2022 április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, amely 53 százalékkal magasabb érték, mint a megelőző (járvány sújtotta) évben. Ellenben, 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások…
Egyre több légitársaság vezeti be az üres ülésekre való liciteket. Sokaknak az egyik legjobb érzés egy hosszabb repülőút során, ha végül nem ül más utas a szomszéd székben. Ez valóban sok előnnyel jár: több hely, nyújtott lábak, szomszédos ülésen más dolgok tárolása, lehetne sorolni. Ezek viszont ritka pillanatok, pláne, amióta lényegében
Az idei nyár csapadékhiányos időjárása is egyértelmű jele az éghajlat változásának. A vetésszerkezetüket megváltoztatni kívánó gazdáknak érdemes megismerkedniük Nyugat-Afrika régi-új gabonanövényével, a fonióval, ezzel a kevés ráfordítással termeszthető gabonafélével.
Folytatódott az ország legjátékosabb showműsora, a Tehetség első látásra, ahol többmilliós nyeremények találnak gazdára. Hargitai Bea és Manuel segített ezen a héten kitalálni a civil versenyzőknek, hogy ki mit tudhat. A tehetségek közül láthattunk szikramágust, freestyle görkorist, gyorsöltözőt, zongoristát, cheerleadert, jojóst, gumiembert és dró
Indiában nemzeti gyásznapot tartanak II. Erzsébet királynő halála miatt, a zászlók félárbócra eresztve lobognak, és minden ünnepség elmarad. A lobogók az összes kormányzati épületen és azokon a területeken, ahol általában kitűzik őket, egész nap félig leengedve lengedeztek.
2022 október 1-től határozatlan ideig bezárja medencéit a Tölgyes Strandfürdő Jászapátiban a növekvő energiaárak és elszálló rezsiköltségek miatt. A Jászsági Térségi Televízió Facebook oldalán osztották meg a hírt, amely szerint…
Toto Wolff örül annak, hogy a versenyirányítás nem akarat minden áron újraindítani az Olasz Nagydíjat. A Mercedes szeme előtt ismét lejátszódott a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj, ahol Michael Masi mindent megtett azért, hogy ne a biztonsági autó mögött dőljön el a bajnoki cím sorsa. Az új versenyigazgatók viszont most mindent úgy tettek, ahogy a szabály
A képzelet élénksége 12 és 60 éves kor között, az életkor előrehaladtával folyamatosan hanyatlik - derült ki az ELKH-ELTE-PPK Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport online kérdőíves vizsgálatából. A kutatásról szóló tanulmány a Cortex című nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg.
Egy felmérés szerint Katalónia önállósodását Spanyolországtól a lakosság 41 százaléka támogatja, míg 52 százalék ellenzi a független állam létrehozását.
Katasztrofális következményekkel járhatnak a zaporizzsjai atomerőmű elleni rendszeres ukrán támadások, Kijevre befolyást kell gyakorolni a befejezésük érdekében - közölte vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal.
A szarvasbőgés, más néven a "vadászidény" a szarvasok szaporodási időszaka. Emiatt a hím egyedek hangosabbak és kevésbé óvatosak, így a vadászok számára ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy felkutassák őket.
Előre tört a bevándorlás-ellenes Svéd Demokraták párt, amely az exit poll szerint 20,5 százalékkal második helyen végzett és ezzel a párt eddigi történetének legjobb eredményét nyújtotta.
Kate Moss lányát, Lilát egyszerűen imádja a divatszakma, már most számos felkérést kap, amit nem csak híres édesanyjának, Kate Mossnak köszönhet, hanem meseszép arcának és kifogástalan alakjának is. A gyönyörű lány azonban nemrég olyat mutatott az Instagram-oldalán, ami egyenesen sokkolta a követőit.
Több jel is arra mutat, hogy Momentum jelöltje, Korsós Borbála Erzsébet elbukta az I. kerületi időközi önkormányzati választást. A kormánypárti jelölt, Fazekas Csilla szerezte meg a körzet korábbi képviselője, a Momentumban azóta pártelnökké választott, korábban alpolgármesterként is dolgozó Gelencsér Ferenc helyét.
Fazekas Csilla, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a Budapest I. kerületében vasárnap tartott időközi képviselő-választást, ezzel a képviselő-testület ellenzéki többsége elveszett - tette közzé a fővárosi Fidesz a Facebook oldalán.