A legfrissebb adatok szerint a Google anyavállalata, az Alphabet fektet a legaktívabban a blokklánc szektorba. Tavaly szeptember és idén június között négy befektetési körben, összesen 1,56 milliárd dollárt fektetett az iparágba. Ugyanebben az időszakban a Blackrock három fordulóval 1,17 milliárd dollárt fektetett be, amelyet a Morgan Stanley bankó
A megengedett óránkénti 25 kilométer/óra helyett 112 kilométer/órás sebeséggel közlekedett Brüsszel belterületén egy elektromos rolleres férfi, a rendőrök visszaesőként előállították - közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap kedden.
Hatalmas sztárok a színpadokon és a közönség között. Teltházas napokkal és összesen mintegy 452 ezer látogatóval zárt, a két üres év után hatalmas érdeklődés mellett újraéledt Sziget.
Az orosz külügy szerint a Népszava és a HVG diszkreditálni akarja a "különleges katonai műveletet". De nem igazán tagadnak semmit, amit a magyar lapok leírtak.
Már a harmadik gyanúsítottat is letartóztattak egy állítólagos „fehérellenes” bűncselekmény ügyében, ahol egy 57 éves nagymamát vertek félholtra egy queensi buszon.
Minden település kisbenzinkútja maga dönti el, hogy leáll-e augusztus 19-én és 20-án, saját üzemanyag-ellátását figyelembe véve. Szervezetük, az FBSZ egyeztetést kezd a Mollal a normál benzinnel és a gázolajjal való jobb ellátásuk érdekében.
Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai IT-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, hogy külföldi munkáltatónak dolgozzanak itthonról távmunkában vag
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
Margaret Atwood a Guardian oldalán adott hangot véleményének a Salman Rushdiet ért pénteki támadás apropóján. Szerinte Rushdie nem akart hős lenni, kiállni mellette és a szólásszabadság mellett azonban mindannyiunk kötelessége.
A felnőtteknek az Office Michael Scottja, a gyerekeknek hivatásos gonosztevő és vajszívű édesapa Gruként. Steve Carell úgy tudott befutni baltaarcú komikusként, hogy közben a komoly szerepeiben is brillírozik, de ha épp nem játszik, akkor is kedves, szimpatikus ember. Elmondása szerint hétköznapi, unalmas fickó, botrányoktól mentesen él, vegyesbolt
Elárasztják a hajókikötési engedélyek az ukrán kormányt, miután a háború sújtotta országnak sikerült megállapodást kötnie Oroszországgal, hogy folytathassák a gabonaexportot. Ukrajna bejelentette, több millió tonna gabonát szállíthatnak világszerte, szeptembertől pedig havonta ez folyamatossá válhat.
Kedden megkezdődött a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban, a négyhetes, száznyolcvan tanórás képzés alatt számos ismeretet sajátítanak el a jelentkezők.
Egy vasárnap rögzített felvételen egy ismeretlen férfi látható, amint egy cápával birkózik a Fire Island-i Smith Point Beachen, ahol a múlt hónapban két cápatámadás is történt.
A csoport árbevétele 2022 első felében szervesen +8,9 százalékkal, mintegy 10,9 milliárd euróra nőtt (nominálisan +9,9 százalékkal), az összes üzletág és régió hozzájárulásával.
Valtteri Bottas másokkal ellentétben nem bulikban vagy tengerparton töltötte eddig a nyári szünetet. Bottas az SBT GRVL Red versenyen indult, amely egyike a négy kimerítő közúti és kavicsos pálya egyikének, az amerikai Steamboat Springsben rendezett kerékpáros versenyen. Bottas alig három óra alatt teljesítette a 60 mérföldes távot, és 2 óra 56 per
Év eleje óta 10 százalékkal erősödött az amerikai dollár az euróhoz képest. Ez jó hír az amerikai turisták számára, az átváltási árfolyamnak köszönhetően nagyjából 10 százalékkal nőtt a vásárlóerejük. A Föld többi lakója számára azonban ez elég nyugtalanító hír.
A II. kerületi rendőrök kedden elfogtak és előállítottak azt a 48 éves budapesti férfit, aki a feltételezés szerint pár nappal ezelőtt horogkeresztet festett a Frankel Leó úti zsinagóga falára – írja a 24.hu.
Rohamosan közeleg az iskolakezdés, a boltokban már elindult a dömping, a szülők pedig készülnek a startra. Az elmúlt időszakban azonban egyre több dolog ad okot az aggodalomra, ha a 2022/23-as tanévről van szó. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak