A múlt héten napvilágot látott jelentés a bitcoin energiafelhasználását és a környezetre gyakorolt negatív hatásait tárgyalja, miközben jövőbeli lehetséges végrehajtó intézkedéseket is javasol. Biden elnök végrehajtási utasítása alapján a Fehér Ház Tudományos és Technológiai Hivatala benyújtotta a bitcoin bányászat klímára gyakorolt hatásáról szóló
Több mint 5 százalékos emelkedéssel nyitott a Masterplast árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután egy jelentős céláremelés érkezett a részvényekre.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – az Ikrek kapcsolatai kedvezően alakulnak, a Skorpiónak nagy erőfeszítéseket kell tennie, a Vízöntő könnyen tűzbe jön. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
A Covid miatt nem tudták megtartani az előadást, 2020-ban, most Puskás Tamás újragondolva újra színpadra állítja Mary Page Marlowe-t. Szeptember 23-án Tracy Letts, az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas szerzőjének új darabját mutatja be a Centrál Színház. Puskás Tamás szerint, ha a nők jobban beleszólnánk a férfiak életébe, akkor Ukrajnában nem l
1 órás Nagy izgalmakat nem hozott a pénteki kereskedés a Richter 1 órás grafikonján, az elmúlt bő egy hét csökkenő trendjét igyekezett tesztelni a papír, de érdemi kitörési kísérletet nem kaptunk. Egyelőre a gyengülés marad valószínű a hét elejére, a 7400-7600 forintos tartományba léphet be rövidtávon az árfolyam. A lassú konszolidációt követően sz
1 órás 40800 pontos rövidtávú támaszára helyez nyomást a BUX árfolyama a napos grafikonon, a felpattanási kísérleteket az 50 órás mozgóátlag állítja meg, egyelőre lenyomva a támaszra az indexet. 40800 letörésével nyílik meg tér a további gyengülés előtt, míg az említett mozgóátlag átlépése enged teret 42000 irányába. A hét első napjaiban várhatóan
Sok érdeklődőt az tart vissza a masszázsmedence vásárlástól, hogy bonyolultnak és időigényesnek gondolja a mindennapos vízkezeléssel kapcsolatos feladatokat. Ez csak akkor igaz, haelavult vízkezelő rendszert és nem megfelelő vegyszereket választ. Az AquaFinesse-szel heti pár perc munkával kristálytiszta lesz a medencevíz!
Nem tudta megállni Toto Wolff és Lewis Hamilton sem, hogy a monzai biztonsági autós befutó kapcsán ne emlegesse fel az őket érő tavalyi abu-dzabi igazságtalanságot.
Az idei nyáron, a napsütéses hőségben rekordmértékben termeltek az európai napelemek: 28 százalékkal több villamos áramot tápláltak be a hálózatba, mint tavaly.
A Bookline augusztusi sikerlistáján továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a romantikus történetek, de már megjelentek az önismereti írások. Érdekesség, hogy az augusztusi lista csaknem fele, tizenhét alkotás, mindössze hét szerzőhöz köthető.
Az X-Faktor legújabb évadának színpadán Mihályfi Balázsnak és operaénekes feleségének lánya, Mihályfi Luca Zsófia villantotta meg énektudását. A mentorokat teljesen levette a lábáról a 18 éves lány.
A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2022. szeptember 11-én 21 óra körül egy autóst akartak igazoltatni a kerületben, aki a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, nagy gázzal elhajtott. A rendőrök azonnal a nyomába eredtek; az ámokfutót még a vasúti jelzőlámpa tilos jelzése sem állította meg. Az esetről korábban itt írtunk. Fotó: Mihádák Zo
Az adás elején Árendás Péter elemezte a legfrissebb híreket az orosz-ukrán háborúról, majd Nógrádi György érkezett a stúdióba. Később pedig Skype-on kapcsoltuk Billwachs Tibort és Dunda Györgyöt.
A nemzetközi kapcsolatok realista, liberális és konstruktivista iskolái egy új hidegháborút vetítenek előre. A gyakorlati diplomácia egész mást mond erről.
A nyitást követően a hazai blue chipek közül emelkednek az OTP és a Richter részvényei, mérsékelt negatív irányú elmozdulásban van a Mol és a Magyar Telekom. A BUX komponensek közül jelentős, 6 százalék feletti pluszban vannak a Masterplast részvényei is, miután céláremelés érkezett a vállalat részvényeire.
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eur
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eur
A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Az elmúlt másfél hét az eddig tapasztaltaknál is nagyobb bizonytalanságban telt az energiapiacon, miután a Gazprom leállította az Északi Áramlat 1 vezetéken az Európába irányuló gázszállítást. A gáz ára egy közel 35 százalékos sávban mozgott. Péntek délután már 200 euró alatt is volt a jegyzés, a bravúr azonban nem jött össze, így 200 euró fölött z
Megkezdődött Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium diákjainak és tanárainak közös reggeli demonstrációja, amelyet azért indítottak, mert felmentette a tankerület a gimnázium igazgatóhelyettesét, arra való hivatkozással, hogy résztvett tanártársaival a polgári engedetlenségben.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy látja, senkinek sincs oka panaszkodni amiatt, hogy a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon nem indították újra a versenyt a biztonsági autós szakaszt követően, szerinte ugyanis ezúttal pontról pontra követte a szabályokat a versenyirányítás.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatban pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Több mint ezren tüntettek hétfőn reggel azután, hogy a tankerület vezetője pénteken felmentette posztjáról Dezsőfi Györgyöt, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét. Az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak az ellen, hogy a tankerületek elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat.
A valóság az, hogy az energetika területére kiterjesztett szankciók az árbevételt tekintve nem okoztak kiesést Oroszországnak, de az „egekbe” emelték az árakat.