2022. augusztus 17. szerda

aug. 17
0:12
Elhunyt a Trója rendezője (Infostart)
Wolfgang Petersen német filmes legenda 81 évet élt.
aug. 17
0:12
Meghalt Wolfgang Petersen kultikus filmrendező (rtl.hu)
A német filmes A tengeralattjáróval szerzett nevet, ami után sorban jöttek az olyan sikerfilmek, mint a Végtelen történet, a Vírus vagy a Trója.
aug. 17
7:54
Nagy bejelentést tett a 100 Tagú Cigányzenekar: olyasvalakivel lépnek fel, akivel még soha (Blikk)
Három évvel a 35. jubileumi koncertjük után, 2023. január 15-én 19:30-tól ismét több ezer ember előtt zenélhetnek a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusai. A világhírű szimfonikus zenekart a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntetett Lendvai Csócsi József fő prímás fogja majd össze a Papp László Budapest Sportarénában. Ez lesz a 35 éves j
aug. 17
8:18
Gyászol a filmipar: meghalt a Trója, a Végtelen történet és megannyi klasszikus rendezője, Wolfgang Petersen (Blikk)
Rákbetegség vitte el az egyik legnagyobb német forgatókönyvírót és filmrendezőt, Wolfgang Petersent. A producer 81 éves korában távozott az élők sorából, a szomorú hírt pedig az asszisztense közölte. Kiváló filmjei mellett az ő nevéhez fűződik a hat Oscar-jelölést kapó „A tengeralattjáró” című film is.
aug. 17
8:54
Elhunyt Nicholas Evans, A suttogó szerzője (Könyves Magazin)
Irodalmi ügynökének közleménye szerint a 72 éves író, forgatókönyvíró, újságíró, producer augusztus 9-én váratlanul hunyt el egy szívrohamot követően.
aug. 17
9:18
Itt az első fotó Az éhezők viadala előzményfilmjéből (Könyves Magazin)
Itt az első fotó Az éhezők viadala előzményfilmjéből
aug. 17
9:24
George R.R. Martint eléggé zavarják a halálával kapcsolatos találgatások (Könyves Magazin)
George R.R. Martint eléggé zavarják a halálával kapcsolatos találgatások
aug. 17
9:30
About Time – Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új albummal jelentkeznek (rtl.hu)
About Time címmel szeptember végén új albummal jelentkezik Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. Tavaly tavasszal mutatták volna be eredetileg az új lemezt, két éve vették fel, de a Covid mindent szétzilált. De most végre kijött az album címadó dala, az About Time, belenéztünk a klipbe.
aug. 17
10:12
Ők az Álljon meg egy novellára! pályázat nyertesei (hirado.hu)
A húsz legjobb művet augusztus közepétől az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban olvashatják a járókelők.
aug. 17
10:36
DR BRS Zalatnay Cini számát dolgozza fel, ez a dal mentette meg a kapcsolatát későbbi feleségével (rtl.hu)
Várlak még, ahogy a nap fényét tavasszal hívja a mező és a reszkető virág – énekli Zalatnay Cini Várlak még című számában. Ezt a dalt dolgozza fel DR BRS, aki arról mesélt, olyan számokhoz szeret nyúlni, amik jelentenek neki valamit. A Várlak még-et 9 évvel ezelőtt rengeteget hallgatta, mikor elvesztette édesanyját, és a gyász miatt megborulva elma
aug. 17
11:00
Geszti Péter a Szia, Életemről: Olyan világról szól, amiben szeretnénk élni (rtl.hu)
Szia, Életem! – egy igazi csupaszív vígjáték nemsokára a mozikban. A film egyik producere Geszti Péter mesélt a forgatásról. A film két éve pihen dobozban, a Covid miatt nem akarták bemutatni. Bár az egyik főszereplő gyerek, ez nem gyerekfilm. A bemutató augusztus 25-én lesz.
aug. 17
11:06
Ökumenikus istentiszteletet tartanak Budapesten az államalapítás ünnepének előestéjén (hirado.hu)
A szertartáson részt vesz mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
aug. 17
11:54
Egy texasi iskolában betiltották a Bibliát (Könyves Magazin)
Az amerikai könyvtilalommal szemben már több szerző, kiadó és könyvtáros is felszólalt, sőt ahogy korábban beszámoltunk róla, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, és az Amerikai Tanárok Szövetsége megalapította a Unite Against Book Bans szervezetet. A könyvtilalom eredményeképpen az elmúlt napokban a Biblia is tiltólistára került egy texasi iskolában
aug. 17
11:56
A természet mindig beszél hozzánk, Peter Wohlleben segít megfejteni (Könyves Magazin)
A természetben tett felfedezőutak a kertkapunk előtt kezdődnek. Ezernyi kisebb-nagyobb izgalmas és lenyűgöző jelenség játszódik le itt - feltéve, hogy észrevesszük őket. A természet jelbeszéde pontosan ebben segít: hogy meglássuk azokat a jeleket, amelyeket a szél, a felhők, a növények és az állatok adnak le. Olvass bele Peter Wohlleben könyvébe!
aug. 17
12:12
Irodalmi pályázatot hirdet a Fisz és a Starbucks (Könyves Magazin)
Negyedik alkalommal hirdette meg közös versíró pályázatát a Fiatal Írók Szövetsége és a Starbucks Magyarország. Az idei téma a közösség, a szövegekkel 2022. szeptember 5. éjfélig lehet pályázni. A nyertest a háromtagú zsűri, Csalár Bence, Pion István és Seres Lili Hanna választja ki.
aug. 17
12:18
Bizarr plüsskerítés Budafokon: kedves érdekesség vagy rémálom a Kálváriahegy utcában? (rtl.hu)
Kevesen tudják, de egy félreeső 22. kerületi utcában javában burjánzik a hulladékművészet egyik meghökkentő hazai alkotása. Ezt biztos nem találja meg az útikönyvekben, pedig üde színfoltja a kerületnek, amibe ha séta közben belebotlik az ember, garantáltan leesik az álla. Képes riportban mutatjuk meg Balogh Richárd ösztönös művészetét.
aug. 17
12:42
Idén is akadálymentes lesz az augusztus 20-i ünnep (hirado.hu)
Az ünnepség helyszíne a Nyugati tér és a Kossuth tér között közlekedő alacsonypadlózatú 70-es és 78-as trolibusszal, valamint a 15-ös busszal közelíthető meg.
aug. 17
13:00
A Csaknekedkislany is koncertet ad Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválját (hirado.hu)
Öt helyszínen, négy színpadon mintegy húsz produkcióval várják a látogatókat.
aug. 17
13:12
Bolondgombával mérgezte meg a családját A suttogó szerzője (Blikk)
Akár regény is születhetett volna a múlt héten 72 évesen szívrohamban elhunyt Nicholas Evans történetéből. Az egyik legünnepeltebb angol író már az első, 1995-ben megjelent könyvével, A suttogóval világhírű lett: a 15 millió példányban eladott könyv sikerét pedig tovább fokozta, hogy Robert Redford filmet rendezett belőle, sőt, a főszerepét is eljá
aug. 17
13:18
A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozatban (hirado.hu)
A Purcell Kórus is fellép.
aug. 17
16:12
Csütörtökön indul a Strand Fesztivál (SzMo)
Összeszedtük a 10 legfontosabb tudnivalót róla!
aug. 17
16:24
Hogyan olvadunk el 2050-ig? / A Jövő Minisztériuma (Könyves Magazin)
Hogyan olvadunk el 2050-ig? / A Jövő Minisztériuma
aug. 17
16:36
Bruce Willis előkerült: megható pillanatokat okozott a rajongóinak (Blikk)
Bruce Willis eltűnt a nyilvánosság elől, mióta afáziát diagnosztizáltak nála, ám a minap felesége a közösségi oldalon egy megható videót tett közzé a színészről.
aug. 17
17:00
Meddig lehet hazudni? - Oscar Isaac és a Taxisofőr írója megmutatják a Svindlerben (SzMo)
Abu Dhabi borzalmai, bűntudattól kínzott exkatonák önkínzása, és egy tragikus bosszútörténet egy filmben.
aug. 17
18:42
Angelina Jolie álnéven perelte be Brad Pittet: azt állítja, megverte őt (Blikk)
Sokkoló vádakkal illette Angelia Jolie volt férjét, Brad Pittet és még a szövetségi nyomozóirodát (FBI) is beperelte.
aug. 17
20:18
Szegedi Fecsóék ledobták a zenei atombombát, számuk címével ellentétben nem csak Budapest retteghet (rtl.hu)
Nem csak Budapesten, az egész országban retteghet a nagyérdemű. Szegedi Fecsó és Bea – akiket ma már Fecso Cent és Blondie művésznéven jegyzünk – ismét atombombát dobott a zeneiparra. Legújabb számuk úgy ingerli a hallószerveket, hogy a lúdbőr garantált.
aug. 17
20:30
Elvis-emlékest: volt, aki személyesen találkozott a Királlyal, de olyan is, aki nemrég első magyarként megnyerte a legrangosabb Elvis-énekversenyt (rtl.hu)
45 éve halt meg Elvis Presley, a Magyar Elvis Klub által szervezett emlékesten azonban nem csendes megemlékezésre gyűltek össze a rajongók. A belvárosi klub csordulásig telt Elvis-imádókkal, olyanokkal, akik lelkét életük egy pontján megérintette a rockabilly, és azóta sem ereszti. Az ünnepségre ellátogatott Lantos Gábor is, aki a hétvégén a legran
aug. 17
21:00
Megható videó: Bruce Willis szájharmonikán játszik, rajongói odavannak érte (SzMo)
A színész Derek Richard Thomasszal játszik együtt, a felvételhez Emma Heming Willis egy rövid, de szívmelengető szöveget írt.
aug. 17
21:06
Megható videón az örömzenélő Bruce Willis (rtl.hu)
A meghitt pillanatokat a színész felesége rögzítette.

Keresés