A kétórás kényszerszünet után Newgarden az újraindítást követően ment el csapattársa, Scott McLaughlin mellett, ami végül győzelmet ért neki. „Nem igazán terveztem meg az előzést, csak mentem. Nem tudtam, merre, de nyomtam. Ő keményen fog megérkezni a kanyarba, én még keményebben. Vagy összejön, vagy nem.” – mondta a megmozdulásról a bajnokság máso
Minden közlekedésben résztvevő számára fontos, hogy figyeljen oda a közlekedési jelzőtáblákra. Különösen akkor, ha a táblák is közlekednek! ???? Megtörtént ugyanis – vélhetően Németországban -, hogy heves esőzés következtében a lejtős utakon afféle kis folyók alakultak ki. Ez pedig azt eredményezte, hogy azon útjelzőtáblák, melyek nem voltak a földbe
Augusztus 27-től a MÁV és a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi buszos szolgáltatók mindegyik járatukon elfogadják a szeptemberi dolgozói és tanulóbérleteket. Így az első öszi hónapra vett szelvények öt nappal tovább használhatók.
„Háromra emeljük! Egy, kettő, három!” „Szívást kérek!” „Fibrillál!” „Hol a fenében van Carter?!” Anna Eszter a chicagói sürgősségi osztály nosztalgiavonatán száguldozik.
„Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a vírusos májgyulladások között, jelen tudásunk szerint hét különböző vírus okozhat ilyen megbetegedést” – hangsúlyozza Rusvai Miklós virológus. A rejtélyes májgyulladás gyorsan terjed, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legalább 1010 valószínű megbetegedést jelentett 35 országban. Itthon a népegészségügyi
Szeret pedicabbal utazni Barcelonában? Akkor készüljön fel egy búcsúútra a következő látogatása alkalmával – mindaddig, amíg lehet – írja a német portál. Mert jövőre megszűnnek a kerékpáros taxik. És nem csak Barcelonában, hanem egész Katalóniában. Már idén is komoly korlátozások vannak, hogy egyáltalán hova és mely riksák mehetnek. A travelbook.d
Nemrégiben a Binance kriptotőzsde vezérigazgatója, Changpeng ‘CZ’ Zhao aggályát fejezte ki amiatt, hogy egyes kriptotőzsdéken komolyan jelen van a mostanában
Akár három százalékkal is visszaeshet a GDP növekedése, és tartósan 430 forintba kerülhet egy euró, ha nem érkeznek meg Magyarországra az uniós források – így számol a GKI Gazdaságkutató. A magyar kormánynak holnap éjfélig kell elküldenie az Európai Bizottságnak azt a levelet, amelyben megírják, mit tesznek a korrupció megelőzése érdekében. Ezen is
Japánban hagyománya van az archaizáló modelleknek, ilyenkor modern autókat próbálnak évtizedekkel ezelőtti köntösbe bújtatni, az egyik ízléstelen vadhajtás a .
Szeretem az olyan színházi gyerekelőadásokat, amelyek ismert történeteket dolgoznak fel, ugyanis a gyerek utána mindjárt kedvet kap belemerülni az adott mű univerzumába – és ennek a folyamatnak a végén vagy a közepén általában könyv is van. Ilyen többek között a 80 nap alatt a Föld körül, amit a Városmajori Szabadtéri Színházban mutattak be. Az elő
Hamarosan itt a tanévkezdés ideje, az oktatási rendszer szempontjából azonban ez újabb megterhelést jelenthet. Az ATV Híradó riportja szerint ugyanis már most 16 ezer pedagógus hiányzik az oktatásból, és ez a szám várhatóan csak tovább emelkedik majd.
Az NSO Group izraeli kémszoftver-gyártó egy közleményben tájékoztat az alapító-vezérigazgató Salev Hulio távozásáról és arról, hogy ezután a céget Jaron Sohat operatív igazgató vezeti majd.
Még mindig az aszály határozza meg a növényvédelmi helyzetet, és nem is várható egyhamar fordulat. A rovarkártevők többsége változatlanul rajzik és károsít, a kórokozók pedig alig fertőznek – kivéve talán a szürkepenészes rothadást a rágott gyümölcsökön, szőlőbogyón.
Egy fiatal néhány hete a Megyeri hídon úgy kérte meg barátnője kezét, hogy letérdelt az M0-s autóút közepén. Barátaik videózták őket, egyik ismerősük pedig driftelt körülöttük egy kocsival. Az RTL Híradónak nyilatkozó ügyvéd szerint akár 150 ezres bírságot is kaphatnak.
A NATO megerősítette jelenlétét Koszovóban, és kész további erőket bevetni, ha a Szerbiával fennálló feszültség fokozódik. A srebrenicai népirtást tagadó, szélsőséges szerb belügyminiszter holnap Moszkvába utazik, hogy találkozzon Lavrov orosz külügyminiszterrel. Káncz Csaba jegyzete
Tornóczky Anita 43 évesen is remek formában van. Éveket tagadhatna, mégis van olyan testrésze, amellyel ő sem elégedett magán. Ráadásul a plasztikai sebész sem segít rajta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kyle Busch jövőre elhagyja a Joe Gibbs Racing 18-as autóját, és erre a legutóbbi nyilatkozata is ráerősített. Kyle Busch szombaton még mindig nem tudott pontos információkkal szolgálni jövőjével kapcsolatban, mégis úgy tűnt, hogy válaszaiban sok mindent elárult. Megismételte, hogy a folyamatban lévő szerződéstárgyalásai
Egy 26 éves nő és egy 25 éves férfi holttestét találták meg egy autóban Erdőkertesen, szombat délután. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A szerelmespár holttestét a férfi édesanyja és testvére fedezte fel, kéz a kézben talált rájuk az autóban.
Augusztus közepére harminc éve nem látott szintre esett Magyarország stratégiai üzemanyag-tartaléka – írja a hvg.hu. A kormány a Mol százhalombattai finomítójának karbantartása miatt szabadított fel a készletekből, emellett az utóbbi időszak megnövekedett fogyasztása magyarázza a folyamatot.
A nagy eső miatt mintegy félszáz esetben hívták elárasztott pincékhez, garázsokhoz, vízben álló udvarokhoz és elöntött házakhoz a tűzoltókat a Pest megyei Szigetszentmiklóson és Szigethalmon – tudatta a katasztrófavédelem honlapján vasárnap.
Az orosz védelmi miniszter szerint a világ egyetlen más rakétája sem rendelkezik hasonló képességekkel, mint a hangsebesség majdnem tízszeresével haladó, manőverezésre is képes Kinzsal.
Akár három százalékkal is visszaeshet a GDP növekedése, és tartósan 430 forintba kerülhet egy euró, ha nem érkeznek meg Magyarországra az uniós források – így számol a GKI Gazdaságkutató. A magyar kormánynak holnap éjfélig kell elküldenie az Európai Bizottságnak azt a levelet, amelyben megírják, mit tesznek a korrupció megelőzése érdekében. Ezen is
A világszerte gyorsuló infláció és az új európai háború miatt 2022 első feléről érthető módon borús képet festhetünka gazdaságok és a pénzügyi piacok tekintetében. Jim O'Neill szerint a legújabb fejlemények némi reményt adnak arra, hogy már nem annyira indokolt az eluralkodott pesszimizmus, mint pár hónappal ezelőtt.
Egyre jobb állapotban vannak azok a lovak, amelyeket csontsoványan találtak meg a hónap elején egy tápi lovaspanzióban. A rendőrség azóta állatkínzás miatt nyomoz. Az állatok alapítványhoz kerültek, és a sok támogatónak köszönhetően szépen fejlődnek.
Legalább 36 halottja és 48 sérültje van annak a két balesetnek, amelyek Törökország délkeleti részén történtek. Mindkét karambol nagyon hasonló volt: korábbi baleseteknél dolgozók közé rohant az egyik helyen egy busz, a másiknál pedig egy teherautó. Utóbbi balesetet egy szemtanú felvette telefonjával.
Átverve érzik magukat azok a gazdák, akik eljöttek Budapestre a Szabó Bálint által szervezett „gazda-tüntetésre.” A szervező végig azt állította, hogy a demonstráción legalább 1600 traktor és több ezer autó fog részt venni, végül azonban egy munkagép sem jelent meg a fővárosban. A szervező sokáig azzal hitegette a megjelenteket – akik közül többen
Vitézy Dávid közösségi oldalán azt írta: "A zavartalan tanévkezdet érdekében arra kértem a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatókat, hogy augusztus 27-étől fogadják el a szeptemberre érvényes havi és első félhavi bérleteket", így a tíz éve változatlan árú bérletek érvényességi időtartama öt nappal meghosszabbodik ebben a hónapban. A vakáció vég
December végéig bezárhatják a három utolsó német atomerőművet, Robert Habeck gazdasági miniszter szerint kizárt, hogy az energiaválság miatt megváltoztassák a döntést – írja a Reuters.
De az ország védelmi minisztere, Niko Peleshi az alapján, hogy két orosz és egy ukrán állampolgárt vettek őrizetbe, "geopolitikai összefüggéseket" emlegetett.
Mindig is foglalkoztatta az embereket, a Forma-1 rajongókat, hogy mégis mi adja a jó versenyzők közti differenciát. Mitől lesz valaki a jók között a legjobb? Erről pedig olyan versenyzőknél érdemes keresni a választ, akiknek sikerült kiemelkedniük a sok jó közül. Max Verstappen még 18 éves sem volt, mikor debütált a Forma-1-ben, minden idők legfiat
A szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Alekszander Dugin az Ukrajna elleni háború elkötelezett támogatója volt. A gyanú szerint ő lehetett a merénylet eredeti célpontja, de egy rendezvényről hazafelé indulva az utolsó pillanatban autót cserélt a lányával.