A XX. században "sziklafal és szakadék közé szorított" magyarság a saját tapasztalatait tudja felajánlani a XXI. században szakadék szélére szorított Európának – mondta az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Piliscsabán.
Csökkenő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 910,81 ponton zárt pénteken, 1030,46 ponttal, 2,46 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.
Az orosz gáz- és kőolajkitermelés terén okozhatnak komoly gondot az uniós szankciók Oroszországnak – ezt a jegybank korábbi alelnöke mondta az ATV Híradójának. Bodnár Zoltán szerint ugyanis ezek a szektorok amerikai és nyugat-európai befektetők részvételével, az ő technológiájukat használva működnek. Korábban az Inforádióban a Portfolio elemzője ar
Hatórás utat tett meg a konvoj a skóciai Balmoral kastélyból. Az autók több településen is áthaladtak, mindenhol ezrek várták a menetet, hogy elbúcsúzzanak a csütörtökön elhunyt II. Erzsébettől. II. Erzsébet koporsója kedden érkezik a brit fővárosba.
Októberben a felnőtt foci vb-vel párhuzamosan megrendezik az utcai foci vb-t. Az Oltalom Sportegyesület menekültekből, hátrányos helyzetű és gyermekotthonban élő fiatalokból álló csapata meghívást kapott a versenyre, már csak a repülőjegyre való hárommillió forintot kell összegyűjteniük, hogy labdába rúghassanak, akár brazilok vagy az angolok ellen
Katasztrofális következményekkel járhatnak a zaporizzsjai atomerőmű elleni rendszeres ukrán támadások, Kijevre befolyást kell gyakorolni a befejezésük érdekében - közölte vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal.
Katonai küldetésekre alakul egy nem mindennapi magánhadsereg Magyarországon - írtuk egy évvel ezelőtt. Elkezdődött a zsoldosok toborzása, de azóta sem jegyezték be sehol a céget. Hol tart most a projekt? - kérdeztük Bagjos Richárdot, a tervezett cég alapítóját.
Több mint egyheti búcsúszertartás-sorozat vette kezdetét, amelynek végső aktusaként szeptember 19-én, a London nyugati határában fekvő Windsorban helyezik végső nyugalomra a néhai uralkodót.
Az ukrán erők már több mint negyven települést szabadítottak fel a harkivi régióban – közölte Oleh Szinyehubov megyei kormányzó egy sajtónyilatkozatban, amelyet hivatalának sajtószolgálata is közzétett internetes oldalán.
Megérkezett vasárnap kora este a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj Edinburghba, Skócia fővárosába. A menet a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából indult.
Minden korábbinál gyorsabban olvad az egyik legnagyobb tiroli gleccser, a már több mint száz éve megfigyelés alatt álló Hintereisferner. Az Ötz-völgyi jégmező az idén tömegének öt százalékát veszítette el, ami 20 millió köbméter vizet, Innsbruck város húszhavi ivóvízfogyasztásával egyenlő mennyiséget jelent. Az Alpok egyik legbehatóbban vizsgált gl
Az északkeleti és a délnyugati megyékben jól magunkra kell majd húzni a takarókat, ott lesz most is a leghűvösebb, hiszen ott nem fúj majd a szél. És arrafelé pára- és ködfoltok is nehezíthetik hajnalban a közlekedést.
Tudósok egy csoportja ijesztő figyelmeztetést adott ki, mivel egy Florida méretű gleccser, a Thwaites-gleccser, becenevén "a végítélet gleccsere" az összeomlás határán van, illetve ahogy a tudósok fogalmaznak, már csak "körömmel kapaszkodik". Ha a gleccser teljesen elolvadna, a tengerszint háromtól akár tíz lábig is emelkedhetne.
Aggódnak a német sportszövetségek az energiaválság következményei miatt. A sportra szerintük az elhanyagolt mostohagyermek szerepét osztották a kormány legújabb, 65 milliárd eurós tehercsökkentési programjában. Az egyesületekre még nagyobb megpróbáltatás vár, mint a koronavírus-járvány idején.
Több mint egy évnyi börtönbüntetésre ítéltek öt logopédust Hongkongban, akik a hatóságok szerint olyan mesekönyveket adtak ki, amelyek veszélyesek az államra nézve.
Max Verstappen a mostani Olasz Nagydíjon először állhatott fel a különleges monzai dobogóra. Azonban a holland pilótát a Ferrari drukkerek egyáltalán nem látták őt ott szívesen és a pfújolás, valamint a füttykoncert mellett egy olyan dolgot is csináltak, ami egyáltalán nem való versenypályára. Verstappennek a mostani volt az 5. sikere zsinórban és
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves kiadványából.
A patent száma 1119687, dátuma 1961. december 14. ötletgazdája Barényi Béla, akinek Edisonnál 1500-al több szabadalma volt, szám szerint 2500. Többek között a gyűrődő zónás és ütközéskor megfelelő védelmet nyújtó biztonsági utascella kialakítása, valamint a teleszkópszerűen benyomódó kormányoszlop és a rejtett ablaktörlőlapát. Ő irányította az új m
Az ukrán csapatok folytatják az Oroszország által megszállt területek felszabadítását: szeptember eleje óta több mint háromezer négyzetkilométer került vissza Ukrajna ellenőrzése alá, Harkiv irányában pedig nemcsak dél és kelet, hanem észak felé is elkezdtek haladni, és már ötven kilométerre vannak az ukrán-orosz államhatártól - számolt be Valerij
Ráadásképp azt kérték a szervezők a világ vezetőitől, hogy senki se érkezzen magángéppel Londonba, tessenek szépen jegyet venni valamelyik menetrend szerinti kereskedelmi járatra.