„Arra kérjük, hogy mondjon le a posztjáról, mert a nézetei és a vezetői stílusa rendkívül elavult” – olvasható a közleményben. A Lomonoszovszkij kerület önkormányzati tisztviselőinek üléséről videó is készült.
A Samsungnak és a Bill & Melinda Gates Alapítványnak köszönhetően a vécék története hamarosan örökre megváltozhat. Kétségkívül nem ez a legsürgősebb ügy, és nem hasonlítható össze olyan kérdésekkel, mint például az éghajlatváltozás. Mégis, a kis lépések végül nagy változásokhoz vezetnek. Ráadásul a vécét még 1596-ban találták fel, ami azt
A palota külön nyilatkozatott adott ki, hogy még a félreértések előtt tisztázza, miért nem volt rá módja Katalin hercegnének, hogy Erzsébet királynő mellett lehessen a 96 éves uralkodó utolsó perceiben.
A Bátaszéki Rendőrőrs körzeti megbízottja az 56-os főúton tartott álló ellenőrzést, amikor egy sárga színű pótkocsit húzó autó tűnt fel neki szeptember 7-én délután, ezért megállította. Ellenőrizte a sofőr, a kocsi és az utánfutó adatait is. A járőr először azt hitte, rosszul lát, de nem. A pótkocsi okmányában és a nyilvántartórendszerben talált ad
Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjkérdés egy széles vállalkozói kör számára továbbra sincs megoldva Magyarországon.
III. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében elhunyt. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős addigi trónörökös, Károly a brit uralkodó, aki III. Károly néven lépett trónra. Az Egyesült Királyság trónöröklési törvényei azonban előírják, hogy az uralkodók halála esetén össz
A vádirat szerint a vádlott 2022. március 27-én egy XI. kerületi lakásban kokaint fogyasztott és kiszámíthatatlanul, agresszívan viselkedett, emiatt a nála tartózkodó lány ismerőse elhagyta a lakást. A vádlott a lakás egyik ablakából üvölteni kezdett a ház bejárati ajtaján kilépő fiatal lánnyal, és egy kést hajított felé, ami a járdára esett, majd
Az idei, 35. Bábolnai Gazdanapokon már 4. alkalommal került megrendezésre, a Magyar Mezőgazdaság Kft. által megszervezésre a Szakiskolai Nap. A mára már „felnőtt” nagy sikerű rendezvényen idén is közel 900 mezőgazdasági technikumi és szakképző iskolai (szakiskolai) tanuló vett részt.
A magyarok igénylik a fenntartható vásárlást jutalmazó kezdeményezéseket. A lakosság negyede hajlandó jelentős vásárlási és szokásbeli változtatásokra a fenntarthatóság jegyében.
Egy nyilvánosságra került levélből az derül ki, hogy a bejelentett magyar intézkedéseket Brüsszelben nem látják elegendőnek a pénzcsapok megnyitásához.
Ahogy a koronavírus-járvány intenzitása csökken, a munkavállalók visszatérnek az irodákba. Egy friss kutatás azonban rávilágított arra, hogy az elmúlt másfél évben megváltoztak a dolgozók elvárásai a fenntarthatósággal kapcsolatban.
A Firestone új, lágyabb keverékű piros gumija, és Laguna Seca öreg aszfaltfelületének kombinációja négykiállásos stratégiát eredményezhet. Josef Newgarden kivételével – aki nagy fölénnyel nyerte az első szabadedzést – az éllovasok háromszor álltak ki a tavalyi szezonzárón itt, Laguna Secában. Az idei alternatív
Richard Fuller, az Egyesült Királyság új gazdasági minisztere szerint az államnak a „kriptovaluták globális központjává” kell válnia, hogy az innovatív
A kellemes késő nyári időjárás csapadékkal társulva kedvező körülményeket teremt és teremtett a legtöbb kórokozó fertőzéséhez. Az Agroinform.hu 2022. évi 36. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése
Az amerikai kormány szerint több százezer ukrán állampolgárt vallattak, tartottak fogva és toloncoltak erőszakkal Oroszországba. Oroszország viszont mindent tagad, fantáziának, és dezinfromációs kampánynak nevezve az amerikai állításokat.
„Gázt takarítottunk meg. Ismét kihasználjuk a széntüzelésű erőművek termelési képességeit. A jövő év elején lehetőségünk lesz arra, hogy a megmaradt dél-német atomerőműveket is használjuk, ha erre szükség lesz” – jelentette ki a kancellár.
A Volkswagen-konszern márkája, valamint az osztrák istálló pénteken, az Olasz Nagydíj monzai helyszínén jelentette be, hogy nem tudtak megállapodni az együttműködésről, és nem is folytatják a tárgyalásokat. "Mindig is az volt a terv, hogy a két fél egyenlő legyen a motorgyártásban és a csapatban is, de ez nem megoldható" - áll a közös közleményben.