A Ferrarinak minden esélye megvan arra, hogy enyhítse a Tifosi fájdalmát, miután a bajnoki címekért folytatott harcok már elúsztak a számukra. Az olasz istálló Charles Leclerc révén ugyanis megszerezte a pole-pozíciót a szombati időmérőn Monzában és mivel Max Verstappen csupán a 7. helyről indul a büntetése miatt, így minden esélye megvan a hazai g
Az Európai Kardiológiai Társaság adatai szerint Magyarországon 100 felnőttből 26 elhízott – Európában csak az Egyesült Királyság és Málta lakói kövérebbek nálunk –, és a magyarok negyede dohányzik. A 20 és 80 év közötti magyar lakosság 6,9 százaléka már felismert cukorbeteg, kétszázezer magyar pedig szívelégtelenségben szenved. Egyebek mellett erre
A támadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember - 90 ország állampolgárai - vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen.
Csökkenő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 910,81 ponton zárt pénteken, 1030,46 ponttal, 2,46 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.
A termelés a vártnál jobban akadozik: a chiphiány még meg sem oldódott, de újabb hatalmas kihívással néznek szembe a gyártók. Az üveghiány fő oka, hogy az üveggyártás igen energiaigényes, így a növekvő gázárak miatt súlyos gond van az üveggyáraknál.
A háztartási gépeket gyártó kínai Haier cég azt tervezi, hogy belép az autóiparba. Mi több, nem akarja korlátozni magát az autóipari alkatrészekre, hanem saját márkanév alatt akar gépkocsikat gyártani. A Haier korábban olyan autóipari cégekkel kötött stratégiai partnerséget, mint a Geely, a SAIC és a Chery, de most minőségileg magasabb szintre akar
Lezárják Budapesten a Várkert Bazár környékét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt hétfőn, a korlátozás több lakóházat érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
Gazdag Dániel egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a házigazda Philadelphia Union 5-1-es győzelméhez az Orlando City ellen az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján.
Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák ezt az ágazatot 2023-tól 2030-ig, és amelyek mentén az ágazat minden szereplője sikeres lehet - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a Xxiii. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szakmai napján.
Egy hét múlva rendezik a Rally2, Rally3 és Historic Rally Bajnokság közös futamát a mecseki Mediterrán Rallyt, melyre igen sok tesztelni érkező is nevezett. A Rally2-ben 33, a Historic Rally Bajnokságban 29, a Rally3-ban 44 páros adta le nevezését a jövő hétvégi Mediterrán Rallyra, a bajnoki mezőnyök mellett pedig 28 tesztelni érkező kettős is rajt
A máj nagy és komplex anyagcsere szervünk, amely a szervezet lényegében valamennyi anyagcsere folyamatában részt vesz. A mintegy 1,5 kg súlyú szerv fehérjéket és zsírokat termel, tápanyagokat tárol és tisztítja a vért. A szív naponta mintegy 2000 liter vért pumpál keresztül a májon. Milyen csodákra képes a májunk?
Egyéni vállalkozó most kezdi a tevékenységét kozmetikusként, és az új kata szerinti adózást választja. Havonta egy hetet Németországban tevékenykedik, az ottani telephelyén. Be kell jelenteni a németországi üzletet, s hogyan kell megosztani az iparűzési adót? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Michael O’leary keddre egy fővárosi hotelben sajtótájékoztatót hívott össze. Nemrég Brüsszelben járt, hogy közölje: az adók emelése miatt kivonulnak a reptérről. Az ír fapados szeptember elején az athéni bázisát is felszámolta - írja a VG.hu.
Az európai zöld mozgalmak, új témákat keresve új “ellenséget” találtak: a magánrepülőgépeket. De a fenntarthatóság jegyében – különösen az aszály miatt – az otthoni medencék is célkeresztbe kerülnek.
A GKID és az Árukereső.hu friss Kiskereskedelmi Indexe szerint az első éves eredmények a korábbiakhoz képest lehangolóak, ráadásul az e-kereskedők a folytatást tekintve sem optimisták. Dinamika tekintetében 2016 óta a leggyengébb első féléves teljesítményét produkálta a belföldi online kiskereskedelem, amely – az előző félévhez viszonyítva, forintb
A Busch jövőjével kapcsolatos kérdésekre várhatóan a következő napokban választ kapunk, de az új csapata már megvan: a Richard Childress Racing. Kyle Busch, a Joe Gibbs Racing és a Toyota már hónapok óta tárgyalásokat folytat a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok új szerződéséről. A helyzet minden érintett számára stresszes volt, mivel a hosszú távú
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves kiadványából.
Az HBO Trónok harca előzménysorozatának, a Sárkányok házának premierje újra a figyelem középpontjába állította a sárkányokat, akik legendás erejükkel mindenkit lenyűgöznek.
II. Erzsébet brit királynő csütörtöki halála óta nemzeti gyászt rendeltek el az Egyesült Királyságban, így többek között az angol labdarúgó-bajnokságok mérkőzéseit is elhalasztották, beleértve a Premier League találkozókat is.
Szerelmes lettem ebbe a remegő, csupa hab palacsintába és kíváncsi voltam el tudom-e készíteni. Nem gondoltam, hogy létezik jobb dolog a magyar palacsintánál, amíg rá nem találtam erre a japán receptre. Az egész egy nagy tojáshab, lényegében egy kisütött
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat idén ősszel három helyszínen, Szarvason, Dombóváron és Debrecenben tartotta meg szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatóját. A rendezvényre látogatók megismerhették a Corteva legújabb Pioneer® kukorica- és napraforgó-vetőmag kínálatát, a legfontosabb szántóföldi kultúrák védelmé