2022. augusztus 21. vasárnap

aug. 21
19:15
A tengerről rakétákkal lőtték Odesszát az oroszok (Privátbankár)
Már több mint 45 ezer orosz katona esett el a fronton az ukránok szerint.
aug. 21
19:18
Üzent Magyarország népének Erzsébet királynő (Blikk)
II. Erzsébet az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából fogalmazta meg üzenetét, amelyet el is juttatott a köztársasági elnöknek. Az uralkodó kifejezte, hogy bízik abban, hogy végre jobb idők következnek.
aug. 21
19:18
„Emberi lény idebenn olyan aprócskának érzi magát, mint egy hangya” – Kristóf egy vulkán gyomrában (WMN)
„Itt nagyon szeretek mély levegőt venni, és csak úgy lenni. Érezni a jelentőségem és a jelentéktelenségem súlyát és könnyedségét” – Kristóf így kapcsolódik a természethez és talál vissza önmagához:
aug. 21
19:18
A szerb elnök kőkeményen odaszólt a NATO-nak (Demokrata)
A Koszovó és Szerbia közötti kapcsolat július végén vált ismét feszültté.
aug. 21
19:18
Félmeztelen női aktivisták zavarták meg Olaf Scholz kancellár fórumát Berlinben (Mandiner)
A hölgyek az orosz földgázimport leállítását követelték sajátos módon.
aug. 21
19:21
Továbbra is sok katona veszíti az életét az orosz-ukrán háborúban (Menedzsment Fórum)
A tengerről rakétákkal lőtték Odesszát az oroszok.
aug. 21
19:24
Aleksandar Vucic: ha a NATO nem, mi védjük meg a koszovói szerbeket (Infostart)
A szerb elnök szerint ők kompromisszumos megoldásra törekednek, de a koszovói fél nem mutatott erre hajlandóságot.
aug. 21
19:24
Ukrajna tagadja, hogy bármi közük volna Darja Dugina halálához (444.hu)
Az orosz nacionalista ideológus lánya szombat éjjel vesztette életét, amikor felrobbantották apja autóját.
aug. 21
19:24
Fotók: Majdnem elsüllyedt egy autó egy villámárvízben Szigetszentmiklóson (SzMo)
Pincéket, kerteket árasztott el az eső Szigetszentmiklóson és Szigethalmon.
aug. 21
19:24
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 34. héten? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 22-én kezdődő héten.
aug. 21
19:30
A BBC elemzése szerint az autórobbantásos merénylet aláássa azt a narratívát, hogy Putyin biztonságot kínál (SzMo)
Egy Moszkva melletti fesztiválon történt robbantás, amiben az orosz elnök egy fő ideológusának lánya meghalt. A BBC szerint a merénylet megkérdőjelezi a Kreml eddigi propagandáját.
aug. 21
19:30
„Az istentelenség hirdetése mindig embertelenségbe torkollik” (Demokrata)
Az állam és az egyházak együttműködése a mindennapokban is tapasztalható.
aug. 21
19:36
Vilmosnál és Katalinnál elszakadt a cérna, végleg betelt náluk a pohár: Harryék után a hercegi pár most András lányaival rúgta össze a port (Femcafe)
Bár a legtöbb viszály, amiről mostanában hallunk a királyi családon belül, az rendre Harry és Meghan miatt van, vagy valamilyen formában őket érinti – igen ám, de a sussexiek most kimaradtak a drámából, helyette ezúttal Beatrix és Eugénia hercegnő az érintettek, illetve Vilmos és Katalin…
aug. 21
19:36
A Jóbarátok ikonikus mellékszereplői egészen megváltoztak napjainkra: mutatjuk, hogy néznek ki most (Joy)
Emlékszel még Rachel jóképű asszisztensére, és egyben szerelmére, Tag-re? Na és Ross második feleségére, Emilyre? Most elhoztuk, hogy néznek ki a leghíresebb mellékszereplők a Jóbarátokból.
aug. 21
19:42
Kollányi Zsuzsi: „Visszamennék Majkához” (Blikk)
Kollányi Zsuzsi hivatalosan egy évvel ezelőtt szakította meg a közös munkát Majkával, aki akkor még Curtisszel együtt állt színpadra. Az énekesnő hét évig volt a produkció részese.
aug. 21
19:42
Kövér László: a keresztény egyházak ellen szüntelen rágalomhadjáratot folytatnak (Infostart)
Magyarországon az állam és az egyházak együttműködésének eredménye nemcsak a statisztikai számokban, hanem a mindennapokban is tapasztalható - mondta Országgyűlés elnöke a Zala megyei Pákán.
aug. 21
19:42
Tóth Gabi a traktorról: „A gazdák maradtak a földeken, én maradok a színpadon” (Mandiner)
Újabb oldalát mutatta meg az énekesnő.
aug. 21
19:48
Folytatja a gólgyártást Amerikában Gazdag Dániel: 6–0-ra kiütötték Rooney csapatát, a fővárosi szurkolók vandalizmussal válaszoltak (Blikk)
Továbbra is szenzációs formában futballozik Gazdag Dániel az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS). A 15-szörös magyar válogatott középpályás ugyanis egy tizenegyesből szerzett góllal és gólpasszal segítette újabb győzelemhez csapatát, a Philadelphia Uniont a DC United ellen idegenben 6-0-ra megnyert bajnokin.
aug. 21
19:48
Marco Rossi: Boldog születésnapot kívánok Magyarországnak, második hazámnak! (Mandiner)
Egy korábbi augusztus 20-ai tűzijátékot ábrázoló képpel ünnepelte az államalapítást a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya.
aug. 21
19:54
Hámlasztó testhab a puha bőrért (Spa Trend Online)
Az anti-aging készítmények általában az arc érzékeny területére koncentrálnak, pedig a testnek is szüksége van a rendszeres hámlasztásra és ápolásra. Hozd a legjobb formádat a strandon a Qms Medicosmetics testhabjával!
aug. 21
19:54
Jakab Péter: „Az emberek fizetni többet már nem tudnak” (ATV)
„Fizessenek azok, akiket az elmúlt években Orbán Viktor milliárdossá tett” – hangzott el Jakab videójában.
aug. 21
20:00
Hétfő éjfélig kell válaszolnia a kormánynak az Európai Bizottság levelére (SzMo)
A kormánynak nyilvánosságra kellene hoznia a tárgyalás részleteit, ugyanis ha a bizottság kevesli a vállalásokat, akár pénzügyi szankciót is javasolhat szeptemberben Magyarországgal szemben – véli az MSZP EP-képviselője.
aug. 21
20:00
Szívmelengető üzenet Marco Rossitól (Demokrata)
Labdarúgó-válogatottunk olasz szövetségi kapitánya is megemlékezett augusztus huszadikáról.
aug. 21
20:06
Távozik a Pegasus kémszoftver gyártójának vezérigazgatója, és száz dolgozót menesztettek (Infostart)
Salev Hulio az NSO Group három alapítójának egyike.
aug. 21
20:06
Kemény üzenetet küldött Szerbia a NATO-nak (ATV)
Aleksandar Vucic szerb elnök felszólította a szervezetet, hogy végezze a dolgát, mert különben Szerbia lesz kénytelen megvédeni a Koszovóban élő szerb kisebbséget.
aug. 21
20:06
Vucic bekeményített: A NATO végezze a dolgát, különben Szerbia maga védi meg a koszovói szerbeket! (Mandiner)
Az elnök hangsúlyozta, a szerbek kompromisszumos megoldásra törekednek, de a koszovói fél erre nem mutatott eddig hajlandóságot.
aug. 21
20:12
Forradalmi lépésre készülnek a Holland Nagydíj szervezői (Racingline)
Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett futama lesz a Holland Nagydíj. Rengeteg embert várnak Zandvoortba, amely egyben hatalmas mennyiségű járművet jelent, amely mind közlekedési mind pedig környezetszennyezési fejtörést okoz a szervezőknek. Utóbbi szempont kiemelten fontos mind a Forma-1 mind pedig Hollandia számára, ezért a verseny elöljáró
aug. 21
20:18
Csodával határos fordítást vitt véghez a Werder Bremen (Blikk)
Dortmund – Szombaton történelmet írt a Werder Bremen. A Bundesliga 1963 óta íródó históriájában először fordult elő, hogy egy csapat három gólt szerzett a 89. perc után.
aug. 21
20:18
Több mint száz migránst vett fedélzetre az MSF hajója (HírTV)
Az olasz belügyminisztérium szerint az idén eddig mintegy ötvenezer illegális bevándorló érkezett.
aug. 21
20:18
Megszólaltak a viharba került magyar nyíltvízi úszók (ATV)
Az úszó Európa-bajnokság 25 kilométeres nyíltvízi versenyszámában négy magyar: Vas Luca, Balogh Vivien, Gálicz Péter és Sárkány Zalán indult. Ahogy beszámoltunk róla, a vihar miatt 18 kilométer után félbeszakították a számot.
aug. 21
20:18
Időjárás egész hétre: eső után felmelegedés (Agroinform)
Meddig számíthatunk csapadékra és mikor tér vissza a nyári meleg?
aug. 21
20:18
Záporokkal, zivatarokkal indul a hét, utána fokozatosan melegszik az idő, akár 33 fok is lehet (SzMo)
A csapadék és a széllökések egész héten velünk maradnak, de egyre többet fog sütni a nap.
aug. 21
20:18
Több mint száz migránst vett fedélzetre az MSF hajója (Demokrata)
Az olasz tengeri mentőszolgálat jelezte a migránsok bárkáját a Geo Barents-nek.
aug. 21
20:18
Nagy Koppány Zsolt: Amikor változni kezd a világ (Mandiner)
Szépen össze kell szorítani a vásott fogakat, és csinálni, amit lehet, ameddig lehet. Nagy Koppány Zsolt írása.
aug. 21
20:18
Üzemanyagcella vagy lítium-ion akkumulátor? (Autószektor)
Mind a lítium-ion akkumulátorok, mind az üzemanyagcellák központi szerepet játszanak a jelen de még inkább a jövő logisztikájában. A targoncák és más raktári járművek alternatív meghajtási módjai iránti kereslet nem fog csökkenni - éppen ellenkezőleg, nőni fog. A belső égésű motorral hajtott teherautókkal szemben jelentős előnyöket kínálnak: az ala
aug. 21
20:20
Elnézést kért az Országos Meteorológiai Szolgálat az augusztus 20-ai tévedéséért (Mandiner)
Közösségi oldalukon azt írták: „a modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg”.
aug. 21
20:24
Szokatlan probléma Japánban: nem isznak elég alkoholt a fiatalok (Infostart)
A kormány megoldása a problémára: pályázatot írtak ki az alkoholfogyasztás serkentését célzó programra.
aug. 21
20:24
Kiszivárgott az EU-pénzes alkuról: nem volt elég Brüsszelnek a júliusi magyar felajánlás és azóta sem túl bizakodóak kint (Portfolio)
„A magyar kormány által javasolt korrekciós intézkedések nem küszöbölik ki átfogóan a Bizottság által jelzett aggályokat” – többek között ez állt abban a július 22-i dátumú levélben, amelyet Johannes Hahn uniós költségvetési biztos írt az Európai Parlament illetékes szakbizottsági elnökeinek az akkori helyzetről, és amely a Szabad Európa birtokába
aug. 21
20:24
A paradicsom-feldolgozók és a tésztagyárak lassították a termelést (Agroinform)
Az olaszok szerint az energiaárak miatt máskülönben "nem éri meg"!
aug. 21
20:24
Larry Hagman lánya döbbenetes titkokról rántotta le a leplet: a Dallas Jockey Ewingja nem ismert határokat, ha az alkoholról volt szó (Femcafe)
A Jockey Ewingot játszó színész szeptemberben lenne 91 éves - 2012-ben bekövetkezett halála sokkolta a világot, pedig Larry Hagman szép kort megélt: 81 évesen hunyta le örökre a szemét, és meglepő módon életének nem függősége miatt lett vége.
aug. 21
20:30
Liz Cheney hadat üzent a trumpista politikusoknak (444.hu)
Személyesen fog kampányolni Ted Cruz, Josh Hawley, Kevin McCarthy és Ron DeSantis ellen, közölte az ABC Newsnak adott interjújában.
aug. 21
20:36
Autó hajtott egy salzburgi gyorsétterem vendégkertjébe, súlyos sérültek is vannak (Mandiner)
Köztük egy anya és a gyermeke is.
aug. 21
20:42
L. Simon László: nagyon hiányzik az íróképzés az egyetemekről (Infostart)
Augusztus 22-e és 25-e között 50. alkalommal nyitja meg kapuit a Tokaji Írótábor, amelyen ezúttal is szó lesz közéletről és irodalomról is. Ebből az alkalomból kérdeztük irodalomoktatásról és íróképzésről a József Attila-díjas író, költőt, fideszes országgyűlési képviselőt, a Tokaji Írótábor Egyesület elnökét.
aug. 21
20:42
Autó hajtott egy salzburgi gyorsétterem vendégkertjébe (HírTV)
A sofőr rosszul lett és elvesztett az irányítást járműve felett, a vendégkertbe hajtott, majd nekiment több közlekedési táblának és végül egy sportszaküzlet előtt állt meg.
aug. 21
20:48
Elbocsát száz dolgozót a Pegasus kémszoftver gyártója (444.hu)
Távozik a vezérigazgató is.
aug. 21
20:48
Előnyt jelenthet Räikkönennek és Rockenfellernek, ha leesik az eső? (Racingline)
Márpedig van esély rá, hogy mai Watkins Gleni futam esős lesz, és a Next Gen autókkal még senki nem ment vizes pályán. Az előrejelzések szerint egyre növekvő az esély arra, hogy a pályát eléri egy csapadékzóna. Bár az ovál pályákon nem versenyez esőben a NASCAR mezőnye, természetesen az épített pályákra vannak eső gumijaik, így kijöhet
aug. 21
20:54
Vasárnap befejeződnek a Szent István-napi programok a fővárosban (Blikk)
Befejeződnek a Szent István-napi programok a fővárosban, melyeken vasárnap is több tízezren vettek részt – közölte Kovács Zoltán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-oldalán.
aug. 21
20:54
Előnyt jelenthet Räikkönennek és Rockenfellernek, ha leesik az eső? (Racingline)
Márpedig van esély rá, hogy mai Watkins Gleni futam esős lesz, és a Next Gen autókkal még senki nem ment vizes pályán. Az előrejelzések szerint egyre növekvő az esély arra, hogy a pályát eléri egy csapadékzóna. Bár az ovál pályákon nem versenyez esőben a NASCAR mezőnye, természetesen az épített pályákra vannak eső gumijaik, így kijöhet
aug. 21
21:00
Méregtelenít és megszabadít: próbálja ki a 3 napos gyümölcsdiétát! (Blikk)
A program, a kidolgozója szerint zsírégető üzemmódba állítja a szervezetet.
aug. 21
21:00
Tizenhatan haltak meg egy kisbuszban (Infostart)
Hátulról egy teherautó egy előtte lévő kamionnak tolta a közép-oroszországi Uljanovszki területen.

Keresés