A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy magyar autóban mintegy hatszázezer forint értékű, ismeretlen eredetű vágott dohányt, cigarettát és alkoholt találtak, olvasható a NAV honlapján.
Vádat emeltek egy nő ellen, aki tizenöt évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot, s ezzel több mint kétmillió forint kárt okozott a költségvetésnek – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A Fókusz stábja ellátogatott Dunaszekcsőre, Floderer Karcsi életmódváltó táborba. Karcsi pontosan tudja, mit jelent megküzdeni a kilókkal, a túlsúllyal. Körülbelül másfél évvel ezelőtt még 90 kilóval volt nehezebb, 189 kilót mutatott a mérleg. Fogyását 2020. november 15-én kezdte el. Aminek dokumentálására létrehozott egy csoportot is, majd tornáka
A csoportkiállításon szereplő alkotások a hímzés hagyományosan népinek vagy iparművészetinek tartott műfajával élnek, mégis a kortárs képzőművészetet gazdagítják – egyúttal közös és privát örökségünk vizsgálatára is késztetnek.
Rékasi Károlyt felesége, Pikali Gerda lepte egy kisgéphajó vezetői tanfolyammal, amit a színész a közelmúltban sikeresen abszolvált, bár nem ment minden teljesen zökkenőmentesen. Rékasi Károly idén szeptemberben tölti be a hatvanat, sosem volt rest tanulni, de elmondása szerint a kezdeti öröm után úgy érezte, hogy az elméleti képzés kifog majd rajt
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt: az ukrajnai háború súlyos biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára, a nukleáris veszély pedig folyamatosan nő.
Hétfőn levélben fordult dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a fuvarozókat képviselő két legmaghatározóbb magyar szervezet, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (Mkfe). Arra kérik a kormányt, hogy indokolják meg, ők miért nem részesülhetnek a taxisokéhoz hasonl
Az egyik legnagyobb Audikkal is foglalkozó tuningcég az Abt. A bajor vállalatnak igen érdekes a története, a sztori az 1880-as évek végén indult. Egy ideje már elektromos autókat is tuningolnak.
Az energia-átmenet index (ETI) az országok energiaátállásának előrehaladását méri fel a az energia-háromszög három dimenziójának - gazdasági fejlődés és növekedés, energiabiztonság és -hozzáférés, valamint környezeti fenntarthatóság tekintetében. Van mit tenni, a jelen körülmények "tökéletes vihart" okozva nehezítik a mindhárom szempont érvényesíté
A hét közepétől már regisztrálhatnak a Széchenyi Kártya Program MAX hitelek iránt érdeklődő vállalkozások. A hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó államilag támogatott hitelprogram keretében hitelcéltól függően 0,5-3,5 százalékos, a futamidő alatt végig fix kamattal juthatnak forrá
Szerdán ül össze az OPEC+, hogy döntsenek a szeptemberi kitermelésről. Most épp nincs összhang a gazdasági adatok és a kínálati oldalon látottak között: hétfőn 4-5 százalékot esett az olajár, feszült a helyzet a piacon.
A most átadott Pelješac híd, amellett, hogy lehetővé teszi Horvátország déli részével a közúti összeköttetést, önálló turisztikai attrakcióként is hatalmas figyelmet kap, és várhatóan tovább élénkíti majd a turisztikai keresletet a déli régióban – mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója.
Teljesítette Dobos Attila utolsó kívánságát menyasszonya, hivatalosan a felesége lett a legendás dalszerzőnek. Erzsó a Borsnak mesélte el, hogyan sikerült teljesítenie szerelme végakaratát és minderről bizonyítékot is mutatott.
Új fejezettel bővülnek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi földgázpiaci riportjai. A MEKH szakértői az európai földgázpiaci trendekre reagálva egy-egy rövid tanulmányban dolgozzák fel a piac aktuális történéseit. Az Európai Unió 15%-os földgázkereslet-visszafogást előirányzó csomagja kapcsán a hivatal szakértői ezúttal a
Egyes elméletek szerint a polip egy másik bolygó szülötte, ideérkezése egy csoda, és rengeteg história szerint egy üstökös "hátán lovagolva" jött le a Földre.Az egyetlen élőlény a világon, aki meg tudja változtatni a DNS-láncát, ami csodálatos és hihetetlen.Pippa Ehrlich, aki ezt a sztorit elénk rakta kivívta a tiszteletemet.Craig Foster és Tom Fos