Kiderül, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös akadályozta meg Tisza István miniszterelnök megegyezését az erdélyi román vezetőkkel 1913-ban. A kisantant meg akarja gátolni hazánk felvételét a Népszövetségbe.
Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy a kormány a kis benzinkutak megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el, azonban a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint ebből még egy forintot sem láttak az érintettek - írja az ATV.
Ukrán szakemberek azt állítják, hogy a jelenlegi légköri viszonyok alapján, ha augusztus 29-én robbanás történne a zaporizzsjai atomerőműban, az Oroszország és az orosz kézre került kelet- és dél-ukrajnai területeken okozna radioaktív sugárzást.
A 24 éves holland pilóta úgy diadalmaskodott, hogy büntetés miatt a 14. helyről rajtolt. Verstappen az idén kilencedszer, pályafutása során pedig 29. alkalommal nyert F1-es futamot. Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként, így az osztrák istálló kettős sikert ünnepelhetett. A dobogó alsó fokára az első rajtkockából
Max Verstappen és Christian Horner csak nevetni tudott azon, hogy mennyire “rosszul érintette” őket a delfinezés csökkentésére kiadott direktíva. A hétvégétől lépett életbe az FIA új iránymutatása. Toto Wolff már dörzsölte hetekkel ezelőtt a tenyerét, ugyanis abban reménykedett, hogy a változtatások közelebb vihetik őket az ellenfeleikhez. Ám csaló
A legújabb számítások szerint, ha holnap robbanás történnek a zaporizzsjai atomerőműben, Oroszország, illetve az oroszok által elfoglalt ukrán területek felé haladna a radioaktív sugárzás.
Jessica Simpson hosszú évekig az alkohol rabja volt, függősége pedig külsejét is teljesen eltorzította. Az egykori szexbombából felpüffedt arcú, túlsúlyos nő lett, akire alig lehetett ráismerni.
Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban - közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz megszállás alatti város polgármestere.
A civil szervezet jogi igazgatója szerint a Márki-Zay Péter vezette ellenzék rákapott a Fidesz kampányfinanszírozási módszerére, ami nem jó, viszont közvetlenül nem jelenti azt, hogy törvénytelenség történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére augusztus 27-én 14 óra 54 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Margit híd, budai hídfő és a Margit-sziget között egy, a Dunában úszó férfi elmerült.
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasá
Ukrajnában szeptember elsejétől visszatérnek az iskolapadokba ott, ahol lehetséges. Csupán annyi az előírás, hogy légiriadó esetén mindenki vonuljon óvóhelyre és ott folytassa a tanulást. Az országban még nem mindenhol készült el a szükséges menedék, viszont nem is mindenki támogatja a jelenléti oktatást.
Hivatalosan is bemutatta a 28 éves Andrea Belottit az AS Roma. Az olasz válogatott támadónak június végén járt le a szerződése a Torinóval, José Mourinho kívánságlistájának élén állt.
Napokon belül elkezdődik az idei tanév, melyet legalább annyian várnak, mint amennyien nem vágynak még visszaülni a tanterembe. A kicsik azonban szerte a világon izgatottak, hiszen most először mennek óvodába vagy iskolába, a büszke szülők pedig szeretnének minden pillanatot megörökíteni.
Gazdasági okok miatti leállás esetén milyen fizetési kötelezettségei vannak a munkáltatónak a munkavállaló felé? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő válaszolt.
Az albán származású énekesnő gyakran kerül a figyelem középpontjába, ezúttal azonban a rajongói is úgy gondolják, többszörösen is bűnös a ruhája miatt.
Örömhírt jelentett be Dukai Regina: gyermeket vár. A modell ezt egy pocakos fotóval tudatta a közösségi oldalán, a posztból az is kiderült, hogy a karácsonyt már hármasban tölthetik.
Franchochamps – Megállíthatatlanul száguld a címvédés felé Max Verstappen. A Red Bull Racing holland csillaga leiskolázta a mezőnyt és tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, miután a 14. helyről indulva is magabiztosan nyerte meg a Forma–1 Belga Nagydíjat.
Kezdi elveszíteni a reményt Charles Leclerc. Az újabb vereség és komoly pontvesztés, valamint Max Verstappen erődemonstrációja után elismerte, egyre valószínűtlenebb a bajnoki sikere.
Sokként érte július közepén a futballvilágot Sébastien Haller betegségének híre. A német Dortmund által a nyáron Erling Haaland pótlására szerződtetett elefántcsontparti csatárnak el kellett hagynia csapata edzőtáborát, miután hererákot diagnosztizáltak nála.