Milliárdos beruházással a szomszédos települések felé vezető kerékpárút épült Zalaegerszegen, a Zala folyó mentén - tájékoztatott a város önkormányzata.
A Momentum és a 24.hu információi alapján mintegy húsz, a Fidelitashoz köthető személy költözött be egy Ostrom utcai magánklinika címére a budavári időközi választás előtt.
Nemzetközi szakértők, világhírű előadók váltják egymást a BrandFestival színpadán, november 10-11–én, az Etele Cinema-ban. Digitális guruk, ügyfélélmény-stratégák, metaverzum-trendszakértők, metaélmény-tervezők, kreatív tartalomfejlesztők: több mint 100 előadó, számos külföldi és hazai szakember fogja boncolgatni a digitális transzformáció, virtuál
BYD Seal – a szedán már kapható Kínában. A Seal révén a kínai BYD autógyártó most egy második, az új Elektro-Plattform 3.0-ra épülő modellt dob piacra hazájában. A középkategóriás szedán, a Tesla Model 3 potenciális versenytársa, Kínában a promóció végeztével alig több, mint 30.000 Eurónak megfelelő összegbe kerül. Cserébe 150 kW / 204 lóerős há
Ügyféltájékoztatót adott ki a Wise pénzforgalmi szolgáltató, amelyben arról írnak, hogy emelik a forintból és a forintba indított utalások díjait. A Wise-on keresztüli banki utalások esetében szeptember 22-től, a személyes vagy céges Wise számláról indított utalások esetében pedig november 14-től lép életbe az új díjszabás. A fintech az emelkedő ma
„A Kárpát-medencében és világszerte háromszázezer magyar gyermek számára nyújtottunk és nyújtunk minőségi magyar oktatást” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
Egy hét múlva, szeptember 23-án nyit a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban a Portfolio Lakás Kiállítás, amely idén is várja a lakáspiac iránt akár személyes okokból, akár befektetőként érdeklődőket. A rendezvényen jelen lesznek az ingatlanfejlesztő cégek, bankok, szolgáltatók és szakértők, a kiállítók pedig konkrét ajánlatokkal is várják a láto
Miközben a világ árgus szemekkel figyeli Kay-t, azt a hurrikánt, mely Mexikó és az USA számára is sok kellemetlen percet szerzett, kevésbé foglalkozott Earl
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban alapítástól kezdve folyamatosak a halászatot bemutató kiállítások. A megújult kiállítás célja, hogy emléket állítson a magyarság egyik ősfoglalkozásának, a halászatnak, megmutassa, milyen sok halfaj él vizeinkben, rávilágítson arra, hogy a halászat és a horgászat az egyik legkisebb ökológiai lábnyomot hagyó tevékeny
Finom falatok, alkohol, dohányzás, laza kapcsolatok: a krónikus májbetegségek kialakulásához számos életmódbeli tényező is hozzájárul. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus a májbetegségek kockázatáról.
Az alsóház hatóságai megtagadták egy kínai kormányküldöttségtől, hogy részt vegyen a királynő virrasztásán, ami újabb diplomáciai szakadékot nyitott Pekinggel.
A Red Bull függetlenségének megőrzése volt a legfőbb oka annak, hogy az energiaital-gyárosok végül nem jutottak dűlőre a Porschéval, a felek így nem lépnek szövetségre az új motorszabályok 2026-os érkezésekor.
A hét első két napján úgy tűnt fellélegezhetünk, hiszen jelentősen enyhülni látszott a gázpiaci nyomás, a keddi mélyponton már egészen a 180 eurós szintekig zuhant a gáz ára, azonban ez a szint, valamint a tény, hogy nem tudtak az Európai Uniói tagállamai érdemben előrelépni az energiaválság kezelésének irányairól a spekulánsoknak is teret adhatott
Az Európai Parlament tegnap megszavazta a magyar jogállamisági jelentést. A dokumentum rögzíti, hogy Magyarországra a teljes értékű demokrácia helyett 2022-re már inkább a „választási autokrácia” jelző illik. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint ez kemény kritika.
A Ludwig Múzeumban a látogatók nemcsak a válaszokat kaphatják meg, de olyan jelenségek művészeti szempontú megközelítéseivel is találkozhatnak, mint a fake news, a deepfake, a digitális detox, a life-hack, a filter bubble, az alternatív tények, a Cgi, a mesterséges intelligencia, a (ro)botok vagy az online halhatatlanság.
Nemzeti energiacsúcsot és a fűtési szezon idejére biztonságot nyújtó energetikai ársapkát javasol a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, nyilatkozta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Olyan drasztikus mértékben emelkednek a célgépek alapanyagárai, hogy sok esetben mire valaki megfontoltan leadná a megrendelését, addigra a költségnövekedés miatt az általa kapott ajánlat már aktualitását veszti. Schneider László, a Schneider-Terv Bt. ügyvezetője közölte, csak idén 30-40 százalékkal drágult a vas, de egyes alkatrészekért duplaannyi
Az EP képviselői strasbourgi plenáris ülésükön 433 szavazattal, 123 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett elfogadták a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést.
A forint keddtől kezdve jelentősen gyengült elsősorban az EU-s pénzekkel kapcsolatos kedvezőtlen hírek hatására. Péntek délelőtt azonban különösebb hír nélkül jelentős erősödést, már-már szárnyalást mutatott a hazai deviza.
A Momentum újbudai önkormányzati képviselőjelöltje a fáklyás felvonulás helyett inkább a „tolerancia nemzetközi napját” ünnepelné „egy békés, közös sétával”.
A Szent Imre kórház szülészete nagyon népszerű, az adatok is azt mutatják, sokan csak a szülésig jelentkeznek át a kórház kerületébe, hiszen a szabad orvosválasztás megszűnt. A munkaerőhiány is egyre súlyosabb.
A népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó kérdései azért különösen fontosak, mert az azokra adott válaszok alapján pontos képet kaphatunk az egyes egyházak és vallási közösségek társadalmi jelenlétéről, ami számukra is lényeges információ.