyének megvásárlására kellene.
szept. 16
21:36
Két év szünet után visszatér az Oktoberfest, de az infláció miatt fájdalmasabb lesz a berúgás (rtl.hu)
A vásárlók és a sörfőzők is megérzik, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
szept. 16
21:36
Vadon Jani a várak szerelmese, most egy új műsorban foglalkozhat szenvedélyével (rtl.hu)
Vadon Jani évtizedekig dédelgette álmát, gyerekkora óta szenvedélyesen rótta az utakat, bevette a várakat, őrizte a legendákat. Mostantól Egertől Cseszneken át Visegrádig vagy Szigligetig mi is vele mehetünk, bevehetjük, elfoglalhatjuk, megérthetjük a várépítők és foglalók észjárását is. Jön a Várfoglalók című műsor minden vasárnap délután a Spektr
szept. 16
21:42
Baba-mama tábort szervezett Berki Mazsi, 282 ezer forint a páros beugró (rtl.hu)
Ezért viszont jár meditáció, sőt meditáció a barlangfürdőben is.
szept. 16
21:48
Fucsovics legyőzte az ukránokat (ATV)
Fucsovics Márton megnyerte pénteken a harmadik egyes mérkőzést, így a magyar teniszválogatott 3-1-re legyőzte az ukránokat Vilniusban a Davis Kupa osztályozóján.
szept. 16
21:48
Júliusban 53 ezerrel többen haltak meg hőhullámok miatt az Európai Unióban (rtl.hu)
Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.
szept. 16
21:54
12 órát állt sorban David Beckham, majd elsírta magát II. Erzsébet ravatala előtt (SzMo)
Videó is készült a pillanatról, ahogy lerótta a kegyeletét.
szept. 16
21:54
Megvan a Bmw M3 Touring magyarországi ára (Autószektor)
A BMW M GmbH új karosszéria-kialakítással bővítette nagyteljesítményű portfólióját a prémium középkategóriában. Az első BMW M3 Touring a BMW M modellek lélegzetelállító menetdinamikáját, versenyautós agilitását és mérnökien precíz irányíthatóságát kompromisszumoktól mentes hétköznapi használhatósággal és végtelen funkcionalitással egyesíti. Egyedül
szept. 16
21:54
Különös okból indult fogyasztóvédelmi vizsgálat az Aldi ellen (rtl.hu)
Minden alkoholvásárlásnál személyit kérnek, nem számít az sem, ha látványosan 18 év feletti a vásárló.
szept. 16
22:00
Megszüntetnék az ingyenes parkolást Józsefvárosban (Portfolio)
Józsefváros megszüntetné az ingyenes parkolást 2023 januárjától, a képviselő-testület már a jövő csütörtöki ülésén tárgyalhatja a javaslatot – írja a Népszava.
szept. 16
22:00
Fucsovics győzött, így a Davis Kupában Magyarország - Ukrajna 3-1 (ATV)
Fucsovics Márton megnyerte pénteken a harmadik egyes mérkőzést, így a magyar teniszválogatott 3-1-re legyőzte az ukránokat Vilniusban a Davis Kupa osztályozóján.

Keresés