Az orosz birodalmi gondolat és terjeszkedés független volt a rendszerektől és államformáktól - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE)
A Közép-Duna mente hazánk legújabb kiemelt fejlesztési térsége, mely három megye közös metszete, s 99 települést foglal magába. A térségben működő Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közösen nyert el pályázatot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, melynek legfőbb célja a precíziós mezőgazdasági technológiák bevezetésének é
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója budapesti sajtótájékoztatón.
Nem várt leletre bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a Ferenczy Múzeumi Centrum megbízásából végzett ásatáson. Egy váci mélygarázs építése előttimegelőző régészeti feltárás során egy bronzkori kerámiatöredékeket, illetve egy legalább két, neolitikumra visszavezethető, cölöpszerkezetes házat találtak hozzátartozó tároló- és anyagnyer
Svájc pénteken úgy döntött, hogy teljes mértékben felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást, csatlakozva az Európai Unió hasonló intézkedéséhez.
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója Budapesten.
Ha az Európai Unió továbbra is blokkolja az eredetileg Lengyelországnak szánt eurómilliárdokat, akkor Varsó ázsiai hitelekkel pótolná a hiányzó pénzt, mondta a lengyel miniszterelnök-helyettes, Piotr Glinski egy interjúban – amit a G7 vett észre.
2022. augusztus 31-én megszűnt a régi kata. Aki még tudta, az utolsó napokban „kiszámlázhatta” magát, de még így is csak kevesen érték el a 12 millió forintos keretet.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat Comirnaty, valamint Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájának jelenlegi, feltételes forgalomba hozatali engedélyénék átsorolását javasolja szabványos forgalomba hozatali engedéllyé - közölte az uniós ügynökség pénteken.
A Gazprom után egy újabb orosz energetikai óriásvállalat, a Rosznyeft helyi érdekeltségét is állami vagyonkezelői felügyelet alá veszik Németországban - közölték pénteken. Olaf Scholz kancellár azzal indokolta a lépést, hogy Oroszország nem megbízható partner.
A Bamosz-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,5 százalékkal, 200 milliárd forinttal 8176 milliárd forintra nőtt augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel pénteken.
A földgázpiacon kialakult extrém árhelyzet mind a hazai földgázkereskedők, mind pedig a fogyasztók számára korábban nem tapasztalt következményekkel jár. Az ellátás biztonsága érdekében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívja a földgázkereskedők figyelmét, hogy ügyfeleiknek időben adjanak a kockázati besorolásuknak megfel
Svájc pénteken úgy döntött, hogy teljes mértékben felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást, csatlakozva az Európai Unió hasonló intézkedéséhez.
A Patagonia, a népszerű divatcég tulajdonosa most újra bebizonyította, hogy a divat nagyon is alkalmas eszköz a jó ügyek támogatására. A 83 éves milliárdos elajándékozta cégét, amelynek mostantól minden bevételét a klímaváltozás elleni küzdelemre fogják fordítani. Egyre inkább divatbajön odafigyelni a környezetünkre és gondolni a jövőnkre.
A legújabb információk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök komolyan aggódik amiatt, hogy több közeli segítője, illetve vezető politikai támogatója is túlzott alkoholfogyasztásba kezdett az ukrajnai invázió óta.
Háromgólos Roma-győzelem, ikszelt Szalai Attila csapata, Schäfer András együttese viszont kikapott. Nyert a Villarreal és a Betis. Lássuk, milyen eredmények születtek az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában a 21 órakor lejátszott, általunk közvetített mérkőzéseken!
Végéhez közeledik a 2022. évi népszámlálás számlálóbiztosainak toborzása, de elsősorban Budapesten és a nagyobb városokban még lehet jelentkezni - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. A népszámláláson a törvény szerint kötelező a részvétel.
Alig több mint egy hónap múlva, október 20-án már a mozikban lesz látható az idei év egyik legjobban várt magyar filmje, az 1990-es taxisblokádról és az akkori miniszterelnökről, Antall Józsefről szóló Blokád. A Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila és Gáspár Tibor főszereplésével tavaly ősszel forgatott alkotás bővelkedik a látványos jelenetekben
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy új még el nem fogadott uniós jogszabály biztosítékokat tartalmaz a politikai beavatkozás ellen. „A médiára nehezedő nyomás különböző formáit láttuk az elmúlt években. Itt az ideje a cselekvésnek” – üzente az Európai Bizottság alelnöke.
Vécsei Bálint volt a Ferencváros hőse csütörtök este az Európa-ligában, csapata az ő góljával (1-0) verte meg idegenben az esélyesebb francia Monaco együttesét, így a magyar bajnok szenzációs módon, két győzelemmel kezdte a sorozatot, és hat pontjának köszönhetően vezeti a csoportját.
Jelentős mínuszba került ma délután a Mol árfolyama, amelyben technikai tényezők mellett többek között az is szerepet játszott, hogy az Erste jelentősen visszavágta a részvényre vontakozó célárát, valamint az ajánlását is vételről tartásra módosította.