A főváros Stockholm melletti Scania cégnél Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel együtt két kamion volánja mögé ültek, és egymás után haladtak a mintegy három kilométer hosszú tesztpályán. „Számomra ez volt a legnagyobb pillanat, amikor körbejártam itt ezzel a teherautóval, és újra megérkeztem” – mondta Scholz az örömút után. – Már gondolkodta
Az FIA elmagyarázta, hogy miért minősítette versenybalesetnek Fernando Alonso és Lewis Hamilton első körös ütközését a Belga Nagydíjon. Az incidens a Les Combes kanyarban történt, miközben a hétszeres világbajnok a külső íven próbált elmenni riválisa mellett, de a Mercedes és az Alpine összeért, előbbit a levegőbe emelve, ezzel olyan mértékű sérülé
A migrén jellegzetes módon gyerekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. A fizikai szenvedés mellett gyakori az iskolai hiányzás és a rendszeres kórházlátogatás, ehhez jön még hozzá az aggódó szülők által kivett táppénz is.
Mintegy tíz év múlva megjelennek a jelenleg alsó tagozatos gyerekek, vagyis az alfa generáció ("digitális bébik") első képviselői a munkaerőpiacon, ők lesznek a legnagyobb vesztesei a fokozatosan a gyermekmegőrzés szintjére süllyedő hazai közoktatásnak, amely komplex átalakítás nélkül már sokszor a jelenlegi munkáltatói igények kielégítésére sem ké
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasá
Egy friss felmérés szerint a britek hetente átlagosan három és fél órát töltenek a Wc-n. Ez azt jelenti, hogy naponta fél órát ülnek az illemhelyen, de ennél sokkal hosszabb ideig is trónolhatunk a mosdóban. Egy szakérő szerint a hosszas WC-zés komoly egészségügyi kockázatot jelent.
Valósággá vált a színpadi házasság: A Blikk megtudta, hogy szombaton a Balaton partján szűk körű polgári esküvőn elvette szerelmét Horváth Lajos Ottó, az Üvegtigris Király Sanyija. A színész új felesége a nála 27 évvel fiatalabb Ács Eszter, akivel közös munkahelyükön, a Nemzeti Színházban számos darabban játszottak már együtt, először öt évvel ezel
A kiállítói jelentkezés annyira intenzív volt, hogy minden hely elkelt, így az augusztus 31. és szeptember 4. közötti Hiswa-n minden adott a látogatói rekordhoz. Az idei Hiswa vízi hajókiállítás visszatér a hollandiai Lelystadba, és több mint 330 hajót állítanak ki az öt nap alatt. Bataviahavenben arra számítanak, hogy a seregszemle minden korábbi
Hetedik, Harcosok klubja, Zodiákus, Benjamin Button különös élete, Játsz/ma, Social Network – A közösségi háló, Pánikszoba – van kedvenced tőle? David Fincher életművéből nem könnyű egyet kiemelni, annyi remekművet készített.
A dél-afrikai Louis Meintjes nyert a 9. szakaszon a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, a belga Remco Evenepoel növelte előnyét összetettben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Duna House adatai szerint 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, így tavaly 2716 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet az Európai Unión kívüli állampolgárok.
Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője két ukrán tüzérségi támadásról adott hírt, ami során a bejelentése szerint kilenc lövedéket lőttek ki az erőműre.
Még az ellenfelek által jósoltnál is könnyebbnek tűnt Max Verstappen győzelme Belgiumban a 14. rajthelyről. Igazi erődemonstráció volt, kimértséggel és spórolással.
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasá
Otthagyta a földi paradicsomot, de a pálmafáknak nem intett búcsút: Hawaiiról Floridába költözött Vujity Tvrtko. A riporter persze nem egyedül él majd a világ egyik legismertebb tengerpartja, Daytona Beach közelében, a családja is vele van. Tvrtkoék azért választották Floridát, mert a rengeteg új lehetőség mellett, számos szállal kötődik a napfénye
Kecskemét – Erre senki sem számított! Öt forduló után az újonc Kecskemét a labdarúgó-NB I harmadik helyén áll, miközben a másik lila-fehér klub, a nagy múltú Újpest az utolsó helyen szerénykedik. Ráadásul míg a szerény költségvetésből gazdálkodó kecskemétiek szinte kizárólag magyar játékosokra építenek, addig a IV. kerületiek továbbra is légiósoktó
Az oltottaknál mindkét betegség előfordulásának valószínűsége jelentősen alacsonyabb a vírusfertőzést követő 31-120. napok közt, mint az oltatlanoknál, írja az Infostart.
A K&H felmérése alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelműen az átalányadózás felé mozdulnának.
Kedden Prágában tárgyalnak az uniós külügyminiszterek a kérdésről. Ha nem lesz közös álláspont a balti országok a lengyelekkel és a finnekkel közösen lépnének az ügyben.
Daniel Dajewski az amerikai és az európai gombapiac közötti különbségeket vizsgálta meg a New Food Magazin-ban megjelent cikkében és rávilágít azokat a jelentős változásokra, amelyeket az amerikai szektornak a modernizáció érdekében meg kellene tennie.
Az algériai hatóságok a Franciaországba irányuló gázszállítás 50 százalékos növelésének lehetőségét tervezik, az erről szóló egyeztetések már zajlanak az Engie francia energiaipari vállalattal - számolt be az Europe 1 rádió.
Az eső egyik pillanatról a másikra érkezett meg Daytonába, és emiatt a NASCAR Cup Series mezőnyének nagy része balesetezett. A 160 körös verseny 138. körében elkezdett szakadni az eső Daytonában, de pont a lehető legrosszabb helyen. A mezőny éppen az 1-es kanyarhoz érkezett, az eső pedig pont ebben a pillanatban érkezett meg a pályára, az
Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 474 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verst
Karl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az Európai Unió "válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról", és vezessen be ársapkát az áramdíjakra.
Karl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az Európai Unió "válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról", és vezessen be ársapkát az áramdíjakra.