Fokozatosan bővül az eladó lakóingatlanok kínálata április óta, tehát tartósnak látszik a fordulat. Közben a kereslet minimálisan mérséklődött. Az átlagos értékesítési idő növekedések indult a lakások esetében. A legfrissebb adatok szerint a fővárosban 64 nap alatt találnak gazdára, a megyei jogú városokban 57, a kisebb városokban 70, a községekben
A következő néhány napban befejeződik a tanévkezdéshez szükséges valamennyi tankönyv gyártása – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára csütörtökön Debrecenben. Maruzsa Zoltán elmondta: a (állami propaganda szerint) háborús infláció okozta nehézségek, a papír árának emelkedése és minden technikai, logisztikai akadály ellenére za
A Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenycsapata, az Arrabona Racing Team az intézmény SZEngine motorfejlesztő csapatával közösen versenyezve az összetettbeli 2. helyezést szerezte meg az egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetésen, a Formula Student Austria versenyen, Spielbergben. A bravúros eredmény az eddigi legnagyobb sikere a csapa
Miközben a bitcoin szépen csendben felemészti a hagyományos pénzügyi rendszert, annak támogatói igyekeznek menteni a menthetetlent, s megállítani a kriptovaluta
Az idei év elején a gyereket nevelők visszakapták a múlt évre jutó személyi jövedelemadó összegét. Az érintett háztartások különböző összegeket kaptak, a K&H biztos jövő felmérése szerint a visszatérítésre jogosult családok átlagosan 596 ezer forint extra bevételhez jutottak - közölte a pénzintézet. 20 százalékuk kevesebb mint 250 ezer forintot, 3
A királyi családtagok nemcsak a szépet, de a leértékelt ruhadarabokat is kedvelik. Letícia spanyol királyné szereti a királyi viseletet, de úgy tűnik, hogy néha neki is szüksége van egy kis változatosságra. Outfitjének ezúttal tinédzser lányának ruháját szemelte ki.
A sarkantyúka: szép, finom és egészséges.Ez a csodaszép egynyári növény, amelynek szinte minden része ehető, elképesztően egészséges, sőt, még a bio kerti kultúra számára is áldásos hatású.
Az utóbbi években egy új szereplő növelte legnagyobb ütemben a világon fegyverexportját, és van olyan kategória, amiben már most lesöpörte a hagyományos fegyvergyártókat. A következő slágertermék pedig már egy vadászgép lehet.
Pár óra alatt hihetetlen számú állásajánlatot kapnak az állást kereső pedagógusok. Van, ahol személyesen maga az igazgató ír a jelentkezőnek pár kedves sort, hogy válassza az intézményüket.
– Újra leugrott egy kutya a budai vár sétányának faláról: Gino a kórházban pusztult el. A várfal sok gazdit szomorított már el: több mint egy tucatnyi eb ugrott le az utolsó két évben onnan.
Magyar kutatók több éven keresztül vizsgálták a Balaton vizét, hogy kiderüljön mennyi drog kerül be a Balaton Sound alkalmával a vízbe, aminek a végén rájöttek, hogy már az élővilágra is veszélyes mennyiség került bele. Az ATV Start vendégei Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője és Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns voltak, hogy a fiatalok
A Dell Technologies mindig szem előtt tartotta a termékek könnyű javíthatóságát a környezettudatosság jegyében. Most egy újabb lépést tett ezen a területen, bejelentette a világ első szervizeléshez tervezett AR alkalmazását, a Dell AR Assistant applikációt. A vállalat olyan ingyenes iOS-en és Androidon is elérhető alkalmazást fejlesztett, amely a k
Valamennyi járdafelület minden kertben van és nem mindegy, hogy mit ültetünk mellé. Főleg a térköves felületnél, hiszen ott még jobban is dilatál a burkolat, mint egy teljesen betonozott esetében. Nézzük sorra a szempontokat!
Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen. Bár a 2021-es CEOI szervez
A megkérdezett építőipari szakemberek 86 százalékát érinti valamilyen formában a kata átalakítása, többségüket hátrányosan. Szinte senki nem tud megfelelni az új szabályoknak, nagy a tanácstalanság. Szomorú következmény, hogy a nyugdíj mellett dolgozók egy része inkább szögre akasztja a szerszámot és befejezi a munkát – derült ki a Mapei Kft. 100 s
Kedves állatábrázolás, vagy profán rejtély a kép sarkában? Színek, formák, szimbólumok, amelyek a mai szemnek nem sokat mondanak, a kortársak számára azonban nagyon is egyértelmű volt a jelentésük. Híres műalkotások rejtett szexuális üzeneteinek nyomába eredünk.
Az idei harmadik negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei kissé visszaestek az előző negyedévhez képest, de a korábbiaknál jórészt így is erőteljesebbek. Az Otthonfelújítási program támogatásai továbbra is népszerűek, a felújításra készülő családok fele igénybe venne állami támogatást is – derül ki GKI és a Masterplast k
A Goodyear FIA ETRC, az ETRA Promotion és a teljes kamionversenyzős közösség szomorúan értesült Anthony Janiec francia kamionversenyző haláláról. A háromszoros francia kamionversenyző bajnok Janiec a Formula 3-ban tanulta meg a versenyzői alapokat, és 2007 óta versenyzett versenykamionokkal, amikor a Team 14-gyel versenyzett a francia és az európai
Szuperszonikus manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe Oroszország – jelentette be az Vlagyimir Putyin a Szentpéterváron rendezett haditengerészeti díszszemlén, miután aláírta az ország új tengeri doktrínáját. Az orosz elnök elmondta: a Cirkon elnevezésű, „semmilyen akadályt nem ismerő” rakétákat az Admiral Gorskov nevű fregatt fedélzetére te
Kirekesztésre alkalmas tartalomnak minősítette a Metropol hajléktalanokról szóló cikkét és negyedmillió forintos bírságot szabott ki a lap kiadójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa.