Balkezesnek lenni jó. Én legalább is mindig valamilyen különleges szuperképességként gondoltam rá (annak ellenére, hogy egy kicsit inkább kétkezes vagyok). A balkezes hírességek listáját végignézve talán van is ebben valami igazság... Erről kutakodtam augusztus 13-ára, a balkezesek világnapjára készülve!
Elfogtak a rendőrök két fiatal hackert, akik online fizetési rendszereket kijátszva milliókat kerestek adathalászattal – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A nyomozóirodához júliusban érkezett feljelentés, amely alapján információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt büntetőeljárás indult. A sértett egy számít
Sokféle érzelem van, amelyek hatással vannak arra, hogyan élünk és hogyan kommunikálunk másokkal. Időnként úgy tűnhet, hogy ezek az érzelmek uralnak bennünket. Döntéseinket, cselekedeteinket és véleményünket befolyásolják az adott pillanatban átélt érzelm
Nem várható, hogy Koszovó és Szerbia között egy Ukrajnához hasonló háborús front alakuljon ki – mondta Németh Ferenc a Spirit FM Aktuál című műsorában. A koszovói fél most erősen beemeli a kommunikációjába Oroszországot és az ukrajnai eseményeket, ez újdonság a korábbi évek konfliktusaihoz képest– mutatott rá a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutat
Élvezd a nyár ízét ezzel a szuper egyszerű, mindössze néhány hozzávalóból készült fügelekvár recepttel! Hozzávalók:500 g füge250 g cukor2 dl vízkét evőkanálnyi citromlé2 db fahéjrúd1 db vanília Shutterstock Elkészítése:A fügét mossuk meg, majd vágjuk fel és tegyük egy edénybe. Ezt követően öntsük fel hideg vízzel, adjuk h
Augusztus második felében már érdemes megkezdeni a gyermek felkészítését az iskolára. Számos olyan dolog van, amivel hangulatában és ismereteiben is készülhet a gyerek, ezekről beszélt a gyermekpszichológus.
A lejárt termékek forgalmazása a vezető szabálytalanság az idén is a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők tapasztalatai szerint - tájékoztat honlapján a Nébih.
Egy kisebb megtorpanás után a német óriásvállalat, a Volkswagen 12 hónap leforgása alatt három új elektromos autó piacra dobásával igyekszik lendületet venni. Bemutatják az első két ID-modellt: az ID.4-es középkategóriás SUV-ot és a sportosabb, „kupé stílusú” testvérét, az ID.5-t, 2024-ben pedig jön a kisebb ID.3.
ErreErre Fuoriserie – nem iránymutatást adok, hanem így hívják azt a torinói karosszériaműhelyt, ahol minden idők talán legstílusosabb retro bodykitjét alkották az új Alfa Romeo Giulia Quadrifoglióhoz. A nem rövid nevű Concorso d’eleganza auto d’epoca Poltu Quatu Classic eseményen mutatták be az előd Giuliára hajazó dizájnt Szardíniában. A leleplez
Egy tavaszi szakmai felmérés szerint a holland üvegházas kertészek többsége gázzal fűt, és az energiaválság olyannyira súlyosan érinti őket, hogy 40%-uk kénytelen ideiglenesen vagy véglegesen felhagyni a tevékenységével. A nehéz helyzetben a kormány támogatását kérik, tudtuk meg Pápai Edittől, a Hágában dolgozó külgazdasági attasétól.
Fél éves már Hajdú Péter kisfia, Dominik, a tévés pedig úgy érzi, sok mindenben máshogy áll ma az apasághoz, mint 13 éve, amikor első gyermeke megszületett. Párjával, Eszterrel nem tervezik a család bővítését, de ha mégis jönne egy újabb baba, nem esnének kétségbe.
Nem nyitnak ki a Független Benzinkutak Szövetségének tagjai augusztus 19-20-án. A MÁSZ viszont jelezte, hogy a hozzájuk tartozó kutak kinyitnak, de nem lesz könnyű mindenkit kiszolgálni.
18 hónap kellett hozzá, és még pár héttel ezelőtt is reménytelenek látszott, de végül összejött a törvény, ami rengeteg pénzt pumpálhat klímavédelembe.
A világ egyre inkább gyorsul körülöttünk, és ma már nagyon nehéz lelassulni a hétköznapokban. Ahhoz, hogy a munka utáni időszakot pihenéssel tölthesd a családoddal, fontos, hogy úgy alakítsd ki a háztartásod rendszereit és az otthonodat, hogy ezt minél nagyobb kényelemben tehesd meg. Ebben lesznek segítségedre a különböző mozgásérzékelős eszközök,
Jari Huttunen Finnországban vezethetett először Rally1-es autót, az M-Sport versenyzője szerint nehezebb volt megszokni a Ford Pumát, mint amire számított. Jari Huttunen a hazai Rally Világbajnoki futamán debütált a legerősebb kategóriában, és több műszaki hiba után is sikerült a 9. helyen zárnia. Menedzsere, Marcus Grönholm a verseny előtt azonb
Antonio Costa portugál kormányfő támogatta nyilatkozatában Olaf Scholz német kancellár felvetését egy Portugáliából Közép-Európába tartó gázvezeték létesítéséről.
Sok estben az önkormányzatok kénytelenek segíteni mindazokon, akik képtelenek kifizetni a rezsiszámláikat. A Baranya megyei Kozármisleny vezetői most új támogatási formát vezetnek be: a tűzifaprogram mellett az egyedül élők és a gyermekeiket egyedül nevelők is segítségre számíthatnak, ha több gázt fogyasztanak a kedvezményezett mennyiségnél.
Nagyon vágytak a közös gyermekre, de Zolika érkezése az óriási boldogság mellett rengeteg fájdalmat és nehézséget hozott, amivel nap mint nap küzdeniük kell. Simon Valéria és párja egyetlen pillanatra sem hagyhatják egyedül a spasztikus agyi bénulásban szenvedő ötéves kisfiút, aki a betegsége ellenére is a legelejétől kezdve megmutatta, hogy igazi
Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kate
Az M3-as autópályán, Budapest felé haladt nemrég egy kamion, amikor hirtelen, a semmiből durrdefektet kapott. Nézni is borzasztó, hogy a kamion azonnal irányíthatatlanná vált, gyakorlatilag merőlegesen fordult rá és letarolta a szalagkorlátokat, még a másik pályaoldalra is átment és az árokba borult. Hihetetlen, de senkinek sem történt baja. Sokan
Kimi Räikkönen a VIRginia International Racewayen tesztelhette a NASCAR Next Gen autóját, köszönhetően a NASCAR szabálymódosításának. A NASCAR engedélyezte Räikkönennek – és a sorozatban debütáló Mike Rockenfellernek, aki a Spire Motorsports versenyzője lesz -, hogy a VIRginia International Raceway-en a Select Driver Orientation program keretében e
A nyári hőségben az utolsó dolog, amire vágyunk, hogy a tűzhely felett izzadva órákig küzdjünk a másnapi ebédért, még ha a növekvő alapanyagárak miatt meg is éri többet főzni. Szerencsére nyáron a szervezetünk is kevésbé kívánja a nehéz ételeket, sokkal jobban esnek ilyenkor a könnyed zöldséges, akár főzés nélkül elkészíthető fogások. Érdemes tehát
Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban. A DE közleménye szeri
Nálunk már megvolt a kis családi nyaralás, írtam róla nyár elején. Most töltjük a Nagy Családi Nyaralást, csupa nagybetűvel, mert több év után a külföldön élő nővérünk is velünk van a családjával együtt. Olyanok vagyunk, mint egy cirkuszi karaván: változnak a helyszínek, mindig máshol ébrednek a gyerekek és jönnek-mennek a nagymamák, nagypapák, mik