Gondolnád, hogy egy balkezesnek kihívás a konzervnyitás, a kézfogás, körültekintően kell mérőpoharat választania, és a balkezes ollót sokszor nehezebb kezelni, mint a simát? A balkezesek világnapján Tóth Flóra összeszedte, hogy neki mi okoz nehézséget, és milyen trükkökkel, esetleg tárgyakkal könnyíti meg a dolgát.
Az előrejelzések szerint hatmillió elektromos autót adhatnak el az idei évvel Kínában, egyre jobban nő a kereslet a környezettudatos megoldások iránt. A Kínai Személygépkocsik Szövetsége (PCA) 5,5 millióról 6 millióra emelte előzetes becslését, miután nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyek szerint az új energiájú járművek szállítása júliu
Napjaink legsikeresebb és legjobb női pilótája kétségkívül Jamie Chadwick, aki a Forma-1-e-s Williams alkalmazásában áll. Sokan úgy tartják, ő lehet a következő női F1-es pilóta, ám ő maga szerint a mai száguldó cirkusz fizikálisan túlzottan is kemény nekik. Továbbra is uralja a W Seriest Jamie Chadwick, a sorozat eddigi mindkét szezonját behúzta é
Még legalább 3-4, kifejezetten csapadékos év lenne szükséges ahhoz, hogy a természet kiheverje a Magyarországon tomboló aszályhelyzetet - vélik az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei, akik az RTL Híradónak nyilatkoztak.
Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez az Equilor Befektetési Zrt-ben; a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltató változatlan menedzsmenttel folytatja működését – közölték a társaságok. A tranzakció nem érinti az Equilor Alapkezelőt.
Romániában 21 százalékkal, 4,379 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/32. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten telitalálat is született, a legmagasabb nyerőosztályban bruttó 45 691 514,80 eurót vihetett haza egy játékos az 5+2 találatért. A magyaroknak ezen a héten nem volt szerencséje, a legmagasabb magyar nyeremény az V. nyerőosztályban, 4+2 találatért járt, mely nettó 1 255
2022. augusztus 11-13. között második alkalommal várja a látogatókat Zala megye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt: a Balatontól negyedórára, az alig 300 lakosú Szentgyörgyvár Kultúrházában, templomkertjében és nagyszínpadain irodalmi és színházi programokkal, koncertekkel, slam poetryvel, kiállítá
Európa első digitális nomád falujának alapítója Brazíliába viszi a koncepcióját, amit a kontinens első teljes körű nomád közössége is lesz. A falu november 1-jén nyílik meg a Rio Grande do Norte államban található Pipában, és a tervek szerint legalább 2023. április 30-ig fog működni.
A kerület polgármestere egy nem mindennapi levelet tett közzé Facebook-oldalán. Az írásban egy újpesti lakos arra panaszkodik, hogy idén túl halk a Sziget fesztivál, és hiába fülel erkélyén, lemarad kedvencei koncertjéről.
Két gyermek halt meg a világ legdrágább SMA-gyógyszerének szedése után - írja a ma.hu. A betegeknél akut májelégtelenség lépett fel, miután a Zolgensma génterápiával kezelték őket - közölte a gyógyszer gyártója, a Novartis.
Szlovákia és Magyarország után pénteken Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken - közölte az MTI a vezeték csehországi szakaszát működtető Mero vállalatra hivatkozva.
A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki fékezés nélkül hajtott be az alárendelt útról a kereszteződésbe, mivel telefonját nézte, és nem vette észre a STOP táblát. A vádlott 2021 augusztusában a 67-es főutat keresztező egyik mellékúton közlekedett. A nőnek nem volt helyismeret
Páratlan Forma-1-es autót kínál eladásra az RM Sotheby’s. A Nelson Piquet-t és Michael Schumachert is kiszolgáló Benetton B191-es átszámolva valószínűleg 400 millió forintnál is nagyobb összegért találhat gazdára. A klasszikus autók árverezésével foglalkozó RM Sotheby’s rendszeresen kínál eladásra korábbi Forma-1-es gépeket, viszont az a kocsi, ame
SZPONZORÁLT TARTALOMProblémás hegről akkor beszélünk, ha a heggyógyulás folyamata komplikálódik. Milyen problémás hegeket különböztetnek meg az orvosok? A problémás heg gondos, türelmes otthoni kezelésével nagyon szép eredményt érhetünk el, a következőképpen.
A Moszkvával rendkívül szívélyes kapcsolatban álló német exkancellár szerint csak egy abszolutista monarchiában történhetne meg olyan, mint amit vele tett a Bundestag bizottsága.
Sokan emlékszünk gyerekkorunkból bizonyos tévéműsorokra, amelyekhez rendkívül ragaszkodtunk, és olykor-olykor szívesen nosztalgiázunk is a barátainkkal róluk.
Egyszer már letért az útról, még egyszer nem akarja, hogy bekerüljön a spirálba. Milák Kristóffal beszélgettünk, de nem a siker és a csillogás volt a fő témánk.
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban 2022. augusztus 15-től, ha állást talál a versenyszférában. Támogatják az utazási költségeket, a lakbért és a mezőgazdasági idénymunkások felvételét is - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium.
A Hyalomma kullancs tőlünk délebbre, a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén őshonos. Egyedei a madarakon élősködve vándorolnak el Európa északabbra fekvő területeire. Magyarországon már két vérszívót azonosítottak Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben, terjedéséről civil kullancsfigyelők jelentése adhat támpontot.
A magas infláció miatt célszerű lenne beiktatni szeptemberben egy rendkívüli nyugdíjemelést, valamint a nyugdíjprémiumot a legszegényebb 300 ezer nyugdíjas között kellene elosztani – mondta el Farkas András nyugdíjszakértő a Millásreggeli műsorán.
Kinek a bőrébe bújnának, mitől félnek legjobban, mi a legelső emlékük, és milyen tanácsot adnának a fiataloknak? Peller Anna, Járai Máté, Galambos Lajcsi, Marozsán Erika, Nyertes Zsuzsa és Vastag Tamás válaszolt az rtl.hu kérdéseire.
173 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon történt meg a magyar történelem egyik legfájóbb pillanata, a világosi fegyverletétel. A Görgei Artúr vezette feldunai hadtest kénytelen volt letenni a fegyvert Paszkievics főherceg, az orosz intervenciós erők főparancsnoka előtt.
A te fejedben is megfordult már az a hajmeresztő gondolat, hogy: "ezt már átéltem egyszer". Igen, ez a jól ismert déjá vu érzés. De vajon mi okozhatja és mi a déjá vu titok nyitja?
Szombattól keddig a villamospálya karbantartása miatt módosított rend szerint jár a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton közlekedő 3-as, 28-as, 28A, 62-es és 62A, továbbá a 37-es és a 37A villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Franciaország, Spanyolország és Portugália egyes részein futótüzek pusztítanak, miközben a hőhullámok perzselték Európát. Az Európai Űrügynökség vezetője pedig azonnali cselekvést sürget az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében.
Bulgária engedhet Moszkva nyomásának. Oroszország kiadatási kérelmet nyújtott be egy volt fémipari vállalkozó ellen, miután a háború kitörése után nyilvánosan elégette útlevelét.
Kína egyre szélesebb körű katonai tevékenysége az ázsiai-csendes-óceáni térségben az elmúlt időszakban növekvő aggodalmat keltett az Egyesült Államokban és szövetségeseiben.
A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában "őszinte háláját" fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését - írja az MTI.
A Las Vegas-i férfi által készített irat teli van őrültebbnél őrültebb részletekkel, a sajtónak nyilatkozó jogi szakértő felnevetett, amikor elolvasta.
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban 2022. augusztus 15-től, ha állást talál a versenyszférában – jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program újraindítása mell