Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
A Walkenhorst Motorsport egy harmadik BMW-t is indít majd a Nürburgringen, amit az egyik DTM Trophy versenyző, Theo Oeverhaus vezethet majd vendégpilótaként. A német legutóbb a Norisringen második győzelmét szerezte meg a DTM nevelőszériájában, és jelenleg harmadik a bajnoki pontversenyben. 17 évével új rekordot is dönt, eddig Wehrlein 2013-as, 18
Pár órája számoltunk be róla, hogy a Hivatalos Értesítőben megjelent módosítás szerint mégsem lehet természetvédelmi vagy Natura 2000 területen fákat kivágni, holott az eredeti rendelet ezt még engedte. Továbbá az is újdonság, hogy a megnövekedett tüzifa-keresletet az állami erdőgazdálkodóknak elsősorban ákác főfajú erdőállomány letermelésével kell
A növekvő rezsiköltségek miatt még nagyobb lendülettel szabadulnának a bányászok a videokártyáiktól, ami a használtpiac további erősödését eredményezi, a magyarok pedig most kezdenek rájönni, mennyit is számít az energiatakarékosság.
Egy középkorú férfi több ember szeme láttára végzett önkielégítést a szilasligeti HÉV megállóban. A jelenetet teljes egészében rögzítette a nemrég telepített térfigyelő kamera. Gyuricza László polgármester egy videóban hívta fel a "mézpergető" figyelmét arra, hogy ha nem adja fel magát a hatóságoknak két napon belül, a szorgoskodásáról készült HD
Permetezzek vagy injektáljak? A kérdés éveken át megosztotta a növényvédősöket és a kertészeket is. Az érvelésekben sok igazság volt. A kollégák jogosan hivatkoztak például a fúrások nyomán baktériummal befertőződő kéregsebekre, illetve a permetezéseknél elkerülhetetlen környezetszennyezésre.
Két év óta most először aktívabbak a rövidtávú holderek a piacon, mint a hosszú távúak – írja a Glassnode. A blokklánc elemző vállalat új piaci jelentése szerint ez azt sugallja, hogy a kapituláció már megtörtént. A LUNA és az UST májusi összeomlása komoly hatással volt az egész piacra. A BTC árfolyama napok alatt több, mint […]
A mióma a statisztikák szerint minden negyedik nőt érintő elváltozás. Vajon mi minden állhat a kialakulásának hátterében? Mik hajlamosíthatnak a mióma megjelenésére?
Egyénileg döntik el a kiskutak, hogy nyitva lesznek-e az augusztus 20-ai ünnepek alatt - olvasható a Független Benzinkutak Szövetségének közleményében.
Lassan vége a nyári szünetnek, ami a legtöbb szülőnek logisztikai kihívás is, nem csak élmények hosszú sora. De Tóth Flóra mostanra abba is belefáradt, hogy sok mindenre nemet mondjon. Bár miért is kellene mindenre nemet mondani?
Most lenne csak igazán igény a zöld lakáshitelekre, azonban egyelőre a bankok még csak a kezdeti lépéseknél járnak ebben. Kisebb kedvezmények már elérhetőek a rezsicsökkentő beruházások pénzeléséhez.
Elsősorban a legolcsóbb díjcsomagok ára emelkedett, amik ugyanakkor minden esetben többletszolgáltatást is tartalmaztak - derült ki a mobilszolgáltatók díjcsomagjait vizsgáló felmérésből.
A Wall Street Journal kedd kora esti információi szerint hatalmas fordulatként mégsem állítja le idén év végén a három megmaradt atomerőművét Németország, hanem tovább fogja azokat működtetni, hogy a téli gázválságból adódó kihívásokat tompítani tudja. Könnyen lehet, hogy a gázárak ma késő délutáni napon belüli csökkenése már ezzel a nagy jelentősé
A rendőrség a mai napon számolt be hivatalos weboldalán az idei Sziget Fesztivál bűnlajstromáról. A kábítószerrel és lopással kapcsolatos bűncselekmények mellett a hivatalos személyeknek jócskán akadt gondjuk a garázdasággal és a súlyos testi sértésekkel is.
Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter kedden azzal vádolta meg a török hatóságokat, hogy migránsokat kényszerítenek át az Évrosz határfolyón görög területre.
Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az Elte kutatói az Mti-vel kedden.
Napok óta lázasan foglalkoztatja az autósokat, hogy Európa legnagyobb tűzijátéka idején, augusztus 20-án zárva tartanak-e a benzinkutak. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) kedden megtartotta rendkívüli ülését és bejelentették, mire kell számítania a családoknak a magyar államalapítás ünnepén.
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke (j) és Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a