A magyar streaminggyártást elvileg elkaszálta az HBO Max, ennek ellenére leforgott most a szolgáltató első magyar realityje. Íme a koncepció, az első képek, illetve néhány szó az alkotóktól, valamint a házigazdától, Magyarósi Csabától is.
Az elmúlt, kevesebb mint másfél hónap jegy- és bérletértékesítési adatai alapján augusztusban mintegy 150.000, míg szeptember első 10 napjában már közel 90.000 utazás volt Szeged és Hódmezővásárhely között a tram-trainnel. Fotó: Lázár János közösségi oldala – A szerda reggeli, 6.30-as szegedi járaton sem lehetett leejteni egy gombostűt sem, a vasút
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége meghívására Budapesten tanácskozott a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetségének (IOE International Organization of Employers) Európai és Közép-Ázsia csoportja.
A stúdióban Árendás Péter külpolitikai szerkesztő, majd kapcsoltuk Demkó Attilát, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetőjét. Adásunk második felében Kiszelly Zoltánt, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatóját és Dunda György kárpátaljai tudósítót kérdezte Gyürky Enikő és Szani Roland.
A McLarentől az idei szezon végén távozni kényszerülő Daniel Ricciardo azt mondja, nem akar pusztán töltelék lenni a Forma-1-es mezőnyben, így alaposan megfontolja majd, hogy mitévő legyen 2023-ban.
Hirtelen zuhantak nagyot tegnap a tőzsdék, a nagy technológiai vállalatok papírjait is öntötték, 6 nagy tech cég értéke csak tegnap közel 500 milliárd dollárral csökkent.
A közvélemény még ma is időnként rossz szemmel néz rá, Ii. Erzsébet azonban elismerte Kamillát. Iii. Károly király feleségeként most a királyné szerepében kell helytállnia.
A Svét – Stílusos Vidéki Éttermiség és a Magyar Konyha magazin, Borbás Marcsi közreműködésével a tatai Esterházy-kastély parkjában immár hetedik alkalommal adta át a Magyar Konyha Termelői Díját. Az elismerést idén borecetet készítő családi vállalkozás, egy baromfitenyésztő és egy bio kertész testvérpár vehette át.
Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten, 85 évesen, tudatta a család az Mti-vel szerdán. Temetéséről később intézkednek.
Sokan nem is hinnék, de az interneten elénk kerülő hirdetések egyre nagyobb részéről a mesterséges intelligencia dönt már ma is. A valóság utolérte a sci-fi fantáziavilágát a digitális marketing területén. És ez még csak a kezdet: a technológia őrült tempóban fejlődik és formálja át mind a vásárlók, mind a vállalkozások életét. A magyar vállalkozás
Az EU továbbra is határozottan fel fog lépni Oroszországgal szemben – közölte az unió bizottsági elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén mondott éves értékelő beszédében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Az intézkedés célja, hogy megvédje a magyar embereket, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik - közölte a hatóság.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) már tett javaslatokat a kormánynak arra, miként segíthetnék a vállalkozásokat, amelyek közül egyre több kerül bajba az elszálló energiaárak miatt.
Sokáig tartott, de a Ferrari végül beadta a derekát, és meghajolt a trendeknek: elkészítették első SUV – vagy inkább crossover – modelljüket. Azt persze már a döntés bejelentésekor elárulták, hogy a Purosangue nem áll majd be a sorba, és ezt be is tartották, hiszen bár az újdonság valóban emeltebb hasmagasságot, és a márka történetében először négy
A köztársasági elnök nemcsak a főhadiszállásra, hanem a bázisra is elment. Beszélgetett a Koszovóban szolgáló magyar katonákkal, és még egy csocsópartit is lenyomott velük.
Szeptember közepén az időjárás koraőszi arcát mutatja. Elmúltak a hőségnapok, a nappali maximumok már csak 20-25 C0 körül alakulnak, éjszakánként már időnként csípős a hőmérséklet. A nagy eltérés miatt erős a harmatképződés. Szeszélyes eloszlásban több-kevesebb eső rendszeresen előfordult az utóbbi napokban.