2022. augusztus 17. szerda

aug. 17
6:00
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: nem ámítás, egyszerű igényelni (Pénzcentrum)
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk eg
aug. 17
6:00
Szerelem első látásra a Sugarbird új kollekciója (Glamour)
Rebellis, indián nyár, elegancia… Csak néhány gondolat, ami eszünkbe jut, látva a Sugarbird nyár végi, őszi kollekcióit. És igen, több kollekcióról is beszélhetünk, hiszen a House of Sugarbrands négy különböző márkája is megörvendeztet minket, sőt, sokak örömére idén debütál egy teljesen új márka is a magyar divatcég életében, a Sugarjeans by Sugar
aug. 17
6:00
Nem fizetett érte az állam, csak megszüntette – az államosított lombikprogram ellentmondásai (Forbes)
Komplexebbé teszi a képet, hogy az állami program célkitűzései alapvetően előremutató, szükséges fejlesztéseket tartalmaznak, amire a szakma szerint is szükség van, de nincs magyarázat arra, hogy ezeket miért nem lehetett a magánszektorral együttműködve elvégezni.
aug. 17
6:06
Marko csalódott az AlphaTauriban: A tervek nem teljesültek (Racing)
A Red Bull kiemelt tanácsadója, Helmut Marko számot vet az AlphaTauri 2022-es szezonjának első felével, és elégtelennek ítéli azt. Egyúttal megerősíti azt is, hogy a faenzai csapat is Porsche-motorokra vált majd. Az AlphaTauri a 2022-es év leginkább várt versenyistállói közé tartozott. Miután néhány idényben a középmezőny abszolút főszereplője volt
aug. 17
6:12
Határvadászképzés: az első szolgálat is éles lőfegyverrel indul (Infostart)
Az országban az elsők között kezdődött meg Nyírbátorban a szerződéses határvadászok képzése, négyhetes képzést kell teljesíteniük.
aug. 17
6:12
A potenciális munkaerő-tartalék 137 ezerrel csökkent az első negyedévben (ProfitLine)
A potenciális munkaerő-tartalékhoz az első negyedévben 299 ezer ember tartozott, számuk 137 ezerrel csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.
aug. 17
6:12
Ausztriába mennél? Itt a termék, ami még olcsóbb is odakint (Forbes)
Európa fejlettebb országaiban jellemzően magasabbak az árak, mint itthon. Nincs ez másként Ausztriában sem. Ugyanakkor a nyaraláson könnyen kifoghatunk olyan termékeket is, amik nem is olyan drágák, vagy akár olcsóbban is hozzájuthatunk, mint itthon.
aug. 17
6:18
A magyar gazdaság jelentős része már átállt euróra, csak a lakosság és az állam nem (ATV)
Egyre elterjedtebb jelenség, hogy Magyarországon működő cégek forint helyett csak euróban vállalnak megrendeléseket. Így lehet az, hogy egyfajta kettős valutarendszer alakult ki azokban az európai uniós tagállamokban – így idehaza is –, melyek hivatalosan még nem „euró-használók”. Ráadásul Magyarországon az átlagosnál is nagyobb szerepe van a gazda
aug. 17
6:18
Két Oppo termék kapott “Best Product” elismerést az Eisa Awards 2022-2023 keretében (Márkamonitor)
Az OPPO okoseszköz gyártó két kategóriában is megkapta a Best Product elismerést a világ legrangosabb audiovizuális és mobilelektronikai szakmai médiumainak díjátadóján. Idén a márka zászlóshajója, az OPPO Find X5 Pro nyerte el a Best Product díjat Advanced Smartphone kategóriában, az OPPO Enco X2 bluetooth fülhallgatót pedig a legjobb hallójárati
aug. 17
6:18
Földgáz: különösen nehéz helyzetben van Magyarország? (Tiszta Jövő)
A háborús helyzet Európa-szerte energetikai bizonytalanságot okoz, hazánk viszont különösen kiszolgáltatott.
aug. 17
6:18
Bruce Willis exe közel a hatvanhoz is levetkőzik, és úgy néz ki, mint egy 20 éves – válogatás (Promotions)
Az Underworld sztárja, Kate Beckinsale is megmutatta magát bikiniben.
aug. 17
6:18
Hét szabály a családunk és lakásunk nyaralás alatti biztonságáért (Bank360 blog)
Nyaralás alatt nemcsak a saját biztonságunkról érdemes gondoskodnunk, hanem a magára maradt ingatlanunkéról is. Néhány alapszabály betartásával elkerülhetjük a fölösleges veszélyeket és károkat.
aug. 17
6:18
Új megoldás a napraforgó állományszárítására (Agrárágazat)
Tartósan használható hatóanyagok a mezőgazdaságban: az Fmc-Agro ajánlata a napraforgó állományszárításában.
aug. 17
6:24
Víztakarékos megoldások a kertben és a lakásban – nemcsak szárazság idejére (egy.hu)
Az elmúlt évek egyre szélsőségesebb és szárazabb nyarai arra ösztönöznek bennünket, hogy sokkal tudatosabban és felelősségteljesebben bánjunk vízkészleteinkkel, és becsüljük meg őket jobban. Kertünk nemcsak otthonunk része, hanem belőlünk is egy darab, növényeink sorsát szívünkön viseljük: ezért fontos tudnunk, hogy a számukra is éltető vizet hogya
aug. 17
6:24
A változatos nagylevelű hárs (Magyar Mezőgazdaság)
Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Elsősorban azokat a fajokat helyezik előtérbe, amelyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban elterelődött róluk a figyelem. A novemberi online szavazáson a három jelölt közül kedvelt díszfáink egyike, a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) kapta a l
aug. 17
6:24
Jelentősen késhet a Skoda Fabia RS Rally2 debütálása (Racing)
A cseh Skoda Motorsport már szerette volna a görög Acropolis Rallyn elindítani első versenyén a legújabb Rally2-es autóját, azonban a debütálás idén már biztosan nem fog bekövetkezni.  A Skoda Motorsport már júniusban leleplezte a Skoda Fabia RS Rally2-öt, mely a Rally2-es autó legfrissebb változata lesz és akkor a szeptemberi Acropolis Rallyn szer
aug. 17
6:27
Fontos lépést tett Biden, a republikánusok azonban nem hisznek neki (Privátbankár)
Az amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot.
aug. 17
6:27
Üvegházat telepítenek a Nemzetközi Űrállomásra (Infostart)
Jövő tavasszal kezdi meg működését az első kereskedelmi célú üvegház az űrben – jelentette be kedden az amerikai Redwire űrinfrastruktúrával foglalkozó vállalat.
aug. 17
6:30
GKI: a magyar cégek azért nem fektetnek környezetvédő projektekbe, mert a túlélésért küzdenek (ATV)
A legtöbb magyar vállalkozás érzékeli a klímaváltozás hatásait, a cégek 50 százalékának van környezetvédelemmel kapcsolatos célja, szemben a 41 százalékos uniós átlaggal; ugyanakkor mindössze 18 százalékuk fektetett környezetvédő projektekbe - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásából, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
aug. 17
6:30
Biden aláírta a gazdasági stabilitásról szóló törvénycsomagot (444.hu)
A jogszabályok között szerepel 369 milliárd dollárnyi klímavédelmi beruházás.
aug. 17
6:30
Friss képeken a Duna alacsony vízállása Budapestnél (Igényesférfi.hu)
A csapadékhiány miatt továbbra is alacsony a Duna vízállása, Budapestnél jelenleg alig 78 centiméter.
aug. 17
6:30
Már egymillió autó felett jár a kínai villanyautó gyár (Villanyautósok)
A gyár most már évente szállíthat ennyi autót.
aug. 17
6:36
Joe Biden aláírta a történelmi törvénycsomagot: „Az amerikai emberek győztek, a különérdekek veszítettek” (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot kedden. A republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek.
aug. 17
6:36
Útinform: lezárt autópályák és torlódások – Így indul az autósok számára a reggel (Blikk)
Ez a helyzet az utakon szerda reggel.
aug. 17
6:36
Katából a számviteli törvény hatálya alá – mi kerülhet a nyitómérlegbe? 1. rész (Adózóna)
A katából kiszoruló társas vállalkozások – akár a társasági adó, akár a kisvállalati adó hatálya alatt adóznak a továbbiakban –, át-, illetve visszakerülnek a számviteli törvény hatálya alá, ami kettős könyvvitel vezetését és beszámoló készítését, első lépésben pedig a nyitómérleg kötelező összeállítását jelenti. Ez nem lesz könnyű a korábban mindö
aug. 17
6:36
Suzuki Clean Ocean Project (AQUA)
A nyerő motorok gyártójaként a Suzuki Motor Corporation elkötelezett a hajózási élmény kellemesebbé tétele érdekében, és ebben fontos szerepe van az egészséges, tiszta hajózási útvonalaknak is. A vállalat 2010 óta minden évben megrendezi önkéntesek részvételével Clean up the World kampányát, amelynek célja a tengeri környezet megtisztítása. Az akci
aug. 17
6:36
Villámháborús művelet délen sem lesz – így próbálhatja meg Ukrajna visszaszerezni Herszon megyét (444.hu)
A Dnyipro folyó nyugati partján állomásozó orosz csapatok egyre nehezebb helyzetben vannak, a parancsnokságukat át is telepítették Herszon megye keleti részére, ám a régóta ígért ukrán ellentámadásnak is megvannak a maga komoly korlátai a térségben.
aug. 17
6:36
A Hyundai a világ harmadik legnagyobb autógyártója (autopro)
Az eladások volumenét tekintve a koreai autógyártó rangos helyet szerzett az iparágban.
aug. 17
6:36
Trump támogatottja nyert Wyoming államban az előválasztáson (Mandiner)
A vesztes Liz Cheney egyike volt annak a tíz republikánus kongresszusi képviselőnek, akik 2021 januárjában megszavazták a Donald Trump elnöki eltávolításáról szóló indítványt.
aug. 17
6:39
Szomorú: a magyar vállalkozások kevesebb mint egyötöde tesz a környezetvédelemért (Menedzsment Fórum)
A legtöbb magyar vállalkozás érzékeli a klímaváltozás hatásait, a cégek 50 százalékának van környezetvédelemmel kapcsolatos célja, szemben a 41 százalékos uniós átlaggal; ugyanakkor mindössze 18 százalékuk fektetett környezetvédő projektekbe.
aug. 17
6:42
Nagy ötletet vetnek be a 3-as metró akadálymentesítésénél (Infostart)
A gumi fog segíteni a szerelvényre lépésben.
aug. 17
6:42
Elegük lett: az RTL újra kirúgta alkoholfüggő sztárját (ATV)
Ez már a második eset, hogy az alkoholproblémáival küzdő színészt kirúgják.
aug. 17
6:42
Az időjáráson múlik, hogy megfulladunk-e idén a szmogban (Növekedés)
Rengetegen igyekeznek bebiztosítani magukat a rezsicsökkentés korlátozása miatt fatüzelésű kályhával, viszont már most művészet tüzifához jutni. Így borítékolható, hogy megugrik a hulladékkal tüzelők száma, csakhogy Szegő Judit környezetkutató figyelmeztet, ezzel olyan olyan gázok szabadulnak fel, amit az első világháborúban harci gázként használta
aug. 17
6:42
Laborczy Szilvia: Gyurcsányék szerint ez nácizmus, gyűlölet és rossz, Szent István Napok, tűzijáték sem kell (Mandiner)
Arra akarnak rábeszélni, hogy ne tartsd meg a születésnapod. Ellenben ünnepelj a Pride-on.
aug. 17
6:48
Ők a Blikk nyaralós játékának nyertesei: mutatjuk a legjobb fotókat (Blikk)
Lezárult a Blikk nyári fotópályázata, amelyre százával érkeztek szerkesztőségünkbe a pályaművek. Annyi biztos: bárhol jártak, idén is remekül érezték magukat lapunk olvasói. Legyen szó tengerparti, balatoni nyaralásról vagy épp kerti medencézésről, mindenki kellőképpen megadta a módját annak, hogy kieressze a gőzt. Bár egytől egyig remek fényképeke
aug. 17
6:48
Szíriai katonák vesztették életüket aleppói helyőrségek elleni török légicsapásokban (HírTV)
Három szíriai katona vesztette életét Aleppó tartományban lévő helyőrségek elleni török légicsapásokban kedden - közölte a szíriai állami televízió katonai forrásokra hivatkozva.
aug. 17
6:48
Egekben a személyi hitelek kamata, akad 20 százalék feletti ajánlat is (Azenpenzem)
A jegybanki kamatemelések után augusztusban is sorra drágítják a kölcsöneiket a bankok. A személyi hitelek teljes hiteldíj mutatója 13-14 százalék felett kezdődik. Az MNB adatai szerint az első félévben 5 százalékkal kevesebb fogyasztási hitelt folyósítottak, mint egy évvel korábban – számolta ki az Azénpénzem.hu.
aug. 17
6:48
Újra itt a JOY Social Media Award (Márkamonitor)
Influencerek, véleményvezérek, hírességek, az online világ legnagyobb hatású hazai szereplői tűnnek fel idén is a JOY Social Media Award megmérettetésén.   A #bestoftiktok kategóriában a fiatalok kedvenc platformjának legegyedibb hazai sztárjait jelölték. A #gazdivagyok kategóriában azok kaptak helyet, akik a felelős állattartásra hívják fel a figy
aug. 17
6:48
Ezzel a befektetési stratégiával hasít Warren Buffett cége (Igényesférfi.hu)
A Berkshire Hathaway friss portfólió-jelentéséből kiderül, Warren Buffett cége többségében Amazon- és Apple-részvényeket vásárolt az idei második negyedévben.
aug. 17
6:48
Kvíz: mit jelent az a magyar szólás, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20? A legtöbb magyar rosszul tudja (Promotions)
Csupán 10 kérdésre kell helyesen válaszolnod.
aug. 17
6:48
Főleg új hűtővel, mosógéppel és fagyasztóval spórolnának a rezsin (KKV Magazin)
Bár a mobil és splitklíma-berendezések heti eladása felére, harmadára esett vissza az új rezsicsökkentési szabályok július közepi bejelentése óta az eMag-nál, más háztartási nagygépek esetében a vállalat azt tapasztalja, hogy az eladások visszaálltak a korábbi szintre, míg például a hűtőszekrények és fagyasztók esetében pedig még növekedett is a re
aug. 17
6:48
Gyerekség: új okosórát mutatott be az Xplora (Mínuszos)
A norvég Xplora, az 5 és 12 év közötti gyermekek számára készült okosórák gyártója piacra dobta legújabb készülékét, az új XGO3-at. Az Xplora GO termékcsaládja új taggal bővült. A gyerekeknek szánt XGO3 okosórát a korábbi termékek sikereire alapozva fejlesztette ki a norvég okosóra gyártó. Nem titkolt célja, hogy készülékeivel a
aug. 17
6:48
Hatalmas méretű 3D nyomtatott tárgyak (newtechnology.hu)
A Kvint-R csapata kiállításokra készülve álmodott nagyot, s alkotott egy különleges TV-állványt. A gigantikus méretű kéz mérete egy emberéhez hasonlítható. A projekttel azt szemlélteti a 3D nyomtatással is foglalkozó vállalat, hogy akár nagy formátumú tárgyak gyártására is képesek a berendezéseik. A folyamat első lépése az volt, hogy egy Calibry ké
aug. 17
6:54
Újpest–Ferencvárossal indul az iskolaév (Infostart)
A magyar szövetség kedden tette közzé az 5-7. forduló időbeosztását.
aug. 17
6:54
A hétvégén csak helyben szembesülnek majd azzal a vásárlók, hogy tudnak-e tankolni, vagy sem (rtl.hu)
Nem lehet tudni, melyik független benzinkutak zárnak be mégis augusztus 19-én és 20-án.
aug. 17
6:57
További két és félszeres drágulás jön a hazai áramáraknál? (Menedzsment Fórum)
Méghozzá decemberben. A drágulás pontos mértékét azonban nem lehet előre megmondani, mivel ez politikai döntés függvénye.
aug. 17
7:00
Hatalmas a felháborodás, a Wizz Air ismét Párizsban hagyta a Budapestre tartó utasait: „Minden zárva! Még automata sincs! Semmit nem adtak inni vagy enni” (Blikk)
Ismételten Párizsban hagyta utasait a Wizz Air. A Budapestre menetrend szerint 21:30 kor induló járat utasai 21:36-kor, már a reptéren kaptak e-mailben értesítést arról, hogy a gépük csak másnap 12:40-kor indul el hazafelé. 158 ember még éjjel 2-kor is várakozott a reptéren.
aug. 17
7:00
GKI: a magyar cégek csak 18 százaléka fektetett környezetvédő projektekbe - ez kevesebb, mint az uniós átlag fele (Növekedés)
A legtöbb magyar vállalkozás érzékeli a klímaváltozás hatásait, a cégek 50 százalékának van környezetvédelemmel kapcsolatos célja, szemben a 41 százalékos uniós átlaggal; ugyanakkor mindössze 18 százalékuk fektetett környezetvédő projektekbe - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásából.
aug. 17
7:06
Kajdi Csaba keresztény kijelentései miatt ment neki Tóth Gabinak: „Remélem, az Úr megbocsát neki” (Blikk)
Kajdi Csabának mindenről megvan a véleménye, amit nem is rejt véka alá. Nem egyszer bírálta már a hazai sztárokat, sőt, szokása is fellapozni olykor-olykor a bulvársajtót, hogy elmondhassa közben, mit gondol az adott személyről, akiről a cikkben szó van. Most Tóth Gabi lett a célpontja.
aug. 17
7:06
Joe Biden aláírta a 739 milliárdos törvényt (Infostart)
Az amerikai inflációt és költségvetési hiányt hivatott csökkenteni az új törvény, és sosem látott méretű klímavédelmi intézkedéseket is tartalmaz.

Keresés